Tíz perc alatt is hozott már törvényt a parlament. Problémája a kormánynak csak abból lehet, ha eltűnik a kétharmad – ezért is növelné a házelnök a kabinet rendeletalkotási jogkörét.
A kormány nem tud elég gyorsan reagálni a mindennapi élethelyzetekre, a parlamentet pedig megterheli, hogy sokszor részletszabályokat kell törvényi úton rendeznie – így érvelt a minap Kövér László házelnök amellett, hogy a jelenleginél több kérdésben dönthessen a kabinet a saját hatáskörében. Ez „valamiféle rendeleti kormányzás lenne, a rendeleti kormányzás rossz íze nélkül” – mondta.
Kétségtelenül volt vele némi nyűg, de a kormánynak, illetve a koalíciónak már eddig sem esett nehezére, hogy rapid úton fogadtasson el hirtelenjében felmerült ügyekre, problémákra reagáló törvényeket, parlamenti határozatokat. A turbózott jogalkotást legtöbbször mégsem az égető kérdések megoldására használta a hatalom, hanem akár egy egész szektorra – szövetkezeti hitelintézetek, szerencsejáték-piac, magán-nyugdíjpénztári átlépések – kiterjedő változások életbeléptetésére, egyik óráról a másikra.
A Fidesz–KDNP a házszabály megváltoztatásával 2011-ben teremtette meg magának a lehetőséget arra, hogy kivételes sürgős eljárásban lezavarhassa az előterjesztések vitáját. Eddig 19 alkalommal élt a kormány valamely tagja – jellemzően a nemzeti fejlesztési miniszter –, illetve a Fidesz–KDNP egy vagy több képviselője a „statáriális” törvényalkotás lehetőségével. A parlamenti vita meggyorsítására egyébként a korábbi szabályozás mellett is volt lehetőség; csakhogy a házszabálytól eltérően négyötödös többségre – a jelenlegi parlamenti felállás szerint egy ellenzéki pártnak a támogatására – volt szükség. Az extra gyorsításhoz ma már a kétharmad is elég.
A parlamenti felszólalások jegyzőkönyveinek alapján készült HVG-számítások szerint a kormánykoalíciónak kevesebb mint 10 perctől szűk két és fél óráig tartó időintervallumra volt szüksége ahhoz, hogy egy tervezetet a vezérszónoki expozétól a végszavazásig eljuttasson. Az expressz eljárások „műfajában” az egy–másfél órás vesződés szinte átlagosnak mondható (lásd a táblázatunkat). Mindez nem jelenti azt, hogy a normál eljárás keretei között ne lettek volna olyan jogszabályok, amelyeket hasonlóan rövid tárgyalás után fogadott el a Ház. A 2011-es West Balkán-tragédia után például a tömegrendezvények helyszíneire vonatkozó tűzrendészeti, műszaki szigorításokat tartalmazó előterjesztést az általános és részletes vitában alig több mint egyórányi tárgyalás után, teljes konszenzussal szentesítette a Ház. Igaz, volt is felkészülési idő: a benyújtás és a végszavazás között több mint egy hónap telt el.
A kivételes sürgősséggel tárgyalt tervezetek esetében azonban a gyorsaság többnyire nem azt jelentette, hogy valamilyen fontos, mindenki által könnyen belátható közérdek indokolta a törvénygyári surranópálya megnyitását. Az ellenzék már csak ezért sem szavazta meg az eltéréseket a szokásos parlamenti eljárástól, leszámítva az olyan eseteket, amikor például a Jobbik idén júliusban a koalíció mellett szavazott, hogy az Országgyűlés minél gyorsabban határozhasson az Európai Parlament elítéléséről. A Tavares-jelentés kapcsán több mint két órán át hangozhattak el a – gyakran a kormány melletti kortesbeszédnek is beillő – felszólalások.
A „rendeleti törvényalkotás” politikai eszközként való használatát mi sem jellemzi jobban, mint az információs jogokról szóló, három fideszes képviselő által beterjesztett javaslat sorsa. A kilencperces törvénymódosítás előzménye az volt, hogy az MSZP „ajtótól ajtóig” tartó aláírásgyűjtést hirdetett az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséért. Az akciót Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnöke a polgárok zaklatásának minősítette, ám a rezsicsökkentés „megvédéséért” támogatókat gyűjtő Fidesz felismerte, hogy ezzel maga is bajba kerülhet. Ezért „megteremtve az egyensúlyt a véleménynyilvánítás szabadsága és a magánszféra védelme között”, bizonyos korlátozásokkal a parlamenti többség engedélyezte, hogy a pártok az otthonukban is felkeressék a választókat.
Macerásabb dolga volt a koalíciónak azzal, hogy megnehezítse a trafikmutyit leleplezni akaró akadékoskodókat. Majd másfél órás vita kellett annak eléréséhez, hogy a pályázati anyagokat a közérdekre hivatkozva ne lehessen csak úgy kikérni. Amely szabályt – miután a köztársasági elnök visszadobta – újabb fél órába telt finomítani; és másfél hónapig is eltartott, mire az a Magyar Közlönyben megjelenve hatályossá is vált.
Hasonló „kanosszát” járt a kormány a szövetkezeti törvénnyel: az első körben két óránál is többet vesződött a parlament azzal, hogy megteremtse a jogi alapját takarékszövetkezetek állami lenyúlásának. Ám miután Áder János államfő ezt is visszaküldte, a Ház lassított a tempón: majdnem egy hét kellett az újabb változat elfogadásáig. A „kivételesség” ellenére több mint egy hét alatt rágta át magát a parlament a költségvetést megalapozni hivatott kormányzati előterjesztésen is. A 92 oldalas tervezet – sőt a feleakkora terjedelmű, az agrárkamaráról szóló kormányzati javaslat is – egyébként ebben a műfajban mamut méretűnek számít: az így tárgyalt előterjesztések átlagosan 3-4 oldalasak.
Az esetek többségében „naptárilag” másfél-két nap telt el a parlamenten gyorsított menetben átfuttatott tervezetek benyújtása és elfogadása között. Az irományok jegyzőkönyveinek megjegyzés rovatából azonban nemegyszer az derül ki, hogy ténylegesen ennél kevesebb idő állt a képviselők rendelkezésére. Jellemző eset volt, hogy az előterjesztő – többnyire az ülésnap előtti hétvégén – csak az iromány címét adta be, nem tett mögé szöveget, vagy ha igen, azt a tárgyalás kezdetére jelentősen átírta. Pénteki dátummal (2012. november 16.) szerepel a parlamenti nyilvántartásban például a közművezetékek adóztatásáról szóló törvény. A „vagyonarányos közteherviselés elvének fokozottabb érvényesítése és a költségvetési bevételek növelése” céljából hirtelenjében támadt adóemelési ötlet nyomán született tervezet azonban ténylegesen csak a következő hétfőn este fél 6-kor került a képviselők elé, akik másnap reggel már meg is szavazták. Hasonló utat járt be a szerencsejáték-törvényt módosító javaslat, amit a kormánynak egy hétfő délre hirtelenjében összerántott rendkívüli ülése után azzal az indoklással vettek kivételes sürgősséggel tárgysorozatba és szavaztak meg a képviselők, hogy a pénznyerő automaták a magyar családok számára káros gazdasági hatások mellett „pszichés, mentális zavarokat okoznak”, illetve nemzetbiztonsági kockázatokat jelentenek a szerencsejáték-iparban.
Hogy a sebtiben elfogadott törvényekből sokszor csak napok, sőt olykor hetek múlva lett hatályos szabály, gyakran a parlamentnek fel nem róható okkal magyarázható. A HVG kutakodásának egyik meglepő felismerése volt, hogy a kivételes sürgősséggel megszavazott törvényekre sokszor több idő alatt került rá Kövér László pecsétje – ami elvben csak formális aktus –, mint amennyi idő alatt Áder János aláírta a parlamenti döntést. A házelnök hétszer, míg Áder csak ötször szignált négy- – vagy annál több – napi „halogatás” után. Utólag persze nehezen rekonstruálható, hogy ezekben mennyi szerepe volt az érintettek akadályoztatásának, például külföldi útjának, betegségének, és az is igaz, hogy míg Kövér legtöbbször a szavazás napján vagy másnap láttamozta a turbósított eljárásban elfogadott törvényeket, az államfőre átlag 2,5 napot várni kellett.
DOBSZAY JÁNOS
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
