Éleződő nyugdíjharc: amiről a pártok nem beszélnek

Míg a legutóbbi országgyűlési képviselő-választásokon a „ki ad többet a nyugdíjasoknak” típusú vetélkedőn esett felelőtlen ígérgetésekbe a Fidesz és az MSZP, ezúttal mintha a „ki vesz el kevesebbet” lenne a voksokért folyó kampány fő terepe. Ezt a váltást akár előrelépésként is lehetne értékelni. A vita azonban felületes, csúsztatásokkal, riogatásokkal teli, ahelyett hogy érdemi érvek hangoznának el a jelenlegi nyugdíjrendszer ellentmondásairól, finanszírozhatatlanságáról. Hetek óta leállíthatatlanul működnek az agymosodák, azt követően, hogy Varga Mihály, a Fidesz vezető gazdaságpolitikusa, volt pénzügyminiszter a Figyelő című hetilapnak a svéd nyugdíjmodellről beszélt, a párt e melletti rokonszenvét sem palástolva.

HVG

Hiába tagadta ezután Varga is, de jobbára a helyette megszólaló párttársai, hogy a skandináv modellben gondolkodnának, a rendszer már az ő nevükkel forr össze. Ebben hathatósan közreműködtek a szocialisták is, akik kiválóan adaptálva az ellenfél által eddig alkalmazott módszereket, nem mulasztották el kihasználni a Fidesz-szemszögből igencsak rosszul időzített elszólást. Hiszen így rá lehetett mutatni a svéd modell mostani és leendő nyugdíjasokat sújtó pontjaira, például az időskori járandóságok összegének esetleges hektikusságára, és arra, hogy az úgynevezett alapnyugdíj csak 70 éves kortól járna. A Fidesz pedig, ahelyett hogy kifejtette volna, mire is készül, hallgatásba burkolózott, és a mai napig sem hajlandó megosztani igazi elképzeléseit a nyugdíjrendszerről. Varga mindössze annyit közölt a HVG-vel, hogy a mostani vita nem szakmai, hanem politikai, más fideszes politikusok szerint a párt konkrét nyugdíjprogramja „nem publikus”.

A túlságosan is szimpla üzenetek közvetítéséhez szokott ellenzéki párt reakciója saját szempontjából persze érthető, hiszen bonyolult, nehezen követhető fejtegetésekbe kellene bocsátkoznia, ráadásul ezúttal védekezésbe szorulva. Márpedig a defenzíva jellemzően rontja a nyerési esélyeket, és a Fidesz egyébként is otthonosabb a támadásban. Nem is kellett sok idő hozzá, hogy magára találjon. Mégpedig a jól bevált sémával, hogy Gyurcsány a hibás, mert a 70 éves korhatár valójában az ő miniszterelnöksége idején életre hívott Nyugdíjas és Időskori Kerekasztal tavaly decemberben elkészült jelentésében, ergo kormányzati anyagban található. Csakhogy ez nem kormányzati mű, hanem több szakértő munkája, és a svéden kívül még másik négy nyugdíjmodell működését, finanszírozását is elemzi. Ráadásul a kerekasztal hangsúlyozottan nem tette le a voksát egyik modell mellett sem, mondván, ez értékválasztás kérdése, ami a politikai döntéshozók dolga. Ha viszont mindenképpen politikai párthoz kellene kötni a svéd modellt, erősebb a kapocs a Fideszhez, mint a szocialistákhoz, hiszen az erről szóló javaslatot készítő trióból ketten az Orbán-kormány idején voltak felelős pozícióban (a KDNP mostani alelnöke, Mészáros József az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójaként, Banyár József pedig a Szász Károly vezette pénzügyi felügyelet szakmai elnöki tanácsadójaként).

HVG

Miközben a közbeszédben szitokszóvá vált a svéd modell, Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje a hétvégén kiállt mellette, mondván: „mintegy belső automatizmussal előállítja a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer jövőbeni pénzügyi egyensúlyát”. A svéd modell ugyanis egyebek mellett arról szól, hogy a kötelező állami nyugdíjrendszerben is csak az aktuálisan befolyó járulékokat szabad elkölteni az aktuális ellátásokra, azokat adóból nem egészíti ki a költségvetés. A jelenlegi magyarországi állami nyugdíjrendszerben ilyen nem fordulhat elő, a nyugdíjakat, ha törik, ha szakad, ki kell fizetni, akár a központi büdzsé deficitje árán is. A svéd modell sajátja az úgynevezett névleges egyéni számlás (NDC – notional defined contribution) rendszer, amelyben a járulékfizetők rendszeres tájékoztatást kapnak arról, hogy befizetett járulékuk alapján milyen mértékű ellátásra számíthatnak. Ez a váromány persze csak virtuális szám, amely egyik évről a másikra nemcsak nőhet, hanem csökkenhet is, attól függően, hogy az adott esztendő előrejelzései szerint miként alakulnak a következő húsz-harminc éves időszakban esedékes nyugdíjbevételek és -kiadások. Ha az utóbbiak várhatóan meghaladják az előbbieket, nemcsak a nyugdíjakat, hanem a várományokat is csökkentik.

HVG

A svéd modellről szóló dolgozat szerzőhármasa a magyarországi időskori ellátást két elemre, az alapnyugdíjra és a járulékfizetésből finanszírozott munkanyugdíjra osztaná. Az előbbit adóból fedeznék, és a szerzők szerint 70-75 éves kortól azok kapnák, „akik ténylegesen rászorulnak”. Részesülhetnének kizárólag kiegészítésként alapnyugdíjban azok is, akiknek a munkanyugdíja nem éri el a mindenkori gyes összegével megegyező (ez jelenleg havi 28 500 forint) alapnyugdíjat. A szerzők által javasolt modell külön kötelező járulékfizetéssel kezelné a rokkantsági és az özvegyi ellátásokat. Miközben a modellben a biztosítási elv a domináns, vannak szolidaritási elemei is. A rendszer a járadékok végső elosztásában a magasabb jövedelműek rovására előnyben részesítené az alacsony jövedelműeket, a gyermektelenek kárára pedig a járulékfizető gyermekeket felnevelőket. Kérdés, hogy az utóbbit miként kell érteni. Évente ellenőriznék-e, hogy fizet vagy sem járulékot a nyugdíjas gyermeke, és gyermeket felnevelőnek minősül-e a tartásdíjat fizető szülő?

Az alapnyugdíj ötlete más javaslatokban is felbukkan, például az Augusztinovics Mária és Matits Ágnes által kidolgozott, pontrendszert és alapjáradékot kombináló modellben. Ez egyebek között arra apellál, hogy a mostani időskori ellátórendszernek (amely egyébként szintén a magasabb jövedelműektől csoportosít át az alacsonyabb jövedelműekhez) van egy „perverz” újraelosztási szabálya. Nevezetesen, hogy a nyugdíjjogosultsághoz legalább 15 év szolgálati idő szükséges, az ennél rövidebb ideig biztosítottak hiába fizettek járulékot, nem kapnak érte semmit. A javasolt modellben 65 éves kortól (a felemelt nyugdíjkorhatártól) mindenkinek, tehát nem rászorultsági alapon járna az alapnyugdíj, ha legalább 40 év magyarországi tartózkodást igazol. A pontrendszeres munkanyugdíjat a biztosított kereső pályája során járulékfizetéssel gyűjtött pontjainak száma és azok nyugdíjba vonuláskori relatív (a mindenkori átlagos nettó keresethez viszonyított) értéke határozná meg.

HVG

Az új nyugdíjmodellek alapvetően a fiatalokat, a jelenleg aktívakat érintik, bár a KDNP svéd metódusra hajazó és a Fidesz által is támogatott, néhány éve benyújtott törvényjavaslatában szerepelt olyan elképzelés is, amely a már nyugdíjban lévők ellátását is az NDC szerint konvertálná. Olyan átszámítás azonban aligha hajtható végre, amely komoly érdeksérelmet okozna a már nyugdíjban lévőknek, hiszen az Alkotmánybíróság eddig is megtorpedózta a szerzett jogok jelentős csorbítási kísérleteit. Kérdés, hogy e tekintetben mi számít majd a szerzett jog megsértésének? Átállítható-e az új nyugdíjrendszerre az, aki már tíz-húsz-harminc éve biztosított, vagy alkotmányosan csak a pályakezdő, aki az új rendszer bevezetését követően válik keresővé? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kell majd tisztázni, nem pedig azt kérdezni a választóktól, szeretnék-e a nyugdíjkorhatár felemelését, vagy a majdani járandóságuk csökkentését.

Modellváltásra alighanem szükség lesz, hiszen a demográfiai és a foglalkoztatási előrejelzések szerint egy járulékfizetőre egyre több nyugdíjas jut (2008-ban 100 járulékfizetőre 68), és a finanszírozhatóság a mostaninál hosszabb időtartamú járulékfizetést, illetve alacsonyabb ellátási színvonalat, nagyobb fokú öngondoskodást feltételez. Szerencsére van idő elemezni, egyeztetni – nem hónapokon, nem is egy-két éven múlik az új rendszer kialakítása. A Bajnai-kormány által hatályba léptetett változtatások sokat javítottak az állami nyugdíjalap várható egyensúlyán. Ezek közé tartozik a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése 65 évre, az inflációkövetésen alapuló, GDP-növekedést is figyelembe vevő nyugdíjindexálás, a 13. havi ellátás megszüntetése, továbbá az, hogy az előrehozott nyugdíj idővel alacsonyabb ellátással párosul, a korkedvezményt pedig pár éve már pótlólagos vállalati befizetéssel lehet kiváltani.

HVG

A 2009-es költségvetés tervezésekor a pénzügyi tárca még úgy kalkulált, hogy a nyugdíj-biztosítási alap GDP-hez viszonyított hiánya az évszázad közepére megközelíti a 2,5 százalékot, de az új paraméterekre alapozott legújabb prognózis szerint ez már 1 százalék alá esett. Igaz, a 2050-es évek már az egyensúlyromlásról szólnak, ezt megelőzően várhatóan csak a 2030-as évek derekán lesz nullszaldó körüli az alap költségvetése, előtte és utána a központi büdzsé mankójára szorul. Akadnak sürgős teendők is – szerencsére a mostani ellentmondások egy részét orvosolják a 2013-tól hatályos szabályok. Teljesen lineárissá válik például az úgynevezett nyugdíjskála, vagyis minden szolgálati év ugyanannyit ér, szemben a jelenlegi előírásokkal, amelyek szerint eltérő, 1–1,5–2 százalékpontot számolnak el értük. Három év múlva viszont már adóznának a nyugdíjak, de nem tudni például, hogy csak az újak, vagy a régiek is. Utóbbi esetben ezeket az ellátásokat fel kellene bruttósítani, mert a járandóságokat nettó módon (az adók és a járulékok levonása után) állapították meg.

MOLNÁR PATRÍCIA