Grósz Károlynak volt egy álma: közös Budapest–Bécs Világkiállítással legitimálni Nyugaton az ő keleties diktatúráját. Ezen álom ellen a Fidesz követte el az első gyilkossági kísérletet. A Fiatal Demokraták Szövetsége kezdeményezett az EXPO-ról „társadalmi vitát” 1989 februárjában.

1990. október 8-án a Népszabadság közölte a Fidesz álláspontját, miszerint a világkiállítás ökológiai katasztrófát okozhat. A lap november 15-i számában Orbán Viktor „reményeinek adott hangot, hogy mire a főváros dönt, a kormány is elhatározza, hogy nem rendez az ország világkiállítást”, és hozzátette, hogy nem a visszalépés, hanem a kudarc döntheti romba az ország tekintélyét. 1990 decemberében a Fidesz Press közölte a világkiállítás-ellenes érveket a legteljesebben és legerőteljesebben összefoglaló írást (Lányi András: Tíz tarthatatlan érv a világkiállítás mellett).

A Fidesz és az SZDSZ közösen ellenezte a világkiállítást. A fővárosi önkormányzat fideszes és SZDSZ-es képviselői által közösen megválasztott főpolgármesterrel, Demszky Gáborral együtt. A főváros közgyűlésének liberális (SZDSZ-es és fideszes) többsége 1991. május 8-án leszavazta a világkiállítást.

Antall József miniszterelnök korábban azt állította, hogy a kormány nem fog világkiállítást rendezni, ha a főváros ezt nem támogatja. Antall ezt az ígéretét sem állta, a kormány a főváros döntése után pár nappal, május 14-én megerősítette elkötelezettségét a világkiállítás mellett. Ugyanezen a napon Bécsben népszavazást tartottak a világkiállításról. A bécsiek 70%-a a világkiállítás ellen szavazott. Másnap a magyar kormány úgy döntött, hogy Magyarország egyedül is megrendezi a világkiállítást a tervezettnél egy évvel később, 1996-ban.

A világkiállítás hívei népszavazást kezdeményeztek a rendezvény érdekében, és ehhez gyűjtötték az aláírásokat. A világkiállítás legaktívabb protagonistája, Palotás János kijelentette, hogy az expót azok ellenzik, akik „az ország tönkretételében érdekeltek”. A kommunista utódpárt, az MSZP nem tartozott ezek közé. Átvette jogelődjétől a világkiállítás iránti elkötelezettséget, és 1992-ig az MSZP kádere, Baráth Etele volt a világkiállítás kormánybiztosa.

„Az ország tönkretételében érdekelt” ellenzők vezérszónokai Kuncze Gábor és Orbán Viktor voltak 1991. november 5-én az Országgyűlésben. Orbán Viktor többek között ezeket mondta:

„A mostani budapesti Expo egy bizonyos Grósz Károly MSZMP-fõtitkár által megálmodott szocialista nagyberuházás hagymázos álmának, a bécs-budapesti Expo-nak a folytatása. Az akkori terv célja több mint nyilvánvaló volt: a kádári 'legvidámabb barakk ütött-kopott építményét lett volna hivatott reklámozni a fejlett Nyugaton, nem kevés politikai tőkét kovácsolva ezzel a hazai kommunista vezéreknek. Időközben, hál' Istennek, történt egy s más, így az akkor logikusnak ígérkező koncepciót elsöpörte a történelem, főszereplõivel együtt. Maga a terv azonban, programirodájával és kormánybiztosával az élen, sajnos, maradt./.../ Palotás János /.../ képviselő úrnak pedig arról a színvonalas kis kiszólásáról, amiben nem kevesebbre ragadtatta magát, mintsem hogy az Expo ellenzőiről azt állítsa, hogy azok az ország tönkretételében érdekeltek, a klasszikusokat idézve csak annyit mondhatunk: tán nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek úgy tűnik, vannak azért még a szemközti padsorokban olyanok, akik az alvilágban tanulták a politizálást./.../ Egy valamit azonban nem tehet meg sem a FIDESZ parlamenti frakciója, sem a tisztelt Ház, sem pedig a Kormány: nem dughatja a fejét a homokba, nem tehet úgy, mintha a népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtés nem folyna gőzerõvel. Noha Palotás úr itt két hete nekünk egymillió aláírásról blöffölt, százezret nagy nehezen biztosan össze fognak szedni, akkor pedig ki kell írni a népszavazást. Éppen ezért mindenekelőtt azt javasoljuk, hogy a kormány az előttünk fekvő törvénytervezetet vonja szépen vissza, és csak a népszavazás lezajlása után, az ottani eredmények ismeretében terjessze elénk elképzeléseit, ugyanis csak így láthatunk világosan abban a kérdésben, vajon milyen mértékben osztja a közvélemény a Kormány álláspontját, amely tényre oly szívesen hivatkoznak a kormánytagok.”

Az aláírásgyűjtés kudarcba fulladt, de a világkiállítás hívei enélkül is maguk mögött tudhatták az állami főhatalmat, a kormánytábort és az MSZP-t Horn Gyulával, aki 1991. október 15-én az Országgyűlésben sajnálkozott amiatt, hogy a világkiállítás „pártcsatározások áldozata lett”.

1994-ben megbukott a kormány, és igen súlyos állapotban hagyta utódjára az országot. Kemény intézkedésekre volt szükség. A legkeményebb megszorításokat a Fidesz szakértői szorgalmazták. A világkiállítás várható terhei pedig egyre súlyosabbnak mutatkoztak. A világkiállítás hívei és ellenzői találkoztak egymással a kormányban is, az ellenzékben is. A Fidesszel egy véleményen lévő SZDSZ követelésére a kormányprogramba bekerült, hogy a világkiállítás ügyét felül kell vizsgálni.

Az új kormány 1994. július 29-én úgy döntött, hogy az EXPO lemondását fogja javasolni az Országgyűlésnek. Az ellenzéki pártok közül egyedül a Fidesz támogatta ezt a döntést addigi álláspontjához híven.

„Mi már többször elmondtuk, hogy egyetértünk azzal a kormánydöntéssel, amelyik gazdasági ésszerűségre alapozva azt a javaslatot viszi az Országgyűlés elé, hogy mondjunk le a világkiállítás megrendezéséről. Ez a rendezvény több tíz milliárdnyi költségvetési pénzt emésztene föl. Az országunk nincs olyan gazdasági helyzetben, hogy ezt ma el tudjuk vállalni. Könnyű volna azt mondanunk most, hogy mi ezt már 1990 óta mondjuk. A FIDESZ képviselői két évvel később is ellene szavaztak, amikor a világkiállítási törvény az Országgyűlés napirendjére került.”

Ezt nyilatkozta Deutsch Tamás a Kapu 1994. augusztus 7-i számában. Az interjút a lap újságírója azzal vezette föl, hogy „a FIDESZ az egyetlen politikai párt, amelyik végig egyértelműen kitartott álláspontja mellett” a világkiállítás ügyében. Ez már akkor sem volt igaz, hiszen az MDF, a KDNP, az FKGP mindvégig pártolta, az SZDSZ pedig mindvégig ellenezte a világkiállítást. Az MSZP volt addig az egyetlen párt, amely véleményt váltott. És a Fidesz lett a második, mely 1994 őszén egyik pillanatról a másikra az ellenkezőjére cserélte a világkiállításról alkotott véleményét, és 1994. november 8-án az EXPO lemondását ellenzőkhöz csatlakozott az Országgyűlésben. Ezt a véleményváltást az azonos jellegű véleményváltások sorozata követte. 1995-től a Fidesz következetesen és hevesen ellenzett minden lépést, amelyet szakértői anyagaiban és választási programjában az ország talpra állítása érdekében szükségesnek tartott.

Az Expo érdekében 1994 őszén is gyűjtöttek aláírásokat. Akkor elég lett volna 100 ezer is, de a 120 ezer leadott aláírásból csak 82 ezer bizonyult érvényesnek.

Orbán Viktor a későbbiek folyamán azonosult azzal, amit „Grósz Károly hagymázas álmának” minősített, s amely kommunista vezérek politikai tőkéjének gyarapítására szolgált. „Emlékeznek, hogy itt lett volna a Budapesti Világkiállítás?” – emlékeztetett az egykori álom legyilkolására Orbán Viktor, amikor 2001. augusztus 28-án felavatta az ELTE új épületét.

Az álmok tömeggyilkosa a valóság, mely minden reggel visszatér. A hagymázas álmok álmodói pedig a hagymázas álmok gyilkosainak köszönhetik az életüket.