szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Három év alatt csaknem 800 millió forintos pályázati forrásból 2200 hektárt tisztítottak meg a tájidegen inváziós növényektől a Duna-Tisza köze természetvédelmi szempontból legértékesebb homokterületein - közölte a program vezetője.

A 2013 és 2015 júniusa között megvalósult munka tétje az, hogy a Duna-Tisza közén sikerül-e hosszú távon megőrizni az árvalányhajjal borított homokbuckákat, a báránypirosítót vagy az egész világon csak a Kiskunságban előforduló tartós szegfűt - közölte Vajda Zoltán, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) osztályvezetője.   

E védett növények és élőhelyeik sorsa nagymértékben függ attól, milyen mértékben lehet visszaszorítani az olyan, más kontinensekről betelepített, agresszívan terjedő inváziós növényfajokat, mint a selyemkóró, a bálványfa, a keskenylevelű ezüstfa és az akác. Az özönnövények kiszorítják az őshonos fajokat az eredeti termőhelyükről és ahol elterjednek, ott a változatos, sokszínű táj helyett egysíkú gyommezők alakulnak ki - mondta a szakember. 

Gyomlálással, kaszálással, kivágással és szelektív vegyszerezéssel távolították el a nem kívánt növényeket a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által kezelt ágasegyháza-orgoványi, valamint kéleshalmi és fülöpházi homokbuckák, továbbá a bugaci ősborókás területén.

Ezzel inváziós fajoktól mentes magterületeket hoztak létre, miközben a fás szárú tájidegen fafajok állományai szinte teljesen eltűntek, a lágyszárúak populációi pedig olyan szintre csökkentek, amelyek már kisebb utókezeléssel kordában tarthatók.

A programvezető szerint az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 163 különösen veszélyes inváziós fajt tart számon a kontinensen. Az Európai Unióban 12 milliárd eurót, az Egyesült Államokban 80 milliárd eurónak megfelelő összeget költenek évente a behurcolt, tájidegen élőlények elleni védekezésre.


 

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben