Orbán elvtárs, bármennyiszer is hivatkoznak magukra, mint nemzeti kormányra, önök akkor is csak egy piti, korrupt és hazug bűnszervezet”
– így kommentálta Magyar Péter a miniszterelnök szokásos, pénteki rádióinterjúját, amelyben Orbán Viktor beszélt a pesszimista becsléseknél is sokkal rosszabb negyedéves GDP-adatról és Ukrajnáról, de még többet a Tisza Pártról.
Magyar Péter – aki azzal indított, hogy „Stop hazugság, stop korrupció, stop Orbán!” – reagálásában azt írta, hazudik a kormányfő, amikor azt állítja, hogy más európai országok gazdasága is zuhant, mert Csehországban például 2 százalékkal, Litvániában 3,2 százalékkal nőtt.
Furcsának találta, hogy miközben Orbán arról beszélt, hogy nem akar külső körülményekre hivatkozni a tragikus magyar GDP-adatok miatt, ezután mégis ezt tette, amikor hosszan fejtegette, hogy minden baj Európának köszönhető.
A Tisza elnöke szerint Orbán „arról is hazudozott, hogy a magyarok pénzét az európaiak talicskával hordják tolják ki Ukrajnába”. Magyar szerint inkább „Orbánék tudtával teherautóval hordták ki a magyarok százmilliárdjait a Nemzeti Bankból”.
Hiányolta Magyar az Orbán-interjúból, hogy a miniszterelnök „arról egy szót sem szólt, hogy a magyaroknak járó uniós ezermilliárdok az orbáni korrupció miatt nem érkeznek meg”, ehelyett a Tiszát vádolta és ismét Kollár Kinga szavait emlegette fel.