Magyarországon és Bulgáriában a gyermekvállalási tervek 40 százaléka valósul meg, míg Hollandiában a 75 százaléknak meg is született a tervezett gyermek két éven belül - mondta Spéder Zsolt az InforRádióban.
A demográfus szerint a jelentős elmaradás oka, hogy Nyugat-Európában kiszámíthatóak a változások, míg Magyarországon és Bulgáriában a mindennapi körülmények és az intézményrendszer gyorsan és jelentős mértékben változik. Emellett nőtt a párkapcsolatok instabilitása is, magas a válások és az élettársi kapcsolatok felbomlásának a száma - tette hozzá.
A kandidátus kifejtette: Magyarországon az átlagosnál nagyobb a mulasztók és halasztók aránya is. A halasztók azok, akik a gyermekvállalási szándékot fenntartották azok után is, hogy a gyerek nem született meg három éven belül. Mulasztóknak azokat nevezik, akik három év után lemondtak a tervezett gyerek vállalásáról - emelte ki.