"Agyzsugorító" műtéten esett át egy vízfejű kislány Kínában
Szépen gyógyul az a hároméves kínai kislány, akinek betegsége miatt 20 kilogrammot nyomott a feje, és úgy segítettek rajta, hogy 3D-s nyomatatással készített koponyaimplantátumot kapott.
A Han Han becenévre hallgató kislányon 17 órás műtétet hajtottak végre a közép-kínai Hunan tartomány egyik kórházában szerdán. Most megfigyelés alatt tartják – jelentett be a gyermek kezelését vezető idegsebész.
A hidrokefáliával, vagyis vízfejűséggel született Han Hant két hónappal ezelőtt vitték kórházba. Ágyhoz kötött beteg volt már 2014 szeptembere óta, mivel feje a normális négyszeresére nőtt, testsúlya több mint felét tette ki.
Nagy súlya miatt agyának egyes részei súlyosan fertőződtek, meg is vakult, mert látóidege is sérült. Az idegsebész elmondta: úgy vélték, a kislány koponyacsontja eltörhet, ahogy a fertőzött területeken egyre inkább elvékonyodik, és a gyermek életét csak egy "agyzsugorító" műtét mentheti meg.
A műtétkor eltávolították a hajas fejbőrt és a koponyacsontot, majd lecsapolták a vizet a fejből. Miután a megnagyobbodott részek újra normális méretűek lettek, beültették a koponyaimplantátumot és ráhelyezték a hajas fejbőrt.
"Igen óvatosak voltunk, mert az agyszövet a koponyacsont nélkül olyan, mint a héj nélküli tojás. Szerencsére minden rendben ment" – mondta az idegsebész.
A kislányról itt láthatóak fotók.