Amikor Orbán Viktor dezignált miniszterelnök múlt pénteken az Országgyűlésben elkezdte felolvasni politikai nyilatkozattervezetét, amelynek mindjárt a legelső mondata egy kalap alá vonja a pártállam negyven évét a harmadik köztársaság eddigi „zavaros” két évtizedével, az államfői páholyban helyet foglaló Sólyom László arca elkomorult. Vonásai megkeményedtek, tekintete elsötétült. Minden jel szerint ez volt az a pillanat, amikor számára végképp nyilvánvalóvá vált, hogy megszűnt az a közös eszmei platform, amit a '89-es nemzedék és mindenekelőtt az egykori Ellenzéki Kerekasztal résztvevői sokáig magukénak vallottak.
Dudás Szabolcs
A leendő kormányfő már memoranduma felvezetéseként is elég szokatlan dolgokat mondott. Megismételte többek közt, hogy a magyarok az áprilisi választáson megalapítottak egy még senki által nem ismert új társadalmi formációt, amit ő a magyar helyesírás szabályait is felülírva – nagybetűkkel – a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett el. Ismét elmagyarázta azt is, hogy a kifejezetten fantáziátlan és unalmas kampányperiódus után a szavazófülke magányában a polgárok a múlt hónapban forradalmat csináltak, éspedig pusztán azáltal, hogy 52 százalékos arányban a Fidesz–KDNP-re szavaztak. Kezd úgy tűnni, hogy az utóbbi években Orbán jobb híján álmodott magának egy forradalmat, s ehhez makacsul ragaszkodni igyekszik azóta is.
A Fidesz vezére 1998-ban a több mint kormányváltás, kevesebb mint rendszerváltás formulával foglalta össze törekvéseit. Most, második kormányfői periódusa kezdetén ugyanő már a több mint kormányváltás, több mint rendszerváltás álláspontjára helyezkedik. Az 1999 decemberében általa egyszer már befejezettnek deklarált rendszerváltásról utólag pedig hirtelen kiderült, hogy ilyen voltaképpen ab ovo nem létezik. „Rendszert váltani nem lehet. A régit meg kell dönteni, és újat kell alapítani” – közölte a jobboldal vezetője a Magyar Nemzetben a hétvégén, habár a nyilatkozattervezetének alcímével („Legyen béke, szabadság és egyetértés”) megidézett 1848 példája történetesen ellentmondani látszik a fenti tézisnek. A múlt hét végén a miniszterelnöki szék várományosa ennél is tovább ment. A MIÉP egykori kliséire emlékeztető retorikával élt, amikor Antall József elhíresült szállóigéjét („Tetszettek volna forradalmat csinálni”) felidézve bejelentette: „Hát, most tetszettünk”.
Az új ciklusban ennek megfelelően aligha lesz kőbe vésve az a közjogi alapstruktúra, amelynek megtartására parlamenti nyitóbeszédében a köztársasági elnök felhívta a figyelmet. A jogállami forradalom metaforája után, amit a rendszerváltás idején a 47 éves Sólyom vezetett be, most a szavazófülkében végrehajtott forradalom bizarr hangzású új metaforájára próbálja felépíteni a maga hitvallását a történetesen ugyancsak 47. évét taposó Orbán.
A rendszerváltás revíziójának az igényét a radikális jobboldal fogalmazta meg először Magyarországon. Az utóbbi években azonban már a mérsékeltek, többek közt Stumpf István, Orbán korábbi kancelláriaminisztere is a mellény újragombolását sürgeti. A politikai térfél másik oldalán ugyanakkor Sárközy Tamás professzor érvel hosszabb ideje a drága és túltagolt magyar „szuperjogállam” áramvonalasítása mellett. Az alkotmányos berendezkedés módosítását tehát nem Orbán forszírozza elsőként.
A leendő miniszterelnök azonban nyilvánvalóan nem csupán az államszervezet racionalizálása érdekében akarja újrakezdeni a rendszerváltást idehaza. A végrehajtó hatalom új feje a jelek szerint úgy óhajt kiépíteni másik hatalmi rendszert, hogy egyrészt tabula rasát teremt, másrészt megkísérli bebizonyítani, hogy pártjának korábbi mozgalmi akciói (nemzeti petíció, polgári körök) távolról sem voltak hiábavalóak. A szavazófülkékben kitört forradalomról előbb-utóbb könnyen kiderülhet, hogy az például olyan átvilágítási törvény életbe léptetését teszi „elkerülhetetlenné”, amely az egykori állampárt vezető funkcionáriusait egyszer s mindenkorra eltiltja a legmagasabb állami és politikai tisztségektől (HVG, 2002. június 29.).
Egyelőre persze még csak az biztos, hogy Orbán a választások óta folyamatosan a radikálisoknak beszél, miközben leendő kormányzati helyettese, Navracsics Tibor következetesen kerüli a forradalom, a rendszerdöntés és más efféle kifejezések használatát. A közigazgatási és igazságügyi miniszteri poszt várományosa a képviselőházban csupán új politikai korszakot emleget, azt is bejelentve, hogy ragaszkodni fognak a parlamenti kormányformához, pontosabban szólva a parlamentarizmushoz.
Az új Országgyűlés első ülésnapjai után kezd körvonalazódni, miként szándékozik a nemzeti együttműködés rendszere fantázianevű új berendezkedést kiépíteni a várhatóan jövő szombaton megalakuló kormány. Ez az év – úgy tűnik – a gazdaság és a közélet új pályára állításának időszaka lesz, míg 2011 első felében az uniós elnökségből adódó feladatokra kíván majd elsősorban koncentrálni a kabinet. Az új alkotmány és a többi alapvető fontosságú közjogi kérdés ennélfogva leghamarabb 2012 első felében kerülhet majd a parlamenti plénum elé. A túlzott várakozások lehűtésének a szándékát jelzi egyébként, hogy bár vitaalapként egy javaslatot benyújtottak, a választójogi reform tervezetét a Fidesz például 2011 végén kívánja (részletes társadalmi vitát követően) a T. Ház elé terjeszteni.
Alighanem a most körvonalazódó forgatókönyvre utalt pár hete Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök is, amikor emlékezetes nyilatkozatával bejelentette, hogy két-három év múlva szerinte már nem Sólyom Lászlónak fogják hívni a köztársasági elnököt Magyarországon. Ahogy az államfő és a leendő kormányfő egymásnak is szóló burkolt parlamenti üzengetéséből kitűnt, vélhetően már három hónap múlva is más lesz a Sándor-palotában a személyi konstelláció. Orbán nyilván nemhiába beszél megdöntött politikai rendszerként a harmadik köztársaságról, amit a jelenlegi államfő (már csak első alkotmánybírósági elnöki működése folytán is) szinte személyében testesít meg Magyarországon.
BABUS ENDRE
Képgaléria a parlament alakuló üléséről: hvg.hu/nagyitas
