Arcfelismerés, ujjlenyomat-leolvasás, jelkód, jelszó – manapság számos módszer áll rendelkezésre, ha hitelesíteni szeretné magát egy szolgáltatásban vagy eszközön.
A tudósok azonban úgy tűnik, hogy rájöttek valami egészen új – és első hallásra nagyon szokatlan – módszerre: szintetikus molekulákat is lehet használni a bejelentkezéshez. Tehát, nagyon leegyszerűsítve: műanyagot.
A dolog magyarázatért kiált, és a Texasi Egyetem kutatói a Chem tudományos folyóiratban közzétett publikációjukban ki is fejtették: tárolni és dekódolni is tudtak egy 11 karakterből álló jelszót – egy műanyagdarab molekuláris felépítésében.
Hogy mégis mi értelme lenne ennek? Alapvetően nem az, hogy nem elég korszerűek a jelenlegi módszerek – sokkal inkább az, hogy a hagyományos adattárolási megoldások drágák, és az energiafogyasztásuk is jelentős. Tehát nem is számítanak túl környezetbarátnak. A műanyagalapú megoldás azonban segíthet kielégíteni a hosszútávú adattárolás igényeit – költséghatékonyan.
„A molekulák rendkívül hosszú időn át tudnak információt tárolni anélkül, hogy energiára lenne szükség. Maga a természet adta a bizonyítékot nekünk arra, hogy ez működik” – mondja Praveen Pasupathy, az egyetem villamosmérnöke, a tanulmány társszerzője. Egyúttal megjegyzi: „Ez az első kísérlete annak, hogy információt írunk a műanyag egyik építőelemébe, amit elektromos jelek segítségével fejtettünk vissza. Ez egy lépéssel közelebb visz minket ahhoz, hogy hétköznapi anyagokban tároljunk információt”.
A Gizmodo megjegyzi: a költség- és energiaszempont mellett az is gond a hagyományos adattárolási módszerekkel, hogy legfeljebb 10 évig tudják megőrizni az információkat. A molekulák – mint a DNS – ígéretes alternatívának számítanak, mivel nagy mennyiségű információt tudnak eltárolni kis energiaköltség mellett. Az információhoz történő hozzáférés azonban nehéz, mivel különleges műszereket igényel a megoldás – ilyen például a tömegspektrométer.
Hogy ezt leküzdjék, a kutatók olyan molekulákat készítettek, melyek elektromechanikai információkat tartalmaznak – így a kiolvasás is elektromos jelek segítségével történhet. Ezt sikeresen meg is tudták valósítani a kísérleteik során.
A jelszó-kódoló molekulák négy építőelemből állnak (ezek a monomerek), melyek mindegyike egyedi elektromechanikai jellemzőkkel bír. A jelszavak létrehozásához a kutatók egy 256 karakterből álló ábécét terveztek, melyekben minden karakter a négy monomer kombinációjából épül fel. Ezt követően létre is hoztak a monomerek láncolatából egy 11 karakteres jelszót.
Van azért néhány hátulütője is a megoldásnak: ha egy molekula lebomlik – ami a dekódoláshoz elengedhetetlen –, nem tud újraalakulni, tehát egy üzenet csupán egyszer olvasható. Ráadásul a megoldás igen lassúnak is számít, a 11 karakter dekódolása 2,5 órát igényelt.
A szakemberek most azon dolgoznak, hogy felgyorsítsák ezt a folyamatot, és végül beültessék a megoldást egy számítógépes chipbe.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
