A két napos programot, amelyre 25 országból érkeztek ügyészek, Kovács Tamás legfőbb ügyész nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta az ügyészi munkában sem elkerülhetetlenek a tévedések, de az esetlegesen elkövetett hibákat, orvosolni kell. A hatóságok polgári perbe citálása kártérítési vagy személyiségi jogi perek által egyre gyakoribb – tette hozzá.

Tímár Anikó, a Legfőbb Ügyészség jogi képviseleti osztályának a vezetője, a hvg.hu-nak elmondta, hogy a szervezet éves költségvetésének mintegy harmada, azaz tízmilliárd forint az, amit igényként benyújtanak. Ehhez képest csupán néhány millió forint az, amit a jogerős ítéletek alapján ki kell fizetniük.

Az osztályvezető beszédében megjegyezte ezek a kereseti követelések háromezerszer többet tesznek ki, mint a megítélt igények teljes összege. Erre hivatkozva jelentette ki, hogy az ügyészi tevékenység és eljárás sokkal szakszerűbb, mint ahogy a kereseti követelésekben ezt állítják. 2005-ben 676 millió forintot követeltek az ügyészségtől, ebből 29 milliót ítéltek meg a bíróságok, 2008-ban 2,865 milliárd forintot követeltek az ügyészségtől és a bíróság egymillió forintot ítélt meg. Tavaly 3 milliárd 674 millió forint volt a követelések teljes összege, de csak 0,96 millió forintot ítélt meg a bíróság.

Mint mondta, tíz év alatt a hazai bíróságok előtti perek száma a többszörösére növekedett, az ügyészségnek ezekben a perekben gyakorlatilag védekeznie kell a büntetőeljárásban törvényi előírás alapján végzett cselekménye miatt. Felidézte: a Római Egyezmény biztosítja az állam intézményeinek tevékenysége során okozott kár megtérítésének kötelezettségét, külön kiemelve, hogy a törvénytelen letartóztatás, őrizetbe vétel esetén is jár a kártérítés.

A magyarországi szabályozás többrétű: a törvényben meghatározott esetekben a jogtalan fogva tartás miatt az állammal szemben lehet kártalanítási igényt benyújtani. Kártalanítás kérhető az előzetes letartóztatásért, házi őrizetért, ha a nyomozást bűncselekmény hiányában szüntették meg, vagy ha nem a gyanúsított követte el a bűncselekményt. Ezekben az esetekben a magyar állam képviseletében az igazságügyi miniszter jár el, ez az ügyészséget peres félként nem érinti.

Ettől eltér a kártérítés, amely a büntetőeljárásban résztvevő nyomozóhatósággal, ügyészséggel és bírósággal szemben indítható. Bármelyik ügyészi szerv is a károkozó, a kártérítési pert a Legfőbb Ügyészséggel (LÜ) szemben kell megindítani. A károsultnak kell bizonyítania, hogy vele szemben jogellenes cselekményt követtek el, a magatartás felróható, illetve a magatartás és a kár bekövetkezte - például az eljárás negatív következménye a jó hírnevére, becsületére, munkájára, vagyis személyhez fűződő jogainak sérelme - között ok-okozati összefüggés van. Az alperes LÜ-nek pedig azt kell bizonyítani, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általánosan elvárható volt. 

Mint mondta, a tapasztalatok szerint a Legfőbb Ügyészséggel szembeni perek száma évről évre nő, és egyszerre több hatósággal szemben indítják, de végül csak az ügyészség marad a kárigény „alanya”. Az általános – és szerinte téves – vélekedés alapján ugyanis az ügyészség minden esetben felettes szerve a nyomozó hatóságnak, ezért a nyomozó hatóság valamennyi cselekményéért az ügyész a felelős. A bíróság pedig azért „marad ki” a kártérítés iránti perekből, mert bár a bíróság rendeli el az előzetes letartóztatást és hosszabbítja azt meg, de a bíróság hozza meg a jogalapként felhozott felmentő ítéletet is.

A leggyakrabban téves vádemelés, téves jogszabály-értelmezés miatt perelik be az ügyészséget. Leginkább a személyhez fűződő jogok közül a jó hírnév megsértésére hivatkoznak a felperesek, de gyakran említik az egészségkárosodást, a munkához való jog csorbulását és az egészséges családi élethez való jog sérelmét.

A bírói gyakorlat szerint csak nyilvánvaló és kirívó jogsértés esetén lehet megállapítani a kártérítést, önmagában a téves vádemelés nem ad alapot a kártérítésre – hangsúlyozta az osztályvezető.