Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egy amerikai kutatás szerint a szegények nem alszanak eleget, egy másik összeállítás szerint a gazdagok sem.
7-9 óra – ennyit kellene aludniuk a felnőtteknek, hogy egészségesek maradjanak. Emiatt fontos egy friss amerikai kutatás, amely az alvásmennyiség és a fizetések között kereste a különbséget. 35 ezer háztartás tagjainak vizsgálták az alvási szokásait, az adatokat pedig összevetették a jövedelmi mutatóikkal.
Ebből kiderült, hogy akik a szegénységi küszöb alatt élnek – ez volt jellemző a kutatásban részt vevő családok harmadára –, azok átlagosan 6 óránál is kevesebbet alszanak. Az átlagos keresettel rendelkezők körében mindössze az emberek negyedére volt ez jellemző.
Mindez azért nagyon érdekes eredmény, mert nemrég egy olyan összeállítás is készült, amelyből kiderült: a híres és gazdag politikusok és üzletemberek is jóval kevesebbet alszanak, mint kellene.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.