szerző:
Marosán György

Az elmúlt évek hanyatlása nem az ügyetlenség és a szervezetlenség, hanem Orbán Viktor akaratának közvetlen következménye. Vélemény.

„Ez a nyolc év jól sikerült, jobban, mint ahogy vártuk” – veregette meg saját vállát évértékelő beszédében a miniszterelnök. Értékelésével szöges ellentétben, a többség az egész rendszerváltást elhibázottnak és sikertelennek tekinti. Holott az indulás évtizedének összképe – különösen a későbbi "elmúltnyolcévek" tükrében – jóval kedvezőbb.

1990 elkerülhetetlen fordulata történelmi esélyt nyitott. A gyökeres átalakulás eredményeként – a tagadhatatlan problémák ellenére – hazánk és régiónk megkezdte felzárkózását Európához. A felzárkózás mértékét persze – elkerülendő a túlzott leegyszerűsítést – sokféle szempont egymást kiegészítő értékelése teszi lehetővé. Ám az előrehaladás pontosan nyomon követhető a fejlődés különböző mutatószámai alapján. Az 1990 előtti időkről ugyan nincsenek -–vagy szórványosan – a társadalmi intézmények minőségét mérő adatok, ennek ellenére betekintést kaphatunk országunk helyzetének alakulásába, ha olyan társadalmakkal vetjük össze, amelyek jelenlegi állapota hazánk egykori állapotához hasonlítható.

Vegyünk a demokrácia-index változásának konkrét esetét. 1950 táján Magyarország helyzete a mai Észak-Korea állapotaihoz (10 pont), 1960-ben a mai Üzbegisztánéhoz (20 pont), 1970-ben a mai Kubáéhoz (34 pont), míg 1980-ban a mai Mozambik (40 pont) hasonlított. "Legvidámabb barakkunk" fokozatos (relatív) demokratizálódása 1985 táján – mai Fehéroroszország 46 pontos szintjén – érte el a „megvalósult szocializmusban” lehetséges maximumát. Az 1989–92 között lezajló rendszerváltás eredményeként hazánkban a demokrácia – a The Economist demokrácia-indexének skáláján – nagyjából 64 pontosra ugrott. Erről az alapról indult el "hosszú menetelésünk" a liberális polgári demokrácia alapértelmezett intézményrendszerének a megvalósítása felé.

Egy ország haladásának vagy hanyatlásának elfogulatlan megítéléséhez azonban kevés egyetlen – még oly fontosnak látszó – mutatószám. A fejlődést, objektíven, valamiféle kiegyensúlyozott mutatószám (Balanced Scorecard – BSC) rendszerhez hasonló modellel lehetne felbecsülni. A teljes kiegyensúlyozottság követelménye azonban nehéz feladat elé állítja az elemzőket. Elfogadható értékelést elegendőnek látszik négy minőségi tényezőre építeni. Nélkülözhetetlen a demokrácia alakulásának nyomon követése (ezt a "Democracy Index" mutatja), a versenyképesség változásának tekintetbe vétele (ezt a "Global Competitiveness Report" tartja számon), a kormányzás minőségének felbecsülése (ezt a "Worldwide Governance Indicators – WGI" mutatja), és végül, az életminőség szintjének bemutatása (ezt a "Human Development Index", a HDI adatbázisa kínálja).

Az 1990–2000. időszakban, ezek a mutatók összességben kedvező – a modern társadalmak fejlődésének trendvonalához való felzárkózást mutató – emelkedő pályát rajzoltak fel. Hazánk demokráciájának állapota elérte az európai átlag feletti, 83 pontot, és a többi mutatóban is jelentős előrehaladás történt. A rendszerváltás első évtizedében tehát mind korábbi önmagunkhoz képest, mind pedig globális összehasonlításban, nagy utat tettünk meg. A 21. századba átlépve azonban a kép fokozatosan borúsabbá vált.

A 2000. év – másfél évtized távlatából visszapillantva – egyszerre csúcspont és fordulópont volt. Innentől kezdve lefelé vezetett az út. A "leletek" ugyan csak 2002-től jelzik a hanyatlást, ám a nyilvánosságra került adatok mindig egy évvel korábbi felmérésből származnak, amelynek aktuális értékei a korábbi években hozott intézkedések hatásait tükrözik. Így a rendszerváltást követő általános emelkedés 2000 táján, az első Fidesz-kormány intézkedéseinek hatásait tükrözően fordult hanyatlásba. Az ezt követő 18 évben hazánk önmagához képest és a Kárpát-medencei társadalmakkal összevetve is fokozatosan visszaesett! Az elmúlt 15 év szomorú képet rajzol fel: a 20. század végén még "éllovas" Magyarország, fokozatosan teret veszített és visszacsúszott. A lemaradás globális összehasonlításban is tetten érhető, de különösen szembetűnő szomszédjainkkal – a Kárpát-medencei társadalmakkal – összevetve.

Az a tény, hogy a társadalmi haladást jelző mutatók mind 2002–2010 között, mind pedig 2010–2017 között, egyaránt romlottak, a politika szembenálló „törzseit” képviselő polgárok és politikusok szemszögéből kényelmetlen igazságot mutat. A korszak két emblematikus politikusa – Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor – nevével összekapcsolódó időszakra egyaránt jellemző a hanyatlás. Megválaszolható-e ennek tükrében a kérdés: "ki, mennyire a felelős?" Ám mielőtt erre választ adnánk, érdemes elgondolkodni azon: milyen felelősség terhelhet egyáltalán egy vezetőt? Aki felesleges kitérőnek véli ezt, gondoljon arra, választásra készülve lényegében ugyanez foglalkoztat mindannyiunkat: kit és milyen felelősség terhel nemzetünk pillanatnyi helyzetéért?

A megítélést nehezíti, hogy a vezetők felelőssége három, alapvetően eltérő szinten fogalmazható meg. Amikor a jármű vezetőjének pillanatnyi kihagyása szerencsétlenséget okoz, vagy egy kisvállalkozás tulajdonosának meggondolatlan döntése csődöt idéz elő, felelőssége közvetlen és eltagadhatatlan. A felelősség közvetettebb, amikor a vezető másokkal együttműködve irányít egy nagyobb szervezetet. A vezetői szerephez persze ilyenkor is hozzátartozik: elvárható gondossággal eljárni, és megtenni mindent a szervezet biztonságos és versenyképes működéséért. Ennek része, olyan szabályokat bevezetni, olyan körülményeket teremteni, amelyek a szervezet minden munkatársát a társadalmi és az üzleti viselkedés normáinak betartására készteti.

Vagyis, nemcsak azért felelős, amit konkrétan ő maga tesz, hanem azért is, helyesen alakította-e ki azokat a feltételeket, amelyek mások viselkedését terelik, és ellenőrzi-e az elvárható viselkedést kikényszerítő szabályok betartását? Egy példával élve: bár nem ő vezette a szerencsétlenséget okozó buszt, mégis felel azokért a körülményekért – pl: kevés pihenőidő biztosítása, gyakorlatlan vezető kijelölése – amelyek a tragédiát kiválthatták.

Ám egy demokratikusan választott kormánynak – mint egy részvénytársaság választott képviselőinek – még közvetettebb, ugyanakkor összetettebb és általánosabb a felelőssége. Ezekben a szervezetekben ugyanis a döntéseket testületek hozzák, ezért az igazgatóság vagy a kormány tagjai akkor is viselnek bizonyos felelősséget döntésekért, ha azzal nem értettek egyet. Ám az emberek szemében az efféle "elkent", testületi felelősség megfoghatatlan. Igazságérzetünk azt diktálja: azért, ami történt, valakinek el kell vinnie a balhét! Úgy gondolják hát: ha szerencsétlenség történt – egy vasúti baleset, egy bank csődje, vagy egy ország válsága – elkerülhetetlen felelőst találni. Mivel pedig a legtöbb szervezetnek van egy "mindenható" vezetőnek vélt, nyilvánosság előtt megjelenő arca, automatikusan őt tekintik felelősnek mindenért.

A társadalmi kudarcokat azonban – miként az üzletieket is – két, számottevően eltérő szituáció idézheti elő. Az egyikben a vezető gyengén működteti a kormányzás gépezetét, emiatt a rendszer akadozik, el-elromlik, és válságba sodródik. A másikban az autokrata vezető – egy részvénytársaságban (pl. ENRON), vagy egy országban – kiiktatja a rendszerből a beépített fékeket, saját téveszméinek rendel alá mindenkit, és ez vezet katasztrófához. A polgárok (vagy a befektetők) szemszögéből – látszólag – teljesen mindegy, hogy a cég válságát, vagy az ország hanyatlását a vezetés gyengesége vagy egy autokrata elvakultsága idézte elő. Ám a tanulságok levonása szempontjából ez két alapvetően eltérő helyzet. Márpedig Magyarország 21. századi hanyatlásnak éppen ilyen eltérő okai voltak.

A 2002–2010. időszakot alapjában véve a sodródás fogalmával lehet leírni. A sodródás a kormányzás "bénaságára" utal. Szimptómái: a hol túl lassú, hol kapkodó reagálás, a későn meghozott döntések, a sokszor felemás végrehajtás, a – kormányzás berkein belüli és azon kívüli akadályok miatt – holtvágányra futó reformok. A kormányfő gyenge pártbeli támogatása, a kormányzó pártszövetségen belüli ellentétek, a kormány mögött álló parlamenti frakciókon belüli széthúzás, a különböző érdekcsoportok vetélkedése – felerősítve a Fidesz obstrukciójával – akadályozták a törvények és intézkedések végrehajtását. Mindez a kormányzás egyre erősödő eróziójában megnyilvánuló hanyatlásához vezetett.

Ezért egyértelmű felelősség terheli Gyurcsány Ferencet. De a felelősségben osztozik vele saját pártja, a mögötte álló frakciók, a pártelitek, és a pártok körül legyeskedő oligarchák. A mindent elborító "gyurcsányozás" ezért a rá kiosztott – eredeti értelmű – bűnbak szerep rendszeres megerősítése, amelyet nemcsak a Fidesz, de "balliberális" elit is sulykol, megpróbálva áthárítani Gyurcsányra a maga – tagadhatatlan – felelősségét.

A 2010 utáni helyzet azonban ettől alapvetően eltér. A létrejött kétharmad bázisára egy túlcentralizált kormányzati hatalom épült. A Fidesz-kormány stabil parlamenti támogatásra támaszkodhat. A központi akarat viták és ellenvetések nélkül érvényesíthető. A társadalmi ellenállás gyakorlatilag megszűnt. A fékként és ellensúlyként működő intézményeket bedarálták. Nem a gazdasági oligarchák foglalták el az államot, hanem a Fidesz vezére jelölte ki, és hajtotta uralma alá az oligarchákat. Legitimitását mindenki csak Orbán Viktortól nyerheti, aki viszont csak az engedelmes alattvalói viselkedést jutalmazza. Amit tehát ő kigondol, az központi akarattá válik, és azt tűzön-vízen keresztül megvalósítja. Az elmúlt évek hanyatlása tehát nem az ügyetlenség és a szervezetlenség, hanem Orbán Viktor akaratának közvetlen következménye.

Gyurcsány Ferenc felelős, ám ebben sokakkal osztozik. Ám, mint karaktergyilkosság elszenvedője, áldozat is egyben. A balliberális kormányok alatt fokozatosan erodálódott a kormányzás rendszere. Az intézmények egyre kevésbé működtek rendeltetésszerűen. A gazdaságban és a társadalomban nem voltak stabilak és áttekinthetőek a szabályok. Az emiatt bekövetkező hanyatlást egyértelműen jelzik az ország romló teljesítménymutatói. Orbán Viktor azonban bűnös.

Miközben folyamatosan azt ígéri, hogy a "Kárpát-medencében a jövőt magyar nyelven írják", társadalmunk intézményi állapota – negyedszázaddal a rendszerváltást követően – éppen az ő "áldásos" tevékenységének eredményeként visszazuhant az 1989-es szintre. Isten irgalmazzon Magyarországnak, ha a miniszterelnök úgy látja: ez a nyolc év jól sikerült. Mostantól kezdve minden választás, az 2018-as és a következők is, egy új és elkerülhetetlen rendszerváltásról szólnak.

Az, hogy a fordulat mikor jön, nehéz előre jelezni. Csak egy a biztos: minél később, annál több fájdalommal jár, és annál nehezebb lesz a visszatérés a normalitáshoz.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!