Választások után különösen a veszteseknek szokásuk ostorozni a „hálatlan”, a „megtévesztett” vagy a „demokráciára éretlen” népet. Csakhogy „a népet nem lehet leváltani” – szól az elcsépelt replika. Ettől azonban a nép még nem lesz „bölcs”. A magyar se az, de megkerülhetetlen.

A kormányzást sok minden tevékenységhez lehet hasonlítani, de a csendéletfestéshez, a versfaragáshoz vagy a magányos képzelgéshez biztosan nem. A politika társas műfaj, cselekvési határait a kényszerek és a lehetőségek határozzák meg. E határokat ugyan lehet ide-oda tologatni, olykor tágítani, éppen erről ismerszik meg a tehetséges (szerencsés esetben jó) politikus, de átugrani s különösen figyelmen kívül hagyni őket biztosan nem lehet. A demokratikus politika legfontosabb korlátja maga a politika alanya és tárgya, a nép. Elsősorban az ország közösségét kell megnyerni a politikai cselekvés támogatójának vagy legalábbis rávenni arra, hogy tudomásul vegye, ne ellenezze azt.

Az állampolgárok jóindulata elnyerésének módszerei az alantastól a magasztosig terjednek, noha a cél egyáltalán nem szentesítheti az eszközt. Hiszen a demokratikus (népbarát) politika éppen annyira tartalom, mint amennyire forma, módszer, norma és processzus, sőt a legtöbb esetben inkább ezek. Mindez a nézetek sokszínűségének felismeréséből és elfogadásából ered, mégpedig abból, hogy az emberek (márpedig a politikusok is azok) különféleképpen ítélik meg a problémákat és különféle válaszokat tartanak rájuk helyesnek; nincs emberi tudás vagy hatalom, amely biztosan eldönthetné előre, hogy melyik megoldás szolgálja leginkább a köz javát. A demokratikus és jogállami játékszabályok éppúgy megóvják az országot a politikai uralmat birtoklók (a kormány) zsarnokságától, mint a tömegekétől. (Utóbbi magyarázatához: ma a legtöbb ember legnagyobb fokú boldogságát szolgálná például a cigányok kirekesztése vagy a halálbüntetés visszaállítása, de ezeknek korlátokat szabnak az alkotmányos szabályok.)

Egy jóindulatú, erényes és tettre kész kormánynak tehát leginkább a nép bizalmának megtartására (legitimitásra) van szüksége, ám mindemellett a demokratikus processzusokat sem hagyhatja figyelmen kívül, mert ha azt tenné, önmaga számolná fel küldetése demokratikus jogalapját. És ha mindez nem lenne elég, ott van cselekvési korlátnak még az államkassza, a „nemzetközi helyzet”, a Világbank, az áradások, a hideg, a meleg, a NATO-szerepvállalás, a globalizáció, a vallási fundamentalizmusok és más efféle apróságok.

 

Bod Péter Ákos
©

Ebből is látszik, kormányozni sohasem könnyű, különösen nem az a mai Magyarországon – még kétharmad birtokában sem. Bod Péter Ákos, az Antall-kormány egykori minisztere, majd a jegybank elnöke a Magyar Szemlében közölt cikkében egyenesen „kényszerkormányzásnak” nevezi azt, ami eddig Magyarországon folyt. Az előző nyolc év baloldali kormányai természetesen nála is felelősek az átkos örökség felhalmozásában. De ő – szemben a Fidesz-hű értelmiséggel és sajtóval – „nemzeti nyavalyáink” többségét (például a demográfiai krízist, a cigánykérdést, a mezőgazdaság bajait, a gazdasági ismeretek hiányát) nem tekinti a baloldali ármánykodás eredményének vagy egyedi nemzeti sorscsapásnak, sokkal inkább kelet-európai jellegzetességeknek.

Mindezek mögött végső okként a „magyar társadalom szerkezeti bajait” találja meg. A államháztartás deficitje, pontosabban a „deficitre való hajlam” például leginkább annak köszönhető, hogy „túl kevesen állnak (legálisan) munkában”, másfelől – nyilván ettől nem függetlenül – „túl sokan várnak állami támogatásra”.

Bod Péter Ákos szerint ugyan az állam túlterheltsége, a pénzügyi sebezhetőség és a „felzárkózás-képtelenség” a baloldali kormányok „gazdaságpolitikai és politikai hibasorozatának” következménye – de leginkább csak a jelenségek szintjén. Sokkal nyugtalanítóbbnak tartja azt a mind jobban okadatolt vélekedést, miszerint „inkább olyan társadalmi szerkezettel és értékrenddel van dolgunk, amellyel valójában adekvát az, ami a politika, az állam szintjén megmutatkozik […] Ha így lenne, akkor is lehet reménykedni az irányváltásban [az új kormányban], de egy adott társadalmi struktúrában kifejlődő folyamatok megváltoztatása nyilvánvalóan lassú és bizonytalan kimenetelű vállalkozás” – ad hangot aggodalmainak a polgári oldal reprezentánsa.

Noha nem menti fel a felelősség alól a mindenkori kormányt, mégis szkeptikus az állam társadalom-átalakító tevékenységét illetően, azt maga se pártolná, mondván a politika inkább rontani, mint javítani tud (lásd a 2002–2010 időszakot). Üdvösebbnek tartaná, ha a „társadalom magára találása” kényszerítené ki a jobb kormányzást.

Bod Péter Ákoshoz hasonló húrokat penget egy egyelőre még hivatalban lévő miniszter Herczog László is a márciusi Egyenlítőben közölt írásában. Különös véletlen (?), hogy a Bajnai-kormány szociális és munkaügyi minisztere helyettes államtitkárként éppúgy tagja volt az Antall-adminisztrációnak is, mint Bod Péter Ákos, és ő is „rossz társadalmi mechanizmusok továbbéléséről” beszél. Ilyen lenne a költségvetési újraelosztás meghatározó jellege, a kollektív érdekérvényesítés, a normakövetés és a versenykultúra hiánya.

Herczog László
©

Az öröklött áfiumokon túl a társadalmat szerinte még az is gyengíti, hogy a „politikai pártok túlzott befolyásra tettek szert”. A közbeszéd kinyilatkoztatásokká alakul, a viták nem a megoldásról szólnak, ami összefügg azzal is, hogy nem a szabályok tartalma, hanem a szabályalkotó személye vált fontossá. A pártosság személetmód számlájára írja a társadalmi bűnbakképzést is. „Közpolitikára és nem pártpolitikára van szükség” – írja krédójában.

A foglalkoztatás problémáit vizsgálva arra jut, hogy a jelenlegi konfrontatív politika szaggatja szét a magyar társadalom egyébként is ritka szövetét. Ehelyett szorgalmazza ő az „együttműködés kultúráját”, aminek a kulcsfogalma a társadalmi párbeszéd, az érdekegyeztetés.

Bod Péter Ákos és Herczog László nem állnak egyedül azzal, hogy a társadalom önmagára találását tartanák igazán kívánatosnak mai problémáink megoldásához. Miszlivetz Ferenc vagy Rév István is hasonló „programot” fogalmazott meg nemrég. Valójában e program nem új, a nyolcvanas évek kelet-európai ellenzéki értelmisége hasonlóan gondolkodott, és a rendszerváltás táján sokat várt a „civil társadalom” feltámadásától vagy kialakulásától. Számos pozitív példa ellenére azonban a magyar társadalomban egyelőre még egyáltalán nem az öntudatos, együttműködő és tevékeny citoyen ideálfigurája a meghatározó. Márpedig erős ellenzék híján – ha a fentiek igazak – ma éppen ennek a társadalomnak meg intézményeinek (szakszerveteknek, civil szervezeteknek, közösségeknek, sajtónak) kellene majd szoros kontroll alatt tartaniuk a közjogi méltóságokat egyedül is megválasztani képes és alkotmányozó parlamenti többséggel rendelkező, hamarost hivatalba lévő kormányt. Társadalompróbáló feladat lesz, az már biztos.

(Magyar Szemle, 2010/1–2; Egyenlítő, 2010/3)

zádori

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sorkövető Sorkövető

A rendes magyar baloldali nem lehet jó keresztény?

„A magyar élet szempontjából” a 2006. október 23-iki brutális rendőri fellépés olyan volt, mint Amerikának és a Nyugatnak 2001. szeptember 11. – véli Balog Zoltán. A parlament emberi jogi bizottsága elnökének „transzcendens megbízója van”, de ettől – mint mondja – még nem lett gőgös.

ISSN Sorkövető

Konzervatív intés Orbánéknak

A közhiedelemmel ellentétben a magyar társadalom nem velejéig reformellenes. A gyurcsányi reformdömping azonban, amely a késő Kádár-kori minta anakronisztikus folytatása, hiteltelenné tette a megújulási törekvéseket, amelyekre pedig nagy szükség van – állítja Bod Péter Ákos egykori jegybankelnök.

Sorkövető

A Fidesz és a kétkamarás parlament

Bár a hatályos pártprogramjában nem szerepel, jelek mutatnak arra, hogy a Fidesz átformálná az országnak a rendszerváltás idején kialakított közjogi berendezkedését. A jelek haloványak ugyan, és az alkotmánymódosításhoz szükséges többségre sincs túl nagy esély, érdemes mégis megvizsgálni, mi szól a kétkamarás parlament mellett, még inkább ellene. A változtatás nem ördögi, de szükségtelen, sőt káros.

hvg.hu Sorkövető

Az ukrán–orosz viszály árt a magyaroknak

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány egykori külügyminisztere 2008 nyarán levélben fejezte ki aggodalmát az ukrán külügyminiszternek a kárpátaljai magyarokat sújtó intézkedések miatt. Ohrizko megnyugtató szavai ellenére Jeszenszky kétségei növekedtek. A történtek fényében érthetően.

Halálos baleset az M5-ösön

Halálos baleset az M5-ösön

Orbán az EU-csúcsról: Nem győztünk, de esélyt teremtettünk a győzelemre

Orbán az EU-csúcsról: Nem győztünk, de esélyt teremtettünk a győzelemre

Tetveket jelentett egy utas a zónázó vonaton, a MÁV egyből kivette a forgalomból a kocsit

Tetveket jelentett egy utas a zónázó vonaton, a MÁV egyből kivette a forgalomból a kocsit

Megálltak segíteni, beléjük hajtott egy autó a 25-ös főúton

Megálltak segíteni, beléjük hajtott egy autó a 25-ös főúton

Új ősmaradványfajokat találtak a Mecsekben

Új ősmaradványfajokat találtak a Mecsekben

Megbüntettek egy román színházat, mert állítólag gúnyt űzött a vallásból

Megbüntettek egy román színházat, mert állítólag gúnyt űzött a vallásból