szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyarország a mezőgazdaság tekintetében jól képviseli érdekeit az Európai Unióban - mondta a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a baranyai Szentlőrincen csütörtökön.

Gráf József a XIV. Szentlőrinci Gazdanapok megnyitóján mondott beszédében rámutatott: korábban itthon és az Európai Unióban is azt hitték, hogy Magyarország valahol a leszakadó és a pénzt váró államok között lesz a közösség tagja. Ezzel szemben formálja az unió agrárpolitikáját.

A miniszter hangoztatta, hogy megvannak a szövetségeseink, kiépített kapcsolatrendszereink. Akár a cukor-, a zöldség-, vagy a borreform kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy nélkülünk nem lehet semmilyen döntést hozni, és nagyon nehéz olyan határozatot alkotni, amit mi ellenzünk - tette hozzá. A miniszter közölte: maga sem gondolta volna, hogy a 2006-os év értékelésénél Magyarország első lesz az ide érkező pénzek lehívásában, kifizetésében, és abban is, hogy egyetlen országként nem kell pénzeket visszafizetnie büntetésként az Európai Uniónak.

Gráf József örömének adott hangot a Központi Statisztikai Hivatal napokban megjelent, elmúlt évre vonatkozó adatai kapcsán, amelyek szerint az ország 3,6 milliárd euró értékben exportált és csak 2,6 milliárd euró értékben hozott be élelmiszert, így nőtt a pozitívuma az export-import szaldóban.

Az agrárvállalatok 2005-ben mért együttes, 44,5 milliárd forintos eredménye tavaly 70 milliárd forint fölé emelkedett. Ez azt jelenti, hogy célba értek a támogatások és megértek a magyar áruk védelmét szolgáló piaci intézkedések. Az áruházláncokban két éve tapasztalt 40 százalékos magyar áruarány ma már megközelíti a 70 százalékot – fűzte hozzá. A szaktárca vezetője az idei mezőgazdasági károkkal kapcsolatban azt mondta: a fagy és az aszály ritkán támad egy éven belül, de "ki fogjuk bírni és túl fogjuk élni ezt az időszakot". Rendelkezésre állnak azok a tartalékok, amelyekkel segíteni tudunk a gazdálkodóknak és biztosítani fogjuk az állattenyésztők takarmánnyal való ellátását is - szögezte le Gráf József.

A csütörtökön megnyílt és vasárnapig tartó Szentlőrinci Gazdanapok 350 kiállítója mintegy 25 ezer érdeklődőt vár, akik megismerhetik az ágazatban használt munkagépeket, állattenyésztéssel, növénytermesztéssel, az élelmiszeriparral, a biotermesztéssel kapcsolatos újdonságokat, s egyebek mellett tájékozódhatnak az agrárgazdaságokhoz közel álló üzletágakról is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Gráf vidékre utazik és tárgyal - nem hivatalosan

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön kora délután megerősítette, hogy pénteken délelőtt ellátogat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe a méltányosabb fagykárenyhítést követelő gazdákhoz, a demonstráció helyszínére.

MTI Gazdaság

Gráf: a mezőgazdasági termelés 6 százalékkal emelkedett

A magyar mezőgazdaság múlt évi kibocsátása elérte az 1600 milliárd forintot, ami 6 százalékkal magasabb az előző évinél - jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, a kormányülést követő szóvivői tájékoztatón.

MTI Itthon

Gráf József nem tárgyal a tüntető gazdákkal

Nincs napirenden Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint a fagykár-enyhítés méltányossága érdekében tiltakozó gazdák képviselőinek tárgyalása - közölte az agrártárca sajtóosztálya szerdán.

MTI Itthon

Gráf: külföldiek 2011-ig biztosan nem vásárolhatnak földet

Magyarországon a földkérdést mielőbb rendezni kell ahhoz, hogy az agrárgazdaságban átlátható viszonyok teremtődjenek, és megfelelő feltételek alakuljanak ki a modernizációs folyamatok segítésére - ebben egyetértettek a Magyar Agrárkamara által szervezett, a termőföldtulajdonról, -használatról és a termőföld védelméről rendezett tanácskozás résztvevői.