szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Alkotmánybírósághoz fordul a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete (KDOE) és Magyarország közösségi közlekedésében dolgozók érdekvédelmi szervezeteinek, szakszervezeteinek 85 százalékát kitevő érdekképviselet, több civil szervezettel és kilenc, a közösségi közlekedésben működő reprezentatív szakszervezettel a sztrájktörvény módosítása miatt.

A szervezetek az Országgyűlés által elfogadott és ez év elején életbe lépő 2010. évi CLXXVIII., a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény módosításáról szóló törvény alkotmányellenességének megállapítását kérik a testülettől.

A KDOE közleménye szerint a törvény az egyes jogszabályok vizsgálatát követően nyilvánvalóan alkotmányellenes, mivel a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző munkáltatóknál foglalkoztatott munkavállalók sztrájkhoz való jogának – más munkáltatóknál foglalkoztatott munkavállalók ugyanezen jogához képest – indokolatlanul és az Alkotmányba ütköző korlátozást tartalmaz - húzza alá.

Nyilvánvaló, hogy a közszolgáltatást végző vállalatok szinte kizárólagosan állami tulajdonban vannak, kivéve a BKV-t. Ezért a jelzett törvény csorbítja az állami szférában és a közszolgáltatásban dolgozók érdekérvényesítő lehetőségét akár bérharcukban, akár más esetekben. Így a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete reménykedik abban, hogy "az Alkotmánybíróság bebizonyítja függetlenségét", és a mintegy 1,5 millió embernek vissza adja a sztrájk gyakorlásának a jogát - tartalmazza a közlemény.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Hírszerző/FH Itthon

Semmisségi törvény: több szervezet is az alkotmánybírósághoz fordul

Több más szervezet mellett a Társaság a szabadságjogokért (TASZ), a Magyar Helsinki Bizottság és több rendészeti szakszervezet is kifogásolta a tervet, az országgyűlés hétfőn mégis elfogadta a semmisségi törvényt. A szabályozás értelmében semmisnek nyilvánítják azon bírósági ítéleteket, amelyeket a 2006 őszi tömegoszlatásokkal kapcsolatban hoztak korábban kizárólag rendőri jelentések és tanúvallomások alapján. Ez a 2006. szeptember 18. és október 24. közötti időszakra vonatkozik.