szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tűz volt reggel egy XXII. kerületi raktárban; a tűzben a Tehén Parádé képzőművészeti alkotásai is elégtek – közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság.

Egy korábbi mű. Letaglózó
A Nagytétényi úton, egy többszintes, 30-szor 50 méteres alapterületű raktárban keletkezett a tűz csütörtökön reggel. A tűz ugyan csak három négyzetméteren volt, azonban – mivel az épület fafödém-szerkezetes -–három szintet is érintett.

A tűzoltók öt sugárral eloltották a tüzet, személyi sérülés nem történt. A raktárral egybeépített lakóházból négy embert menekítettek ki a tűzoltók. A raktárban díszleteket, berendezési tárgyakat is tároltak, s ezek között ott voltak a TehénParádé sokak által ismert bocijai is, amelyek a tűzben szintén elégtek.

A legutóbbi TehénParádé alkotásai tavaly augusztus 1-jén mutatkoztak be Siófokon, majd a vidéki „turné” után szeptember 17-éig voltak láthatóak a fővárosban. A kreatív köztéri kiállítás teheneit októberben elárverezték, az eladott műalkotásokból keletkezett több mint 15 millió forintos bevétel feléből a krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatását szervező Bátor Tábor Alapítvány részesült.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI/hvg.hu Kult

Több városon is átvonul a magyar CowParade

A tavaly indult, művészileg megdolgozott műteheneket felvonultató budapesti CowParade, azaz Tehénparádé mátris hagyományt teremt? "Gondoljuk át újra, találjuk ki megint!" - ezzel a jelszóval várják a szervezők a 2007-es Tehénparádéra a terveket.