szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ősi cunamikra utaló jeleket találtak a Mars felszínén, eszerint nagy kiterjedésű óceánok lehettek a bolygón.

Az ősidőkben végigsöprő szökőárakra utaló geológiai jeleket találtak a Mars északi fennsíkjain, ami hideg, sós vizű óceánok egykori létezésére utalhat.

A lehetséges egykori vízpartok alakja arról győzte meg a kutatókat, hogy két hatalmas - több millió éves különbséggel végbement - meteorbecsapódás okozhatott gigantikus szökőárat. Az óriáshullámok örök nyomot hagytak a vörös bolygó felszínén.

"Az első cunamit mintegy 3,4 milliárd éve okozhatta egy meteor. A hullám folyékony víz volt, az óceánba visszahúzódva nagy területen hozott létre csatornákat" - idézte a Phys.org portál Alberto Fairént, a Scientific Reports tudományos lapban megjelent kutatás vezetőjét, a Cornell Egyetem kutatóját.

A tudósok egy másik nagy meteorbecsapódás nyomait is megtalálták, ez váltotta ki a második szökőárat. A két ütközés és két a cunami közötti évmilliók alatt a marsi éghajlat hidegebbre változott, a víz jéggé fagyott. "Az óceán vízszintje az eredetihez képest visszahúzódott, mivel jelentősen lehűlt a hőmérséklet" - mondta Fairén.

A második szökőár lekerekített felszínű jégteknőket hozott létre. "A szökőár hullámai, amint a legmesszebb értek, megfagytak a szárazföldön és a jég nem húzódott vissza az óceánba, ami azt jelenti, hogy az óceán legalább részben fagyott lehetett akkoriban" - magyarázta a csillagász.

A tanulmány komoly bizonyítékokkal támasztja alá, hogy nagyon hideg óceánok léteztek hajdan a Marson. "Képzeljük el a Nagy-tavakat egy szélsőségesen hosszú és hideg tél idején, és pontosabb képet kapunk arról, hogy milyenek lehettek az ősi marsi óceánok és tengerek" - mondta Fairén. Ezek a jeges teknők megtartották jól kivehető határaikat és az áramlás alakította formáikat, ami arra utal, hogy a hajdani óceán vize sós volt.

"A jeges sós víz az élet búvóhelye lehet szélsőséges körülmények között, hiszen a só sokáig megőrzi a víz folyékonyságát. Ha létezett élet a Marson, ezekben a jeges cunamimedencékben lehetne kutatni a nyomai után" - hangsúlyozta Fairén.

Szoboszlaiék nyerték a rangadót, folytatódik a City vesszőfutása

Szoboszlaiék nyerték a rangadót, folytatódik a City vesszőfutása

Aki így közlekedik, mint ez a fehérvári autós, előbb-utóbb biztos elüt valakit – videó

Aki így közlekedik, mint ez a fehérvári autós, előbb-utóbb biztos elüt valakit – videó

Az Iszlám Állam tagjait kapcsolták le Svédországban

Az Iszlám Állam tagjait kapcsolták le Svédországban

Végre: megjelentek a Waze-felhasználók jelentései a Google Térkép navigációjában

Végre: megjelentek a Waze-felhasználók jelentései a Google Térkép navigációjában