Tetszett a cikk?

Választások után különösen a veszteseknek szokásuk ostorozni a „hálatlan”, a „megtévesztett” vagy a „demokráciára éretlen” népet. Csakhogy „a népet nem lehet leváltani” – szól az elcsépelt replika. Ettől azonban a nép még nem lesz „bölcs”. A magyar se az, de megkerülhetetlen.

A kormányzást sok minden tevékenységhez lehet hasonlítani, de a csendéletfestéshez, a versfaragáshoz vagy a magányos képzelgéshez biztosan nem. A politika társas műfaj, cselekvési határait a kényszerek és a lehetőségek határozzák meg. E határokat ugyan lehet ide-oda tologatni, olykor tágítani, éppen erről ismerszik meg a tehetséges (szerencsés esetben jó) politikus, de átugrani s különösen figyelmen kívül hagyni őket biztosan nem lehet. A demokratikus politika legfontosabb korlátja maga a politika alanya és tárgya, a nép. Elsősorban az ország közösségét kell megnyerni a politikai cselekvés támogatójának vagy legalábbis rávenni arra, hogy tudomásul vegye, ne ellenezze azt.

Az állampolgárok jóindulata elnyerésének módszerei az alantastól a magasztosig terjednek, noha a cél egyáltalán nem szentesítheti az eszközt. Hiszen a demokratikus (népbarát) politika éppen annyira tartalom, mint amennyire forma, módszer, norma és processzus, sőt a legtöbb esetben inkább ezek. Mindez a nézetek sokszínűségének felismeréséből és elfogadásából ered, mégpedig abból, hogy az emberek (márpedig a politikusok is azok) különféleképpen ítélik meg a problémákat és különféle válaszokat tartanak rájuk helyesnek; nincs emberi tudás vagy hatalom, amely biztosan eldönthetné előre, hogy melyik megoldás szolgálja leginkább a köz javát. A demokratikus és jogállami játékszabályok éppúgy megóvják az országot a politikai uralmat birtoklók (a kormány) zsarnokságától, mint a tömegekétől. (Utóbbi magyarázatához: ma a legtöbb ember legnagyobb fokú boldogságát szolgálná például a cigányok kirekesztése vagy a halálbüntetés visszaállítása, de ezeknek korlátokat szabnak az alkotmányos szabályok.)

Egy jóindulatú, erényes és tettre kész kormánynak tehát leginkább a nép bizalmának megtartására (legitimitásra) van szüksége, ám mindemellett a demokratikus processzusokat sem hagyhatja figyelmen kívül, mert ha azt tenné, önmaga számolná fel küldetése demokratikus jogalapját. És ha mindez nem lenne elég, ott van cselekvési korlátnak még az államkassza, a „nemzetközi helyzet”, a Világbank, az áradások, a hideg, a meleg, a NATO-szerepvállalás, a globalizáció, a vallási fundamentalizmusok és más efféle apróságok.

 

Bod Péter Ákos
©

Ebből is látszik, kormányozni sohasem könnyű, különösen nem az a mai Magyarországon – még kétharmad birtokában sem. Bod Péter Ákos, az Antall-kormány egykori minisztere, majd a jegybank elnöke a Magyar Szemlében közölt cikkében egyenesen „kényszerkormányzásnak” nevezi azt, ami eddig Magyarországon folyt. Az előző nyolc év baloldali kormányai természetesen nála is felelősek az átkos örökség felhalmozásában. De ő – szemben a Fidesz-hű értelmiséggel és sajtóval – „nemzeti nyavalyáink” többségét (például a demográfiai krízist, a cigánykérdést, a mezőgazdaság bajait, a gazdasági ismeretek hiányát) nem tekinti a baloldali ármánykodás eredményének vagy egyedi nemzeti sorscsapásnak, sokkal inkább kelet-európai jellegzetességeknek.

Mindezek mögött végső okként a „magyar társadalom szerkezeti bajait” találja meg. A államháztartás deficitje, pontosabban a „deficitre való hajlam” például leginkább annak köszönhető, hogy „túl kevesen állnak (legálisan) munkában”, másfelől – nyilván ettől nem függetlenül – „túl sokan várnak állami támogatásra”.

Bod Péter Ákos szerint ugyan az állam túlterheltsége, a pénzügyi sebezhetőség és a „felzárkózás-képtelenség” a baloldali kormányok „gazdaságpolitikai és politikai hibasorozatának” következménye – de leginkább csak a jelenségek szintjén. Sokkal nyugtalanítóbbnak tartja azt a mind jobban okadatolt vélekedést, miszerint „inkább olyan társadalmi szerkezettel és értékrenddel van dolgunk, amellyel valójában adekvát az, ami a politika, az állam szintjén megmutatkozik […] Ha így lenne, akkor is lehet reménykedni az irányváltásban [az új kormányban], de egy adott társadalmi struktúrában kifejlődő folyamatok megváltoztatása nyilvánvalóan lassú és bizonytalan kimenetelű vállalkozás” – ad hangot aggodalmainak a polgári oldal reprezentánsa.

Noha nem menti fel a felelősség alól a mindenkori kormányt, mégis szkeptikus az állam társadalom-átalakító tevékenységét illetően, azt maga se pártolná, mondván a politika inkább rontani, mint javítani tud (lásd a 2002–2010 időszakot). Üdvösebbnek tartaná, ha a „társadalom magára találása” kényszerítené ki a jobb kormányzást.

Bod Péter Ákoshoz hasonló húrokat penget egy egyelőre még hivatalban lévő miniszter Herczog László is a márciusi Egyenlítőben közölt írásában. Különös véletlen (?), hogy a Bajnai-kormány szociális és munkaügyi minisztere helyettes államtitkárként éppúgy tagja volt az Antall-adminisztrációnak is, mint Bod Péter Ákos, és ő is „rossz társadalmi mechanizmusok továbbéléséről” beszél. Ilyen lenne a költségvetési újraelosztás meghatározó jellege, a kollektív érdekérvényesítés, a normakövetés és a versenykultúra hiánya.

Herczog László
©

Az öröklött áfiumokon túl a társadalmat szerinte még az is gyengíti, hogy a „politikai pártok túlzott befolyásra tettek szert”. A közbeszéd kinyilatkoztatásokká alakul, a viták nem a megoldásról szólnak, ami összefügg azzal is, hogy nem a szabályok tartalma, hanem a szabályalkotó személye vált fontossá. A pártosság személetmód számlájára írja a társadalmi bűnbakképzést is. „Közpolitikára és nem pártpolitikára van szükség” – írja krédójában.

A foglalkoztatás problémáit vizsgálva arra jut, hogy a jelenlegi konfrontatív politika szaggatja szét a magyar társadalom egyébként is ritka szövetét. Ehelyett szorgalmazza ő az „együttműködés kultúráját”, aminek a kulcsfogalma a társadalmi párbeszéd, az érdekegyeztetés.

Bod Péter Ákos és Herczog László nem állnak egyedül azzal, hogy a társadalom önmagára találását tartanák igazán kívánatosnak mai problémáink megoldásához. Miszlivetz Ferenc vagy Rév István is hasonló „programot” fogalmazott meg nemrég. Valójában e program nem új, a nyolcvanas évek kelet-európai ellenzéki értelmisége hasonlóan gondolkodott, és a rendszerváltás táján sokat várt a „civil társadalom” feltámadásától vagy kialakulásától. Számos pozitív példa ellenére azonban a magyar társadalomban egyelőre még egyáltalán nem az öntudatos, együttműködő és tevékeny citoyen ideálfigurája a meghatározó. Márpedig erős ellenzék híján – ha a fentiek igazak – ma éppen ennek a társadalomnak meg intézményeinek (szakszerveteknek, civil szervezeteknek, közösségeknek, sajtónak) kellene majd szoros kontroll alatt tartaniuk a közjogi méltóságokat egyedül is megválasztani képes és alkotmányozó parlamenti többséggel rendelkező, hamarost hivatalba lévő kormányt. Társadalompróbáló feladat lesz, az már biztos.

(Magyar Szemle, 2010/1–2; Egyenlítő, 2010/3)

zádori

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Sorkövető Sorkövető

A rendes magyar baloldali nem lehet jó keresztény?

„A magyar élet szempontjából” a 2006. október 23-iki brutális rendőri fellépés olyan volt, mint Amerikának és a Nyugatnak 2001. szeptember 11. – véli Balog Zoltán. A parlament emberi jogi bizottsága elnökének „transzcendens megbízója van”, de ettől – mint mondja – még nem lett gőgös.

ISSN Sorkövető

Konzervatív intés Orbánéknak

A közhiedelemmel ellentétben a magyar társadalom nem velejéig reformellenes. A gyurcsányi reformdömping azonban, amely a késő Kádár-kori minta anakronisztikus folytatása, hiteltelenné tette a megújulási törekvéseket, amelyekre pedig nagy szükség van – állítja Bod Péter Ákos egykori jegybankelnök.

Sorkövető

A Fidesz és a kétkamarás parlament

Bár a hatályos pártprogramjában nem szerepel, jelek mutatnak arra, hogy a Fidesz átformálná az országnak a rendszerváltás idején kialakított közjogi berendezkedését. A jelek haloványak ugyan, és az alkotmánymódosításhoz szükséges többségre sincs túl nagy esély, érdemes mégis megvizsgálni, mi szól a kétkamarás parlament mellett, még inkább ellene. A változtatás nem ördögi, de szükségtelen, sőt káros.

hvg.hu Sorkövető

Az ukrán–orosz viszály árt a magyaroknak

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány egykori külügyminisztere 2008 nyarán levélben fejezte ki aggodalmát az ukrán külügyminiszternek a kárpátaljai magyarokat sújtó intézkedések miatt. Ohrizko megnyugtató szavai ellenére Jeszenszky kétségei növekedtek. A történtek fényében érthetően.