szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az utóbbi évek zöldsikerei Európa-szerte rámutatnak arra, hogy a 80-as, 90-es évek politológusi előítéleteivel szemben a zöldek képesek a kormányzásra - mondta Schiffer András, az LMP parlamenti frakcióvezetője az európai zöldek pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, pártja a következő választásra kormányképes alternatívává kíván válni.

A politikus az Európai Zöld Párt, az Európai Parlament Zöldek/Európai Szabad Szövetség frakciója, valamint a Lehet Más a Politika közös sajtótájékoztatóján kifejtette, reményei szerint nemcsak Nyugat-Európában, hanem a kontinens másik felén is reális lehetőség nyílik a zöldek kormányzására. A magyar médiatörvénnyel kapcsolatban arról beszélt: meggyőződése, hogy a médiahatóságnak egészen biztosan lesznek olyan döntései, amelyek el fognak jutni a strasbourgi emberi jogi bíróság elé. Azt mondta, "nagy tétet tud tenni" arra, hogy lesznek az európai jogba ütköző döntések. Mint fogalmazott, az LMP-től nem áll távol, hogy felvállalja az alapjogokat sértő precedensügyek képviseletét. 

Egy azzal kapcsolatos kérdésre, hogy az európai zöldek előző nap nyilvános vitát rendeztek Budapesten a magyar demokrácia állapotáról, azt mondta: az EU nemcsak gazdasági, hanem értékközösség, nem lehet csodálkozni, hogy Európa demokratikus erői figyelemmel kísérik a magyarországi folyamatokat. Schiffer András kijelentette: azt kell megérteni Magyarországon és minden EU-tagállamban, hogy csak nagyon világos demokratikus értékrendet képviselve lehet kellően hitelesen fellépni a korrupt diktatúrák és az ipari lobbik ellen. 

Arról is beszélt, hogy még egy 100 százalékos parlamenti többség sem lehet korlátlan, és ha az EU nem konzekvens Oroszország vagy akár Magyarország esetében, akkor a világon sehol nem képes hatékonyan kiállni a demokratikus értékek védelmében. Orbán Viktorra utalva úgy fogalmazott: egy olyan ember, aki "úgy tesz, mintha egy 19. századi országban játszaná a miniszterelnök szerepét", nem egyszerűen a saját országával szemben felelőtlen. 

Szél Bernadett, az LMP országos választmányának szóvivője arról beszélt, hogy az egész világon, így Európában is teret hódít a zöldgondolkodás. Történelmi sikernek nevezte a németországi zöldek választási győzelmét Baden-Württemberg tartományban, és azt mondta, egyre többen ismerik fel: a hagyományos ideológiák nem tudnak választ adni a lakosságot foglalkoztató kérdésekre. 

Rebecca Harms, az európai parlamenti zöld frakció társelnöke az MTI kérdésére válaszolva - milyen üzenete van a fukusimai atombalesetnek Európa számára - elmondta: üdvözli, hogy a magyar kormány még nem tekinti kőbe vésettnek a paksi erőmű bővítését. Azt mondta, bízik benne, Magyarországon is megvan a nyitottság ahhoz, hogy vitát lehessen folytatni: a jövő az atomerőműveké-e vagy az alternatív energiaforrásoké. Arra is felhívta a figyelmet, hogy még a nukleáris energiatermelésének növelését tervező Kínában is több erőmű építésének befagyasztásáról döntöttek a japán katasztrófa hatására. 

Daniel Cohn-Bendit, a zöld frakció másik társelnöke egy az európai választási rendszerekre vonatkozó kérdésre válaszolva kifejtette: a zöldek mindenütt az arányos választási rendszer mellett állnak ki. Személyes véleménye szerint a német szisztéma a legkiegyensúlyozottabb, más országokban ugyanis a szavazatok többségét elnyerő pártok túlságosan előnyös helyzetbe kerülnek, és a társadalmak jelentős részei ennek következtében nem kapnak megfelelő képviseletet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!