„A szerző konjunkturális témát írt meg. A dualizmusról kezdett el kutatni és beleütközött a korrupcióba” – kezdte a kötet méltatását Gergely András történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Az ELTE egyetemi tanára arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik megközelítés szerint minden modern rendszer velejárója a korrupció, míg a másik álláspont az, hogy ha a korrupció hidrája mindenütt megjelenik, akkor van helye a korrekciónak.

Gergely András szerint mind a Horthy-, mind a Kádár-korszak Magyarországa kevésbé volt korrupt, mint akár a dualizmusé, akár a jelenkoré. Hangsúlyozta: a dualizmusra, illetve napjainkra az volt, illetve az jellemző, hogy a korrupciónak nem voltak, illetve nincsenek következményei. Ugyanakkor a többpártrendszer egyik előnye, hogy a korrupciós esetek lelepleződhetnek – tette hozzá. Szerinte ez leginkább akkor történik meg, ha politikai érdek fűződik hozzá. Az ellenzék szempontjából akkor van leginkább értelme egy korrupciós ügy leleplezésének, ha azzal miniszterelnököt lehet buktatni – közölte. A kötetből kiderül: két dualizmuskori miniszterelnök, Lónyai Menyhért és Lukács László bukásában is szerepe – ha nem is kizárólagos szerepe – volt a korrupciónak.

A kétszáznyolc oldalas könyvről azt mondta: terjedelméből eredően csak csomópontokat mutat be a szerző, de azt tudományos igénnyel: lábjegyzetekkel, magyarázatokkal. A kötet olvasmányosságát hangsúlyozva közölte: „a krimin edződött olvasó nagy nehézséget nem fog találni olvasás közben”. „Hiányérzetem csak azért van, mert csak Magyarországról van benne szó, Ausztriáról kizárólag a közös ügynek tekintendő hadiszállításokkal kapcsolatban” – hívta fel a figyelmet a kötet egyetlen, általa talált gyengéjére Gergely András. A Károlyi- és a tanácskormánynak nem volt ideje saját korrupciós mechanizmusait kifejleszteni, de a későbbi korok korrupcióról szóló könyveit kíváncsian várjuk – zárta gondolatait az MTA doktora.

napvilagkiado.eu

Csorba László egyetemi docens, a Nemzeti Múzeum főigazgatója szerint a könyvet érdemes egyszerre végigolvasni, mert úgy van megírva. Általános derültséget keltve Oscar Wilde-ot idézte: „Mindennek ellen lehet állni, kivéve a kísértést.” A könyvben nincsenek morális következtetések, csak a távolságtartó megközelítés mutatja, hogy mi a véleménye a szerzőnek a korrupcióról – mondta Csorba. Ugyancsak derültséget okozott, amikor a Nemzeti Múzeum főigazgatója gróf Andrássy Géza egyik rozsnyói választási beszédét idézte: „Emberek, az erdőben minden úgy marad, ahogy volt” – mondta, hallgatósága éljenzése közepette Andrássy. Ez azt jelentette, hogy megmarad a szabad faszedés – értelmezte a grófot a történész. Az egyetemi docens úgy vélte: számos könyv jellemzője, hogy a sztori agyonüti a tanulságot – itt viszont nem. A tanulság, hogy nem az oknyomozó újságírás és az egészséges közvélemény buktatja le Magyarországon a korrupciót, hanem a politika mechanizmusa.

„Nem akarom, hogy a mai napok történéseire át lehessen fordítani” – közölte kötetéről a szerző. Az, hogy Széll Kálmán karikatúrája van a borítón, semmiféle üzenettel nem szól a mának – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy csak az országos politikai korrupcióval foglalkozott, a helyi vármegyei urambátyámvilággal nem. Hozzátette: nem anekdotagyűjtemény összeállítása volt a célja, hanem a tíz-tizenöt idézett eset ismertetésén keresztül a politika bemutatása.

Gergely Andrást a hvg.hu azon állításának megmagyarázására kérte, hogy a Horthy-korszakban kisebb volt a korrupció, mint a dualizmusban. Tudósítónk abból indult ki, hogy 1921 és 1938 között a Horthy-korszak politikája és kormányzati berendezkedése sok tekintetben a dualizmus folytatása volt. A professzor szerint a dualizmuskori elitek világába szinte lehetetlen volt alulról bekerülni. „Míg a Horthy-korszakban a társadalmi kontroll erősebb volt, addig a Nemzeti Kaszinó hátsó szobájában történtekről csak regéltek, azt a sajtó sem ismerte pontosan.” A Horthy-korszak idején azonban – elsősorban jobbról – „új figurák tűntek fel, jobbról nyitott lett a rendszer”. Az új, jobboldali csoportok – például az I. világháború hadviseltjei, a különböző titkos társaságok – megpróbáltak kontrollt gyakorolni a hagyományos elitek felett. Gergely azt mondta: míg a Horthy-korszak 1921 és 1938 közötti egyetlen nagy korrupciós botránya a frankhamisítási ügy volt, addig a korszak végén „az elszedett zsidóvagyonból […] részesedett a kisember, a középosztály, így sokan váltak egy nagy-nagy korrupció részévé”. Arra hívta fel a figyelmet, hogy bár ez az 1944. március 19-i náci megszállás után „ért a csúcsra”, de miután a zsidótörvények következtében a zsidók nem szerezhettek ingatlant, illetve földet, ezek eladására kényszerültek és ez is a korrupció „és a züllés melegágya volt” – már 1944. március 19-e előtt is.

Végül álljon itt a dualizmussal nem túl nagy rokonszenvet mutató Bibó Istvántól egy, a kötetben olvasható idézet. „Ötven esztendőn keresztül a politikai bölcsesség abban merült ki Ausztriában és Magyarországon, hogy hogyan lehet olyan politikai intézkedéseket találni, melyeket Ausztria és az uralkodóház felé a kiegyezés szigorú tiszteletben tartásának, Magyarország felé pedig a kiegyezést túlhaladó, eget rengető nemzeti vívmányoknak lehet feltüntetni. Az egész helyzet a vezető rétegek politikai értelmességének a fokozatos romlását idézte elő, a nép politikai értelmességének a visszafejlesztéséről pedig gondoskodott a magyar politika ekkor kibontakozó és állandósuló legdemoralizálóbb jelensége, a választások megrontása. Aki ugyanis egyszer elfogadta a kiegyezést és mindazt, amit az jelentett, annak három okból is el kellett fogadnia a magyar választások tisztaságának és a magyar választóknak a megrontását: azért, mert a kiegyezés szellemében sem a teljes függetlenség, sem a társadalmi forradalom, sem a nemzetiségi önrendelkezési jog híveinek nem volt szabad többségre jutniok. Azok az alkotmányos intézmények tehát, melyeknek 1848 elgondolása szerint a politikai nevelődés iskoláinak kellett volna lenniök, így váltak a népbutítás intézményes eszközeivé.”