szerző:
MTI

Peren kívüli egyezség keretében négymillió forintot és kétéves kamatait, összesen 4,5 millió forintot fizetett a Rebisz jogutóda, a Készenléti Rendőrség egy férfinak, aki bal szemére teljesen megvakult, miután 2006. október 23-án egy rohamrendőr gumilövedékkel kilőtte a fél szemét; a sértett tovább perel - írta pénteken az Index.hu.

A cikk szerint Nagy László a Fidesz nagygyűlésén vett részt az Astoriánál 2006. október 23-án, majd a Deák tér felé próbálta elhagyni a helyszínt. A rendőrsorfalat látva visszafordult, majd a lovasroham és a könnygázgránátok elől a tömeggel együtt a Dob utcába menekült. "Minden kis utca le volt zárva, mindenfelől rendőrök támadtak" - nyilatkozta 2007-ben az Indexnek. Ezután már csak arra emlékszik, hogy a kórházban tért magához, ahol azonnal megoperálták, a szájpadlásán keresztül vették ki az arcüregéből a másfél centis gumilövedéket, amely az arccsontját is darabokra törte. Szemtanúk és videofelvételek igazolják, hogy a Dob utcában 15-20 méterről, fejre célzott lövést kapott egy rohamrendőrtől. Azonnal elveszítette az eszméletét, mentők szállították kórházba.

Nagy Lászlót törvényellenes cselekedetekkel nem gyanúsították, nyomozás nem folyt ellene, ő viszont feljelentést tett az ügyészségen, sértetti képviseletét Magyar István ügyvéd látja el. Az orvosi szakvélemény szerint bal szemére véglegesen megvakult, térlátását elveszítette, ezért nem dolgozhat tovább az építőiparban. Munkahelye, ahol nyílászárókat beépítő szakmunkásként dolgozott, elbocsátotta - olvasható az Index.hu cikkében.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség 2007-ben megszüntette a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és más bűncselekmény miatt Nagy László feljelentésére indult nyomozást, "mert az elkövető kiléte a nyomozás során nem volt megállapítható". Azt viszont megállapította a nyomozás, hogy a maradandó sérülést kétséget kizáró módon gumilövedéktől szenvedte el. A nyomozásban ebben az esetben is megállapították, hogy a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat (Rebisz) által használt fegyverek és gumilövedékek beszerzésére és használatba vételére az ORFK Fegyverzeti, Műszaki szakterület közreműködése és jóváhagyása nélkül került sor, és hogy a rendszerbevételi javaslatot az igazságügyi és rendészeti miniszter csak 2006. december 6-án hagyta jóvá. Az igazságügyi fegyverszakértői jelentés szerint a rendőrség által alkalmazott gumilövedékekkel csak olyan közelre lehet pontosan célozni, ahol már életveszélyes sérülést okoznak - írta az Index.hu.

A nyomozás közben kiderült az is, hogy a Nagy Lászlót ért lövés pillanatában a helyszínen a Rebisz bevetési osztálya és más rendőri egységek tömeget oszlattak, köztük legalább öt gumilövedékes puskával rendelkező rendőr dolgozott, azonban hogy melyikük lőtte ki a sértett szemét, nem lehetett megállapítani, mert a kilőtt gumilövedékek nem alkalmasak a fegyver azonosítására. Mint a cikkben olvasható, a Készenléti Rendőrség jogelődje, a Rebisz Nagy László 2007 elején előterjesztett kártérítési igényét teljes egészében elutasította. Csak azután kezdődtek meg az egyeztetések, hogy Papp Károly dandártábornok lett a jogutód Készenléti Rendőrség parancsnoka - mondta Magyar István ügyvéd az Indexnek.

Nagy László kárigénye 15 millió forint nem vagyoni kártérítés és életjáradék, ebből a rendőrség a részegyezség keretében 4 millió forintot és kétéves kamatait, összesen mintegy 4,5 millió forintot fizetett meg 2008 decemberében. A sértett mégis perre megy: további 11 millió forint nem vagyoni kár, és elmaradt munkabére életjáradék formájában történő megfizetéséért fogja perelni az egykori Rebiszt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

ORFK: szabályos volt a gumilövedékek alkalmazása

Az Országos Rendőr-főkapitányság megküldte a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek a jogi álláspontját a gumilövedékek rendszerbe állításával kapcsolatban - közölte az országos rendőrfőkapitány helyettese hétfőn a távirati irodával.

MTI Itthon

A Fidesz megtiltaná a gumilövedékek használatát

Törvénymódosító javaslatot nyújt be a Fidesz a gumilövedékek használatának megtiltásáért - jelentette be Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke hétfőn Budapesten. Vadai Ágnes szocialista képviselő azt mondta, hogy nyitottak a jogszabályok átfogó, szakértők bevonásával történő módosítására, s reméli a Fidesz is az lesz.

MTI Itthon

Csak meghatározott személyekre lőhetnek gumilövedékkel

Ha a helyzet megkívánja, a felfegyverkezett, a rendőri állományra közvetlen veszélyt jelentőkkel szemben a rendőrség március 15-én is alkalmazni fogja a gumilövedéket, mert erre a rendőrségi törvény felhatalmazza.

Szakértő: érdemes közjegyzői okiratba foglalni az ingatlan adásvételi szerződését

Szakértő: érdemes közjegyzői okiratba foglalni az ingatlan adásvételi szerződését

Kovács Zoltán: bevándorláspárti bosszúállók támadják Magyarországot

Kovács Zoltán: bevándorláspárti bosszúállók támadják Magyarországot

Nullára csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a Nestlé

Nullára csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a Nestlé

Nemzetközi hárfafesztivál lesz Gödöllőn hangszerkiállítással

Nemzetközi hárfafesztivál lesz Gödöllőn hangszerkiállítással

65 millió forintot szán a Nébih arra, hogy kiderüljön, melyik kutya magyar valóban

65 millió forintot szán a Nébih arra, hogy kiderüljön, melyik kutya magyar valóban

250 éve született az ember, akinél meg sem lehet számlálni, mi mindenhez értett

250 éve született az ember, akinél meg sem lehet számlálni, mi mindenhez értett