Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A pattanások ellenszerét fedezték fel a marihuánában az MTA Lendület programjának kutatói a Debreceni Egyetemen - közölte a Magyar Tudományos Akadémia.
Az MTA közleménye szerint a marihuána egyik tudatmódosulást nem okozó hatóanyaga, a kannabidiol gyulladáscsökkentő, valamint a faggyútermelést és sejtnövekedést mérséklő hatását tárták fel. A programban dolgozó kutatók felfedezéseik lehetséges alkalmazásának vizsgálatára – nemzetközi gyógyszergyártó cégek bevonásával – klinikai kísérletek elindítását tervezik. Kutatási eredményeikről az egyik legrangosabb nemzetközi orvostudományi folyóiratban, a The Journal of Clinical Investigationban számoltak be.
"Az egyik leggyakoribb bőrbetegség, az akné (pattanásosság) kórosan fokozott faggyútermeléssel, gyulladással és a sejtek túlburjánzásával jellemezhető, amit a kannabidiol (CBD) - az általunk azonosított új hatásmechanizmuson keresztül - jelentősen mérsékelt; ezért eredményeink felvetik a CBD terápiás alkalmazhatóságát a kórkép hatékony kezelésében" - idézték Bíró Tamást, az MTA doktorát, a Debreceni Egyetemen működő MTA-DE Lendület Sejtélettani Kutatócsoport vezetőjét.
Emlékeztettek: biztonságossága és hatékonysága miatt a kannabidiolt már számos megbetegedés – például sclerosis multiplex, gyermekkori epilepsziák, gyulladásos állapotok – tüneteinek kezelésére használják a gyógyászatban. A most közölt eredmények, valamint a folyó kutatások alapján bővülhet a felhasználási kör, egyebek mellett az atópiás ekcéma vagy a pikkelysömör terápiás kezelésével.
Az Akadémia azt is felidézte: a Lendület program célja az akadémiai intézményekben és egyetemeken működő kutatócsoportok megújítása nemzetközileg kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről történő hazahívásával, illetve itthon tartásával.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.