szerző:
MTI

A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság - jogerősen - öt év próbaidőre felfüggesztette az első fokon két év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Bognár Györgynek, a Matáv SC Sopron labdarúgócsapat korábbi edzőjének és klubigazgatójának büntetését.

Jungi Eszter bírónő tanácsa a folytatólagosan elkövetett sikkasztásban, egy rendbeli csalásban és egy rendbeli okirathamisításban tavaly júliusban bűnösnek talált Bognár büntetésének felfüggesztését legfőképp azzal indokolta, hogy a sportvezető végül kifizette az okozott károkat.

A korábbi 50-szeres válogatott futballistát 2003 júliusában a csapat vezetői menesztették klubigazgatói posztjáról, majd a két fél által kötött részletfizetési megállapodás felrúgása miatt - több mint 10 millió forintos károkozásért - feljelentették. A tavaly februárban lezárt vizsgálat szerint a Matáv FC-vel 2002-ben kötött megbízási szerződés alapján az egyesület klubigazgatóját az éves megbízási díj negyven százaléka illette meg prémiumként. Ő ezt egyetlenegyszer vette csak fel szabályosan, négy alkalommal valótlan tartalmú prémiumszámlát állított ki 2,046 millió forintról. Ehhez hasonlóan Bognár saját zsebére vette fel az általa igazgatott cég sportszerekre és ruhákra fordítandó beszerzési előlegét. Ez összesen több mint 9 millió forintot tett ki, s a hiányt 1,15 millió forinttal tovább növelték a kft. bankkártyájával végzett tranzakciók. Az ügyet a nyomozók kétrendbeli sikkasztás, egyrendbeli magánokirat-hamisítás és csalás vádjával, azaz vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek.

Bognár a feljelentés után és nyomozás alatt is ártatlannak vallotta magát, és jelezte, hogy üzleti jutalék címén 15 millió forintot követel, amelyre álláspontja szerint annak idején szóbeli megállapodást kötött a felügyelő bizottsággal. Mint mondta, ennek az összegnek előlegeként vett fel 10,4 milliót. Az első fokú ítéletet követően azonban - ahogy korábban ígérte - kifizette a soproniak által követelt összeget.

A sportvezetőt, aki részben játékszenvedélyével magyarázta a történteket, 2003 februárja és júliusa között 78-szor regisztrálták az egyik soproni kaszinóban, ahol ez alatt az idő alatt 11,5 millió forintot költött el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Véget ér a kampány, de nem biztos, hogy lesz benne köszönet

Véget ér a kampány, de nem biztos, hogy lesz benne köszönet

Előkerült Borkai Zsolt, ő is leszavazott

Előkerült Borkai Zsolt, ő is leszavazott

Bloomberg: a vereség jelzés a civileket elnyomó, a médiát uraló Orbán számára

Bloomberg: a vereség jelzés a civileket elnyomó, a médiát uraló Orbán számára

Az ellenzék újra akarja számoltatni a szavazólapokat Győrben

Az ellenzék újra akarja számoltatni a szavazólapokat Győrben

Tizennégy szavazat – volt, ahol ennyi döntött két polgármesterjelölt között

Tizennégy szavazat – volt, ahol ennyi döntött két polgármesterjelölt között

Karácsony Gergely az új főpolgármester

Karácsony Gergely az új főpolgármester