szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megtagadta a Vas Megyei Bíróság a perújításra készülő Tánczos Gábortól a bűnösségét korábban kimondó ítélet nyomozati iratainak kiadását.

Az iratok másolataihoz azért szeretnének hozzájutni, hogy megalapozott perújítási kérelemet nyújthassanak be a bűnösséget megállapító ítélet ellen - jelezte Somos Zoltán, Tánczos Gábor ügyvédje.
 
Tájékoztatása szerint a bíróság a büntetőeljárásról szóló törvény egyik passzusára hivatkozva tagadta meg az iratok kiadását: szerintük ugyanis az illetékes bíróság csak folyamatban lévő ügyben adhatja ki azokat. Somos Zoltán szerint viszont ez téves értelmezése a törvénynek. 
 
Az ügyvéd felháborítónak tartja a bíróság döntését, ugyanis minden állampolgárnak alkotmányos joga, hogy az őt érintő iratokról másolatot kapjon. Szerinte az áll az elutasítás hátterében, hogy a bíróság nem szeretné, ha védence tanulmányozná az iratokat. Ezért fellebbeznek a kiadást megtagadó határozat ellen. Ha az ítélőtábla elutasítaná a fellebbezést, az Alkotmánybírósághoz, vagy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak - mondta el Somos Zoltán.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény így rendelkezik az eljárás során keletkezett iratokról készült másolatokról: az eljárás során keletkezett iratról - ideértve a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság által beszerzett, illetőleg a büntetőeljárásban részt vevő személyek által benyújtott, valamint csatolt iratot is - az a bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság, amely előtt az eljárás folyamatban van, a büntetőeljárásban részt vevő személyek kérelmére, legkésőbb a kérelem előterjesztésétől számított nyolc napon belül másolatot ad ki. 
 
Tánczos Gábor a Legfelsőbb Bíróság 2002 februárjában kihirdetett jogerős ítélete szerint 1998-ban Körmenden megölt egy 11 éves kislányt, és ezért 13 éves szabadságvesztésre ítélték. Kilenc évet töltött büntetés-végrehajtásban, a Fővárosi Bíróság januárban döntött feltétes szabadlábra helyezéséről.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!