Nem árt hangsúlyozni: a testmozgás az agynak is jót tesz
A rendszeres testmozgást hanyagolóknak egy újabb érv lehet az életmódváltásra az, amit sokszor elfelejtenek megemlíteni: a mozgás nem csak a testnek jó, hanem az agynak is.
Akár egy barát, akár egy társadalmi célú hirdetés, vagy akár egy sportoló szeretne bárkit rábeszélni a rendszeres testmozgásra, mindig a fogyás lehetősége és a vonzóbb külső kialakítása kerül elő legfőbb érvként. Azt már kevesebbszer halljuk, hogy a sportolás az agynak legalább olyan jót tesz, mint az alakunknak, ez pedig a munkánkra és a magánéletünkre is egyaránt remek hatással lehet.
A Brit Lab ezért is készített egy rövid összegző videót a témában, amely hangsúlyozza: a testmozgással több vérhez, ezzel együtt több oxigénhez jut az agyunk, így több idegsejt jön létre, mindez pedig plusz energiát ad a gondolkodáshoz és a tanuláshoz. Ez a folyamat neurogenezis néven ismert, az viszont kevésbé, hogy a testmozgás által létrejött újabb idegsejtek – amelyek sok egyéb mellett például a memóriát is javítják – el is tárolódnak, így ha szükség van rájuk – passzívabb időszak, betegség idején –, akkor agyunk felhasználja.
A BBC Future kiegészítő cikke azt is hangsúlyozza, hogy ez a hatás kortalan. A gyerekeknél például sokkal jobb koncentrációt mértek a kutatások, ha nem kocsival vagy tömegközlekedéssel mentek az iskolába, hanem gyalog. Ráadásul a dolgozataik eredménye átlagosan is jobb lett a kényelmesebb bejárást választó osztálytársakénál.
A nyugdíjasokat is tesztelték már, egy olyan kutatást is idéz például a BBC, amelyben pusztán arra kérték az időseket, hogy hetente párszor sétáljanak néhány percet, míg mások ezt nem tették meg. A sétálók csoportjába tartozók ezekkel a pár perces mozgásokkal is sokkal jobb eredményt értek el a figyelmet és memóriát vizsgáló teszteken.