Nyikos Krisztián a Debreceni Egyetemen kommunikáció-médiatudomány másodéves, Váradi-Palotai Panna a Szegedi Tudományegyetem első éves bölcsész hallgatója, Kranzieritz Károly pedig az ELTE történelem szakán a PhD tudományos fokozata megszerzésére készül. Az említett fiatalok számos dologban különböznek,  de azon kívül hogy egyetemisták, még valami más is összeköti őket: mindhárman jelentkeztek a Magyar Honvédség önkéntes műveleti tartalékos állományába, és már túl is vannak az első katonai (alap)kiképzésükön.

Az év elején elindult tartalékosi rendszerbe a Honvédség jelenleg minden magyarországi egyetemről várja a jelentkezőket, a legjobbakkal pedig szerződést is kötnek. Az interjúban szereplő fiatalok nyolc hónapos időtartamú, ideiglenes szerződést írtak alá a Magyar Honvédséggel, és előre láthatólag fél év után a hadkiegészítő parancsnokság beosztást is fog neki ajánlani valamelyik helyőrségébe. Tartalékosként élik a civil életüket, de az első évben 25 napra, később pedig évente 15-15 napra katonai alap-, ill. szakkiképzésekre vonulnak majd be. A szerződésük aláírásától fogva pedig katasztrófa, vagy háborús helyzetben is rendelkezésre állnak, a behívásuktól kezdve azonos jogállásúak mint a szerződéses, vagy a hivatásos állomány. (Rendkívüli helyzetben a tizennyolc és negyven év közötti, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárokra alapesetben is vonatkozik hadkötelezettség, ezt a jogszabályt a sorkatonaság megszüntetése sem érvénytelenítette.)

A kiképzés tapasztalatairól beszélgettünk a résztvevőkkel.

hvg.hu: Hogyan keveredtél bele a tartalékosi rendszerbe, és mikor találkoztál először ezzel  a lehetőséggel?

Krisztián: Ez év elején, bár akkor még csak védelmi tartalékosokat toborozták a laktanyák őrzésére.

Panna: A nagypapám szólt még tavaly ősszel. Középiskolás korom óta tagja vagyok a Magyar Tartalékosok Szövetségének, tolmácsolni is volt alkalmam konferenciák, találkozók, lövészetek, sportversenyek során.

Károly: A sajtóból értesültem, majd azonnal mentem is a központi toborzó irodába.

A képre kattintva megnézheti a galériát

Éleslövészeten: egy hónapos kiképzés kánikulában

Csörgő László

hvg.hu: Mi volt a fő oka, hogy beléptél?

Krisztián: Édesapám, nagyapám, és sorkatonaságot megjárt barátaim mesélték a jobbnál jobb történeteket, emellett éreztem rajtuk, hogy valami pluszt adott nekik a katonaélet, amit én is át akartam élni.

Panna: Arra gondoltam, hogy talán soha nem adódik még egy ilyen lehetőségem, hogy kipróbáljam magam. Mindig is érdekeltek az efféle dolgok, fiús lány voltam-vagyok.

Károly: A katonai pálya már régóta érdekelt. Viszont a családom ellenezte. Ezért mentem végül történelem szakra. Reménykedtek, hogy majd megváltozik a véleményem közben. Nem változott meg, sőt, az egyetemi évek alatt is a hadtörténet, és a külpolitikai vonatkozások kutatása keltette fel az érdeklődésemet.

Nem néztek rád furcsán a diáktársaid?

Krisztián: Sokan csak utólag tudták meg hogy tartalékos vagyok. Én? Katona? Mindenki meglepődött. Nem úgy ismertek, mint aki egy karabéllyal fog rohangálni a gyakorlótéren.

Panna: Meglepődtek azon, hogy végre sikerült megtalálnom a módját, hogy civil és katona is lehessek egyszerre.

Károly: Érdeklődtek. Azért kevés az a fiú, akit egy kicsit se vonzana a katonai pálya. Szerintem a katonáskodást még most is a rossz beidegződésből adódó előítéletek határozzák meg – amit ráadásul még sokan az előző rendszerből hoztak.

hvg.hu: Mit szólt hozzá a családod, a barátaid?

Krisztián: Édesanyám szerint jót fog tenni nekem a sereg. Egyedül nagymamám volt, aki jobban izgult.

Panna: A családom mindenben támogatott, szerintük ezért érdemes erőfeszítéseket tennem. A barátaim szerencsére olyanokból állnak, akiknek hasonló az érdeklődési körük, a kevésbé militáns barátaim pedig örültek, hogy végre a helyemen vagyok.
 
Károly: A legjobb szó az, hogy beletörődtek. Bár, folyamatosan reménykednek abban, hogy a doktori képzés végéig meggondolom magam. 

hvg.hu: Tele van a szobád fala tankos poszterekkel?

Krisztián: Inkább a polcom van tele mindenféle repülő szimulátorral. Korábban gondolkoztam azon is, hogy jelentkezem a sereghez helikopter pilótának.

Panna: Az első játékom egy T-34-es makett volt. Posztereim nincsenek, de a nagypapám harckocsizó volt, a családi albumban pedig gyakran találkoztam ilyen-olyan járművel, fegyverrel, és katonai egyenruhákkal.

Károly: Nincsen, sőt nem is járok terepszínű ruhákban. Ránézésre teljesen átlagos doktoranduszhallgató vagyok, és a kiképzés sem rögtön harckocsi vezetéssel indul.

hvg.hu: Volt valami katonai múltja a családotoknak?

Krisztián: Minden férfi a családból megjárta a sorkatonai szolgálatot, így már csak én maradtam élmények nélkül.

Panna: A nagypapámmal kezdődött nálunk a katonáskodás, aki jelenleg nyugállományú ezredes. Édesanyám nyugállományú rendőr főtiszt, szintén tartalékos. Édesapám rendőr főtiszt, és az öcséim is hasonló pályán szeretnének majd elindulni.

Károly: Szüleim, nagyszüleim, és a közeli rokonok még abból az időből ismerték a katonaságot, amikor az kötelező rosszként szerepelt minden fiatal fiú életében, amin át kellett esni. Számukra teljesen érthetetlen volt, hogy valaki önként álljon katonának.

hvg.hu: Milyen volt a kiképzés?

Krisztián: 25 nap alatt megfelelő ismereteket átadni elég nagy kihívást jelentett. Minden tudást gyorsan kellett elsajátítanunk, amiben a főiskolai/egyetemi képzés rutinja nagy segítségünkre volt. A fizikai felkészítés mindennapjaink részét képezte, emellett a sűrű elméleti képzések eléggé lefárasztottak minket, nem beszélve a terepgyakorlatokról. Társaimmal sok közös élményben volt részünk, és a terhelés alatt gyorsan összekovácsolódtunk, mivel csak egymásra számíthattunk a nehéz helyzetekben. A képzés vége felé annyira hozzászoktunk a kötött időrendhez, és fegyelemhez, hogy nem tudtuk mit teszünk, ha majd kilépünk a „civil” életbe.

Panna: Az első nap után úgy tűnt, hogy soha nem lesz vége, de valójában gyorsan eltelt. Voltak mélypontok, amikor kifordult alólam a bokám és bekerültem a Honvéd kórházba, ekkor eléggé megijedtem. Viszont hamar rendbe jöttem, és ha kínlódva is, de tudtam folytatni a kiképzést. A második mélypont nálam akkor volt, mikor Csobánkán a harcászati gyakorlatokon a lapos kúszást a királydinnyés magyar pampán gyakoroltuk, és telementünk mindenhol tüskével. Ilyen nyűgjei majdnem mindenkinek voltak, de senkinek nem vette el a kedvét a folytatástól. Tudtuk, és vállaltuk, hogy lesznek nehezebb időszakok, de a szép pillanatok, mint például az eskü, vagy a harcászati kiképzés utolsó napja, a lövészet Izbégen, sokkal többet nyomnak a latban.

Károly: A bevonulás előtt tartottam attól, hogy mivel mi tartalékosok vagyunk, nem fogják annyira komolyan venni, de ezt a félelmemet már az első nap eloszlatták. Ráadásul egy főhadnagy már legelején tisztázta velünk a szabályokat, és ezért a négy hét alatt nagyobb probléma nem is adódott velünk. A kiképzés elsõ hete a katonai rendszabályok megismeréséről és alkalmazásáról szólt, illetve folyamatosan tantermi képzéseket kaptunk úgy mint -terep, és térképtan, stb. Ez volt talán a legkönnyebb hetünk, annak ellenére, hogy a hét végére agyilag mindenki elfáradt.

A második hét a lövészeté volt. Pár hét alatt rájöttem arra is, hogy a katonai pályához legalább annyi mentális erő kell, mint fizikai. Ha hibázik az ember, - lankad a figyelem vagy fegyelmezetlen - nem csak önmagát, hanem a társait is veszélyeztetheti. A kiképzés során hétről-hétre egyre több felszerelést kellett magunkra venni, a málhazsáktól a gépkarabélyig. Ebben, és ezekkel kellett futni, térdelni, és mászni. A  kiképzés napjain egyébként kánikula volt.

hvg.hu: Milyen volt lányként részt venni a felkészítésben, hogyan fogadtak el a többiek?

Panna: Tízen voltunk lányok. A katona az katona, akár férfi, akár nő. Szerintem gyorsan elfogadtak minket a fiúk, a kiképzőink pedig tapasztaltak voltak, tudták, hogy hogyan kell kezelni a helyzetet, amit a lányok jelenléte hozott magával.

hvg.hu: Sportoltok valamit rendszeresen?

Krisztián: Egy japán harcművészetet gyakorlok, a neve „Bujinkan Budo Taijutsu”.

Panna: Számomra a Kyokushin Karate jelenti „A sportot”, de sajnos abba kellett hagynom, amikor elkerültem otthonról. Viszont az addigi edzettségi szintemre a kiképzés folyamán is szükségem volt, ezért elkezdtem futni, és rendszeresen edzeni.

Károly: Rendszeresen futok hosszútávokat, nemrég sikerült lefutnom az első maratonomat is.

hvg.hu: Hogy tudod megoldani a tanulást, esetleg a munkát a kiképzések mellett?

Krisztián: Igazából minden akarat kérdése. Mivel még nem államvizsgázok, könnyebben be tudom vállalni a kiképzéseken való megjelenést. Csak diákmunkát végzek mellette, ott nincs probléma. Az persze már más kérdés, hogy ha dolgozni fogok, ott tudom-e folytatni a munkámat ahol eddig.

Panna: Szerencsére nem kell választanom a tanulmányaim és a szolgálat között, a kiképzések nem szorgalmi időszakban zajlanak. Rendkívüli helyzetben természetesen azonnal menni kell, de remélem, erre nem kerül sor.

Károly: Emellett be tudom fejezni a PhD képzést, és utána nem a nulláról kezdve jelentkezhetek majd a honvédség szerződéses állományába.

hvg.hu: Mi az, ami meglepő, vagy nehéz volt a felkészítés során? 

Krisztián: Vicces, de saját magunk voltunk a legnagyobb meglepetés számomra. A kiképzés hetei alatt megváltoztunk. Az arcunk, a világnézetünk, de még az is hogyan nézünk a dolgokra. Sokkal több önbizalommal rendelkeztünk most, mint amikor először beléptünk a laktanya kapuján. Elég nehéz volt a fizikai megterhelés, ennek ellenére egyszer sem vonultam félre, mert fájt valamim. Csináltam, ahogy csak tudtam.

Panna: Különösen kirívó, vagy teljesíthetetlen akadályokkal nem találkoztunk, a vizsgákon átmentünk, mindenki a legjobb formáját hozta. Meg kellett erőltetni magunkat, de tisztában voltunk a várható nehézségekkel.

Károly: Egészen más világ a katonaság, mint a civil élet. Az első hétvégénken amikor egy napra hazamentünk, furcsán is éreztem magam. A katonaság után nekem zavaró volt a kinti lét összevisszasága. Nem gondoltam volna magamról, de vasárnap este jó volt visszamenni a laktanyába.

hvg.hu: Mi tetszett a legjobban?

Krisztián: Két dolgot emelnék ki: az egyik, mikor terepgyakorlaton rajparancsnokként kellett helytállnom. Tudom, hogy nem sikerült teljes mértékben ellátnom a feladatot, de bedobva a mélyvízbe megtanultam, hogy mekkora felelősséggel jár az egész. Újra és újra elvállalnám, addig, amíg nem leszek jó vezető. A másik élményben a záróünnepséghez köthető. Eskü előmondóként nem az volt a legnagyobb kihívásom, hogy a mikrofonhoz lépve pontosan mondjam el a szöveget. Számomra sokkal fontosabb volt, hogy hogyan teszem.  A bevonulás  előtt az alakulótérre, volt fél percem, míg csak a társaim szemeit fürkésztem. Ekkor jöttem rá, hogy hogyan is kell az esküt hozzájuk méltóan mondanom. Csak annyi járt a fejemben…”értük csinálom”. Az eredmény annyira hatásos lett, hogy libabőrös lettem, miközben visszahallottam a tartalékos, és a szerződéses katonák hangját, ahogy ismételték az eskü szövegét.

Panna: Hatalmas élmény volt az egész, nem tudnék különbséget tenni egyik, vagy másik foglalkozás között. A lövészet, az IED-foglalkozások, a robbantás, a harcászati gyakorlatok mind-mind olyan élmények, amiket soha nem fogunk elfelejteni.

Károly: Pisztollyal és gépkarabéllyal is lőttünk, ami egy élmény volt - főleg az utóbbi -  de  történelem szakosként elgondolkoztató is. Hiszen egy olyan eszközt kaptunk a kezünkbe, amely nagy felelősséget kíván. Ha esetleg a lőtéren kívül is éles lőszert kellene majd alkalmazni, az már egy egészen más helyzet lenne.

hvg.hu: A katonai pályát hivatásosként is el tudod képzelni magadnak?

Krisztián: Bevallom elgondolkoztam ezen, de szeretném, ha a tanulmányaim nem vesznének kárba. Szívesen tartanék képzéseket, vagy lennék kommunikációs tiszt, de ez még a jövő zenéje.

Panna: Szeretnék aktív állományú lenni, és mivel aláírtam a hallgatói szerződést, ezért kötelező is lesz Magyarországon dolgoznom. Nem kizárt, hogy szerződéses katonaként fogom eltölteni a kötelező időt. Szeretnék részt venni minél több kiképzésen, hogy minél nagyobb betekintést nyerhessek a dolgokba, és nem tartom elképzelhetetlennek azt sem, hogy elvégezzem a katonai iskolákat.

Károly: Elképzelhető hogy jelentkezek majd szerződéses állományba is.

hvg.hu: Fontosnak érzed azt, hogy a fiatalok részt vegyenek a haza ilyen módon való szolgálatában?

Krisztián: Nagyon fontosnak tartom! Jobb tenni valamit a hazáért, mint beszélni róla.

Panna: Természetesen, mindenképpen fontos, hogy a fiatalok megismerjék a Honvédséget, és valamilyen előképzettséggel rendelkezzenek rendkívüli helyzet esetére. Úgy érzem sokat változtam az óta, mióta júniusban aláírtam a szerződést, szerintem előnyömre.

Károly: Először is: az ember sokszor csak azt tudja értékelni, amiért tesz is. A magyar lakosság jelentős része sajnos jelenleg úgy gondolja, hogy „a katonaságra minek költeni?”. Sokan azt hiszik, hogy már kitört az ezer éves világbéke, és lejárt a dárdák, és kőbunkók kora. Ezt a véleményt már történelem szakosként sem igazán tudom megerősíteni. A másik dolog pedig, hogy a tartalékos szolgálat nem a sorkötelezettség helyét kívánja átvenni, viszont lehetőséget kínál azok számára, akik szeretnének megismerkedni közelebbről is a katonai élettel. Ez a szolgálat nem olyan kötött, mint a szerződéses állományba jelentkezőké, viszont lehetőséget ad a katonaság mélyebb megismerésére, békeidőben is.