szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az SZDSZ ügyvivő testülete és frakciója rendkívüli küldöttgyűlés összehívását kezdeményezi a párt országos tanácsánál - mondta a két testület együttes ülésének szünetében Kóka János pártelnök.

A rendkívüli küldöttgyűlés tudja megnyitni az utat a teljes körű tisztújításhoz - hangsúlyozta Kóka János a liberális párt elnöke. 
 
A javaslatot három tartózkodással fogadták el, de Kóka János újságírói kérdésre sem nevezte meg a tartózkodókat. A pártelnök egyúttal közölte, hogy a frakció megtárgyalta és megerősítette az úgynevezett Jüttner-jelentésben foglaltakat és bizalmáról biztosította az elnököt és a frakció vezetését.
 
Kijelentette, hogy a frakció és az ügyvivő testület közös határozatban ítélte el a tavalyi tisztújításon történt csalást és tudomásul vette, hogy Zagyvai Márton kilépett a pártból. Egyúttal felszólították a csalókat és azokat akik részt vettek a csalásból, hogy kövessék Zagyvai Márton példáját, és lépjenek ki a pártból.
 
Arra az újságírói kérdésre, hogy lemond-e az elnöki tisztségről úgy válaszolt, hogy az SZDSZ a csalásokban résztvevőket szólították fel lemondásra.
 
Azt is elmondta, hogy korábban a bizalom jegyében szervezték a választásokat, ezért a rendkívüli küldöttgyűlésre egy olyan javaslattal érkezik, ami jelentősen szigorítja a szabályokat. Hozzátette: áttekintik és módosítják a párt alapszabályát, hogy ilyen visszaélések ne történhessenek.
 
Kóka János elmondta, hogy feltehetően két küldöttgyűlést tartanak majd, ahol az első, a rendkívüli küldöttgyűlés hozza meg azokat az új szabályokat, amelyek alapján küldötteket lehet állítani, és ez követheti a tisztújító küldöttgyűlés. A rendkívüli küldöttgyűlés a jelenlegi küldöttek részvételével zajlik majd le.
 
A pártelnök azt mondta: javasolni fogja az országos tanácsnak, hogy a lehető leghamarabb hívják össze a rendkívüli, majd azt követően a tisztújító küldöttgyűlést is, mert az utóbbi adhat új legitimációt a vezetésnek.
 
Az ülésen nem vett részt az ügyvivő testületi tagságát pénteken felfüggesztő Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter, John Emese és Szent-Iványi István. A mandátumát szintén szüneteltető Béki Gabriella megjelent, ahogy a némi késéssel Demszky Gábor fővárosi főpolgármester is. Utóbbi jóval a sajtótájékoztató előtt el is hagyta az üléstermet, de kérdésekre nem válaszolt.
 
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Újabb álszavazó az SZDSZ-ben

Újabb, az SZDSZ tavalyi küldöttgyűlésén történt visszásságot bizonyító fénykép került a Népszabadság birtokába: a fotón Zagyvai Márton, Fodor Gábor legszűkebb kampánystábjának tagja látható a küldöttgyűlésen, kezében egy szavazókártyával.

MTI Itthon

SZDSZ-elnökválasztás: belső vizsgálat Szabolcsban

Belső vizsgálatot kezdeményezett az SZDSZ Szabolcs-Szatmár megyei elnöke, Jüttner Csaba, miután meggyőződött arról, hogy Vass Albert gulácsi küldött valóban nem volt jelen a párt tavalyi tisztújító küldöttgyűlésén - tájékoztatott a politikus.