Három kisbusz, sok fürge tekintet és ételhordók. Ezek az első képek, amik fogadnak minket a Balkányi Református Egyházközség Szociális és Gondozási Központjában. Hamar eldől, a tanyagondnokok közül ki lesz a mi emberünk. Néző Ferenc mellé szegődünk, az ő napját kísérjük végig.

Balkány körül három nagy tanyakörzet van, ebből a legnagyobb terület Ferenchez tartozik, összesen tizenhét tanyát jár be nap mint nap 20 éve. A tanyaszolgálat 1992 óta létezik és az óta terjedt el a megyében. Ma mintegy kétezer ember lakik a tanyákon kint, körülbelül 30 négyzetkilométernyi összterületen. A tanyák nagy részén még mindig nincs vezetékes víz, fával fűtenek, de áram már mindenhol van.

Megjött az ebéd. Csajkarendszer - további képekhez kattintson!

Stiller Ákos

Tavalyig önkormányzati hatáskör alá tartozott a tanyagondnoki szolgálat, de idén januártól a református egyház gondnoksága vette át a felügyeletét, ők finanszírozzák a mindennapi munkát. A gondnoki munka egyébként hétféle szolgáltatást ölel fel, a házi segítséget, az étkeztetést, a támogató ellátást, a tanyagondozást, a nappali szenvedélybeteg-ellátást és még az idősek klubjának üzemeltetését is.

Egyre kevesebb a gyerek

„Mindennap korán kezdek, negyed nyolcra már az iskolában vagyok, viszem a gyerekeket, akiknek időre oda kell érniük és nem tudnak busszal közlekedni” – kezdi a napot Ferenc. A gyerekeket gyorsan kitesszük az iskolánál, majd visszatérünk, hogy beszélgessünk kicsit a tanárokkal az iskoláról. Az igazgatóhelyettes könnyeivel küszködve meséli, hogy szeptembertől a felső tagozatosok már Balkányba járnak iskolába a Béke-telep helyett. „A létszám fokozatosan csökken, idén már csak 8 elsősünk van. Nemsokára be kell majd zárni az iskolát.”

Reggel kilenckor a tanyákon vagyunk, bevásárlásból és hivatali munkákból visszatérőkhöz indulunk, hogy aztán mindenkit igényének megfelelően hazaszállítsunk. „Köteles Pálné az egyik állandó utasom. Most épp gipszet kellett vennünk neki, mert kilazult a csempe a fürdőszobában és meg akarja javíttatni.” De ez csak egy probléma a sok közül, amivel Ferenchez fordulhatnak. Kilenc harmincöt és már egy újabb csomópontban gyűjtünk be még négy embert. „Mi hivatali ügyeket intéztünk, de olyan is akadt, aki orvoshoz jött be” - sorolja a tennivalókat az egyik néni. Tízre már a tanyákon vagyunk, és sorban mindenkit kiteszünk a megfelelő helyen.

A tanyagondnok és autója nélkül sok ember élete lehetetlenülne el Szabolcsban

Stiller Ákos

„A fiatalok már nem maradnak itt. Nincs jövőjük a tanyákon, aki teheti, az elmegy. Persze olyan is akad, aki városból költözik ide, például Nagykállóból vagy Nyíregyházáról” – mondja Ferenc az itteni megélhetési lehetőségekről. A fő bevételi forrás a segély. „Sajnos kevés itt a munkalehetőség, bár idén kb. 100 embernek adtak munkát a Start munkaprogram keretében, így néhányan úttakarítást, hólapátolást tudtak vállalni.”

Közben megérkezünk egy újabb lakóhoz. „Éva néninek például takarót kéne hozni, régóta kéri, de ha nincs, aki felajánljon ilyet, akkor nem tudunk mit tenni” - mondja Ferenc, és közben hallgatja a nő panaszait. „Meghozták a beutalómat Nagykállóba, és az ingyenes utazáshoz szükséges papírokat is” - kommentálja Éva néni, aki közben megmutatja Ferencnek a bedagadt lábát. „Néha többet tudok róluk, mint a saját férjük vagy gyerekük. Igazi bizalmi állás ez” - teszi hozzá Ferenc. Később elárulja, hogy ehhez az is kellett, hogy ő tanyán nőtt fel, közelről ismerte az itteni embereket, és így eleve megbíztak benne.

Ma már internet is van a tanyák egy részénél. „Egyik szolgáltató sem tudott mit kezdeni a tanyákkal, aztán találkoztam egy fiatal sráccal, aki alacsony frekvenciájú internetet hoz le kábelen, csak egy áramellátót és tornyot kellett építenem és persze megszervezni, hogy legyen legalább tizenöt előfizetője, hogy megérje a beruházás. Úgyhogy belevágtam.” Ma már harminc előfizetője van.

Combnyaktöréssel az ágyban

Közben megérkezünk Bokor Mihályhoz, akinek combnyaktörése van, és hetek óta az ágyat nyomja. Épp egy szociális gondozó, Székely Bertalan ápolja. „Megfürdettem, megborotváltam, pont időben érkeztetek. Elkélne egy kis segítség, ugyanis én nem tudom egyedül kipucolni a tűzhelyet, ami nagyon füstöl” - fogad minket Bertalan. Ferenc ebben is segít, kapargat, tisztogat, de aztán feladja, nem lesz jobb, ugyanúgy füstöl tovább.

Kalauzunkat tovább faggatom az itteni megélhetésről. „Nézd, nem könnyű. Mi a feleségemmel mindketten 82 ezer forintot viszünk haza, két gyermekünk van, akik még tanulnak. Őket el kell látni, etetni, itatni. Nem nagyon marad pénzünk a hó végére” - de azt is rögtön megjegyzi, hogy nem kell őket sajnálni, hiszen ők még jól élnek az itteni átlaghoz képest.

Lassan visszaérünk a kiinduló bázisunkhoz, ebédszünetre. Kis pihenés, és délután egykor folytatódik a kocsikázás. Ételkihordás és gyógyszerszállítás van napirenden. Amikor arról kérdezem, mi az, ami pontosan az ő feladatköre, elmosolyodik. „Igazából semmire nem mondok nemet, ha húst kell hozni a boltból, akkor azt hozok, ha gyógyszert a patikából, akkor azt. A bizalmi állást meg kell becsülni, de azért így is van, aki kétszer megnézi, hogy jól adtam-e vissza a nekem adott pénzből. Az is előfordult, hogy azt hallottam vissza, hogy én csak autókázok egész nap, pedig nem így van” – mondja, miközben minden harmadik háznál megállunk és Ferenc mindenkihez kiugrik, vált néhány szót, odaköszön, odaint.

Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson a képre!

Stiller Ákos

Az ebédkihordás után máris itt az újabb teendő: hazavinni a tanyákra a gyerekeket óvodából és iskolából. Több intézménynél is megállunk, van, ahol csak egy, van, ahol öt gyerek száll be az autóba. Meglepődve látom, hogy nem viszi házig a gyerekeket. „Sajnos csak idáig hozhatom már őket. A tanyagondnoki normatíva csak arra futja, hogy az utca végéig vigyük őket. Ott spórolunk a benzinnel, ahol tudunk, és hát így tudunk.”

Fél négy bőven elmúlt, mikor végzünk, noha a munkaidő már lejárt. Hiába a túlmunka, Ferenc jó kedélyű és optimista, elégedett, sőt szerinte mindennap újat tanul, büszke az emberek elismerésére. Őszintén örülne, ha a fia egyszer majd a „nyomdokaiba lépne”.