Lázár János után Orbán Viktor is a Mi Hazánk elnökével pózolt – Magyar Péter megfejtette, miért
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban futott össze Toroczkai Lászlóval, a kézfogásukról készült képet pedig a Facebook-oldalán is megosztotta. Magyar Péter nem hagyta szó nélkül a nagy találkozást.
hvg.hu
Széles mosollyal fogott kezet egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke pénteken reggel – derült ki a kormányfő Facebook-posztjából.
A miniszterelnök több képet is megosztott azzal a szöveggel, hogy „reggeli műszak a Kossuth rádióban”. A képek alapján találkozott Csisztu Zsuzsával is, de az igazán érdekes Toroczkai Lászlóval való kézfogása, ami a felvétel alapján igen barátságosra sikerült.
A miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában beszélt a vártnál is rosszabb gazdasági eredményről. Szerinte elveszítenék a cselekvőképességüket, ha arról kezdenének beszélni, rajtuk kívül eső okok miatt következtek be a gazdasági folyamatok. Orbán Viktor szerint az, amit a tiszás Kollár Kinga tett, gonosz dolog.
De visszatérve a nagy találkozásra, a Mi Hazánk elnöke mostanában sokat forgolódik az orbán-kormány tagjai között. Februárban Lázár János építési és közlekedési miniszter is posztolt arról képet, hogy találkozott Toroczkai Lászlóval.
Miután megbeszélte Lázár János a készpénzhasználatról szóló Mi Hazánk-javaslatot, összeállt egy fotóra Toroczkai Lászlóval egy 1887-es térkép elé.
A Mi Hazánk tegnapi majálisán egyébként horogkereszt, hitleres tetoválás, valamint karlendítés is volt, azt nem tudni, erre rákérdezett-e Orbán Viktor. Toroczkai László mindenesetre arról beszélt május elsejei beszédében, hogy pártja egyedül indul a választáson 2026-ban.
Miért jó most Magyarországon élni, és mik a legfőbb problémák az országban? Elmentünk több párt majálisára, hogy erről kérdezzük a résztvevőket. Az MSZP és több szakszervezet a Városligetben ünnepelt, a Mi Hazánk budán őrizte a magyar hagyományokat, Hadházyék a Kossuth téren tüntettek, a Momentum pedig a Karmelitába próbált feljutni.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az Orbán-Toroczkai kézfogásra reagálva azt közölte: „Milyen érdekes, hogy a Mi Hazánk elnöke rendszeres vendége lehet a “köz”televíziónak és a propagandagyár többi ágának. Milyen érdekes, hogy a Mi Hazánk politikusai nincsenek kitéve az aljas, hazug kormányzati lejáratásnak. Milyen érdekes, hogy a Fidesz rendszeresen felkarolja a Mi Hazánk előterjesztéseit, amely cserébe beterjeszt a Fidesz helyett javaslatokat”. Szerinte
ezzel bebizonyosodott, hogy a Mi Hazánk nem tekinthető a Fidesz ellenzékének, az ugyanis valójában csak a kormány szatellitpártja.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.