Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A büntetés végrehajtási felügyelő tavaly júliusban megvert egy foglyot a Budapesti Fegyház és Börtön fegyelmi körletén.
A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság helybenhagyta a felfüggesztett egyéves szabadságvesztést, amelyet az elsőfokú bíróság szabott ki. Az elsőfokúnál azonban súlyosabb katonai büntetést szabott ki: az elítéltet lefokozta ugyanis, azaz megfosztotta korábban szerzett rendfokozataitól, mert az indoklás szerint a felügyelő megszegte hivatali kötelességét és méltatlanná vált a szolgálatra.
Győző Gábor, a sértett jogi képviselője azt mondta: nagyon nehéz bizonyítani, ha a rendvédelmi szerveknél dolgozók bántalmaznak valakit, ilyen esetekben végül nem emelnek vádat, hiába nyilvánvaló, hogy a bántalmazás megtörtént. A sértettek gyakran nem tesznek feljelentést, ha mégis, akkor tanúk és videofelvétel hiányában a bizonyításhoz csak orvosi látleleten és a sértett, illetve a gyanúsított tanúvallomását használhatják fel.
Ebben az esetben a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka feljelentést tett és a panaszost megvizsgáltatta orvossal, illetve fényképek készültek a sérülésekről. Ez a büntetés-végrehajtási rendszer átlátható, jogszerű működésének egyik eleme, amelyet minden börtönparancsnoknak és a személyi állomány tagjainak követnie kell - közölte a Magyar Helsinki Bizottság.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.