A szokásosnál is konkrétabban megfogalmazott fenyegetés miatt az MSZP frakcióvezetője bejelentést tett a rendőrségen.

A vasárnap reggel a lakástelefonon bejelentkező férfi hang – mint azt Lendvai elmondta – a Tilos Rádió elleni tüntetésen történtekre utalva az ott elégetett zászlóhoz hasonló sorsot ígért a szocialista frakcióvezetőnek.



Lendvai Ildikó hozzátette: az ügyben a rendőrségen feljelentést tett. Tényleges életveszélyben ugyan nem érzi magát – mondta Lendvai -, védelmet sem kért, mivel azonban ez esetben a szokásnál konkrétabb fenyegetés hangzott el, szó nélkül nem lehet mellette elmenni; a rendőrségnek szerinte tudnia kell róla.



Előző héten Gusztos Pétert, az SZDSZ parlamenti képviselőjét fenyegették meg egy szerdán megjelent, a Tilos Rádió-ügyről szóló írása miatt. A Magyar Hírlap on-line változatának fórumán egy névtelen hozzászóló konkrét napot megjelölő életveszélyes fenyegetést intézett Gusztos Péterhez és a vele egy oldalon publikáló újságíróhoz.



(MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Pálffy István Stahl Juditnak címzett szexista megjegyzése még ma is erősen hangzik

Pálffy István Stahl Juditnak címzett szexista megjegyzése még ma is erősen hangzik

Középiskolai felvételi: ne stresszeljük a gyereket!

Középiskolai felvételi: ne stresszeljük a gyereket!

Trump "tiszteletből" nem utazik Davosba

Trump "tiszteletből" nem utazik Davosba

Emberi hamvakból készítene képeket a magyar festő

Emberi hamvakból készítene képeket a magyar festő

A Fundamenta ügynökeivel újít Mészáros Lőrinc egyik cége

A Fundamenta ügynökeivel újít Mészáros Lőrinc egyik cége

Költségvetési csalás gyanújával följelentette az ÁSZ a Momentumot és a Párbeszédet

Költségvetési csalás gyanújával följelentette az ÁSZ a Momentumot és a Párbeszédet