szerző:
HavariaPress
Tetszett a cikk?

Vádemelési javaslattal zárta a napokban a rendőrség a jelentős kárt okozó csalás miatt indított nyomozást az ellen a tatai férfi ellen, aki 17 éven keresztül vette fel halott édesanyja nyugdíját.

A nyugdíjfolyósító igazgatóság tavaly július 22-én tett feljelentés a rendőrségen, miután észlelték, hogy egy tatai férfi nem jelentette édesanyja halálát és 17 éven keresztül felvette nyugdíját.

A férfi akkor vesztette el állását és két gyermekéről kellett gondoskodnia. Mivel édesanyja nyugdíját a postás minden hónapban kivitte, úgy gondolta, ha jobb lesz anyagi helyzete, majd bejelenti anyja halálát és visszafizeti az addig felvett összeget.

A férfi helyzete azonban nem változott, és a közben eltelt 17 éve alatt közel 8 millió forintot vett föl jogosulatlanul.

A feljelentést követően a rendőrség jelentős kárt okozó csalás miatt indított eljárást az 59 éves férfi ellen. A nyomozást a napokban lezárták, és az ügy iratanyagát vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!