szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Műholdgyilkos orosz űrfegyver is lehet az a világűrben keringő tárgy, amelyet csillagászok és katonai szolgálatok A 2014-28E kódjellel láttak el. Eleinte űrszemétnek vélték, később ismeretlen rendeltetésű tárggyá nyilvánították.

Amerikai katonai szakértők és tudósok aggodalmát váltotta ki egy, a világűrben keringő ismeretlen rendeltetésű tárgy, amelyről azt feltételezik, hogy orosz űrfegyver lehet – írta kedden a The Financial Times.

A brit lap szerint amerikai csillagászok és katonai szolgálatok feszült figyelemmel követik az objektumot, amelyet a 2014-28E kódjellel láttak el. Azt feltételezik róla, hogy Oroszországé lehet, és attól tartanak, annak lehet bizonyítéka, hogy Moszkva felújította a még a szovjet időkben elindított, majd befagyasztott kísérleti "műholdölő" (isztrebityel szputnyikov) programját. 

Oroszország a vasfüggöny lehullása után leállította, de nem vette le a napirendről ezt a programot. Orosz katonai szakértők a múltban nyilvánosan beszéltek arról, hogy újraindíthatják az űrfegyverkezést, ha az amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítése miatt megromlanának a kapcsolatok az Egyesült Államokkal. 2010-ben Oleg Osztapenko, az orosz kozmikus fegyveres erők parancsnoka, az orosz űrhivatal jelenlegi elnöke kijelentette, hogy Oroszország ismét fejleszti "megfigyelő" és "csapásmérő" műholdjait.

Az ismeretlen eszközt nyugati szakértők először "űrszemétnek" vélték, amely az Oroszország által idén májusban felbocsátott három Rodnyik távközlési műholddal kerülhetett a világűrbe. Később arra a meggyőződésre jutottak, hogy nem űrszemétről van szó, de az eszköz rendeltetése ismeretlen. Különösen azért keltett figyelmet, mert fellövését az oroszok nem jelentették be.

"Bármi legyen is, úgy látszik, hogy kísérleti tárgy. Egy sor funkciója lehet, polgáriak és katonaiak egyaránt" – mondta a brit lapnak Patricia Lewis, a londoni Királyi Külügyi Intézet (Chatham House) elemzőműhely kutatási igazgatója.  

Nem lehet bizonyossággal állítani, hogy Oroszország felújította műholdak megsemmisítésére alkalmas űrfegyverek telepítésének programját, de figyelembe kell venni, hogy 2007-ben és 2008-ban Kína és az Egyesült Államok kísérletekkel bizonyították, megvannak a képességeik műholdak rakétákkal történő megsemmisítésére – írta a The Financial Times.

Nem 187, hanem 470 millió euróval romlott szeptemberben a külkereskedelmi egyenlegünk

Nem 187, hanem 470 millió euróval romlott szeptemberben a külkereskedelmi egyenlegünk

Vasárnap is durva jelenetek zajlottak a grúz parlamentnél

Vasárnap is durva jelenetek zajlottak a grúz parlamentnél

Azahriah: Nyersebb a siker, mint korábban képzeltem, és sok a negatív velejárója

Azahriah: Nyersebb a siker, mint korábban képzeltem, és sok a negatív velejárója

Kijózanodás Black Friday után: piszkos trükkökkel bírnak minket egyre több vásárlásra

Kijózanodás Black Friday után: piszkos trükkökkel bírnak minket egyre több vásárlásra