szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyolcvannyolc éves korában kedden az egyesült államokbeli Deerfieldben elhunyt a 2004-es kémiai Nobel-díj egyik kitüntetettje, Irwin Rose - közölte a Kalifornia Egyetem, ahol a tudós az elmúlt években dolgozott.

Tizenegy évvel ezelőtt az izraeli Aaron Ciechanover, a magyar születésű izraeli Avram Hershko, valamint az amerikai Irwin Rose azért kapta ezt a magas elismerést, mert felfedezték a sejtek egyik legfontosabb ciklikus folyamatát, a proteinek lebontásának szabályozását, amelynek köszönhetően ma már molekuláris szinten megérthető, miként ellenőriznek a sejtek központi folyamatokat az emberi szervezetben.

A proteinek lebontási folyamata "irányítja" többek között a sejtosztódást, ellenőrzi az új proteinek minőségét és az immunrendszer nagy részét. Ez az eredmény előrevitte az orvosi kutatásokat olyan súlyos betegségek esetében, mint az agydaganat. 

Rose New Yorkban született 1926. július 26-án, kutatói életének nagyobb részét a philadelphiai Fox Chase Cancer Centerben (rákkutató központ) töltötte. A hetvenes években, valamint a nyolcvanas évek elején itt alapozta azt a tudományos munkát, amivel később kiérdemelte a kémiai Nobel-díjat.

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

A Real Madrid már tudja, mennyit kell fizetni Kerkez Milosért

A Real Madrid már tudja, mennyit kell fizetni Kerkez Milosért

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek