szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Feltűnő volt, hogy az elefántoknál alig jellemző a rákos megbetegedés, ezért két kutatócsoport is megvizsgálta a génjeiket. Ugyanarra a fontos következtetésre jutottak, ami akár az embereken is segíthet.

Mivel az elefántok 100-szor annyi sejttel rendelkeznek, mint az emberek, jóval nagyobb is lenne az esélyük arra, hogy rákban pusztuljanak el. Ehhez képest amíg az embereknél ez az egyik leggyakoribb halálok, addig az elefántoknál öt százalék sincs az előfordulási aránya. Két kutatócsoport is érdemesnek találta a téma kivizsgálását, az itt és itt megjelent eredményeik pedig egybehangzóak: egy bizonyos P53 gén a titok nyitja.

Ez a gén már korábban ismert volt a tumorokat elnyomó hatásáról, de most az is bebizonyosodott, hogy a mennyiségük is számít. Ebből a génből az emberben is lehet találni, de átlagban mindössze egyetlen másolatot, az afrikai és ázsiai elefántoknál viszont átlagosan 20-szor több másolat található a szervezetükben, mint az emberekben. Arra is rájöttek, hogy minél nagyobbra nőnek az elefántok, annál több másolat termelődik ebből a génből, tehát a fiatal egyedek nagyobb veszélyben vannak.

A szakemberek szerint előfordulhat, hogy ennek a génnek a direkt szervezetbe jutattása is lehet egy rák elleni gyógymód az embereknél, de azt is hangsúlyozzák, hogy ezt még nagyon sok kutatásnak és bizonyítéknak kell megelőznie.

 

 

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Orbán Balázs a HVG-nek: A honvédelmi miniszter a háborúpárti erők kiszorításáról beszélt a hangfelvételen

Orbán Balázs a HVG-nek: A honvédelmi miniszter a háborúpárti erők kiszorításáról beszélt a hangfelvételen