A Kádár-sír. Nem nyughat a két test © Stiller Ákos

A magyar társadalom viszonyulása Kádár Jánoshoz nem egyértelmű. Egyesek csak a jót látják azokban az években, amikor ő vezette az országot, míg mások szörnyet faragnak belőle. Mindez azt bizonyítja, hogy a magyar társadalom máig sem dolgozta fel magában megfelelően a Kádár-rendszert. Ez „egyesek számára véres diktatúrát” jelentett, míg „a többség számára inkább hiányos fogyasztói társadalmat, depresszív unalmat és néhány nemzedék esélyeinek az elszalasztását” – fejti ki Jan Adamec történész, az I. Kádár két teste című írásában, amely a véleményformáló újság szombati mellékletének esszé rovatában jelent meg.

A modern magyar múltat kutató történész rendkívül brutálisnak és mélyen elítélendőnek tartja Kádár János sírjának meggyalázását. Úgy véli az elkövetők nem akartak névtelenek maradni, s ezért hagyták ott az üzenetüket a temetőben talált feliraton: Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat. Jan Adamec ezzel kapcsolatban utal az európai történelem sötét, atavisztikus hagyományaira, majd leszögezi: a magyar kultúrában, történelemben és politikában a temetés, az élők és holtak közösségének kialakítása jelképes események által nagyon fontos szerepet játszik, s ezen a kommunista időszak sem változtatott, sőt inkább erősítette ezt.

A zaklatott magyar történelem során ugyanis a magyar művészek, politikusok, tudósok százai kényszerültek elhagyni az országot, hogy haláluk után a haza alázatosan újra befogadja őket, mintegy jelképezve a nemzet egyesítését. Példaként egyebek között Kossuth Lajost és Horthy Miklóst említi a szerző. Megjegyzi: amíg a földi életben az ideológiai vagy a vallási ellentétek feloldhatatlannak tűntek, a halálban elveszítik élüket, s látszólag kialakítják a nemzeti egységet.

A múltban az egyes újratemetések olykor az új forradalmak kezdetét is jelentették. Ilyen volt Rajk László temetése 1956-ban, vagy Nagy Imréé 1989-ben, amelyet az akkor már súlyos beteg és „egykori király” Kádár János is megnézett a televízióban. Néhány héttel később meghalt. Testét elhantolták, de a „másik teste”, az állam és a rendszer, amelyet megtestesített azonban tovább élt és él, s a magyar társadalom ezt máig sem tudja feldolgozni.

Kádár János földi maradványai elleni támadással az európai politika atavizmusa és a magyar politika sötét sodrai törtek a felszínre, amelyeket máskülönben a magyar társadalomnak sikerül többé kevésbé féken tartania. „A halott király elleni merénylet bizonyítéka a magyar politikai és gazdasági színtér mély válságának, amelyben az emberek érzik a bizonytalanságot és az illúzióvesztést, s amelyben a szélsőségesek, demagógok és a manipulátorok jutnak szóhoz” – fejezi be írását a cseh történész.