szerző:
Gomperz Tamás
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A másik Magyarország nem azért ismételgeti a csalás vádját, mert abban reménykedik, hogy változni fog az eredmény. Az általános értetlenkedés az öntudatra ébredés jele, annak a felismerésnek a megfogalmazása, hogy rengetegen vagyunk – mégsem nyertünk. Fantasztikus alapanyag ahhoz, hogy valaki végre politikát csináljon.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Vasárnap délelőtt néhány órán keresztül úgy tűnt, hogy mégis lehetséges. Váratlanul jött ez az érzés, mintha igazi választás zajlana. Reggel hétkor rekordot döntött a részvétel. Tizenegykor is. Most valami történik! Azon a gyönyörű tavaszi délelőttön olyan könnyű volt ebben hinni, nem kell ezt szégyellni. Félnapnyi eufória jutott nekünk.

Az eredmény végül két tényként kezelt tézist rombolt le. Az egyik arról szólt, hogy a Fidesz elérte a támogatottságának plafonját, ezért a magas részvétel az ellenzéknek kedvez. Kiderült, hogy nem érte el. Még nem tudjuk pontosan, milyen mozgósítási technikákkal, de nagy számban vitt el szavazni olyan embereket, akik korábban nem érintkeztek a politika világával. Ami szorosan összefügg a másik népszerű tétellel. Eszerint a végletekig leegyszerűsített szélsőjobbos retorikával már csak a saját táborát tüzelte a Fidesz, a többiek meggyőzéséről lemondott. Éppen ellenkezőleg. Megtalálta azt a témát, amelyet a saját táborán túl is meghallanak azok, akiket a teljesítményével és Németh Szilárd stílusával nem tudna megnyerni magának. A kormány a kvótanépszavazásos kampányt ismételte meg választási kiadásban, hiszen akkor bizonyosodott be élesben, hogy a migránsozás az elkötelezett híveknél lényegesen nagyobb kört mozgat meg. Sőt, egyedül az mozgat meg nagyobb kört.

Vasárnap összesen 2,6 millió embert, lényegében az ország felét. Ami azért meglepő, mert még a kormánysajtó sem állította soha, hogy a NER-nek ennyi nyertese lenne.

Ebből az következik, hogy a Fideszre szavaztak azok közül is sokan, akiktől elvették a trafikjukat, a nyugdíj-megtakarításukat vagy a segélyüket. A Fideszre szavazott Péter, aki az alkotmányos költségek kifizetésével el tudta intézni, hogy uniós támogatásból korszerűsíthesse a panzióját, és Pál is, aki emiatt versenyhátrányba került, és tönkrement. A Fideszre szavaztak a földjüktől megfosztott gazdák, az autonómiájukat elvesztő tanárok, a helyi földesúr által csicskáztatott közmunkások. Legalábbis közülük sokan, különben nem jön ki a matek. A Fideszre szavaztak azok is, akiknek az unokája Londonban mosogat a Fidesz miatt, valamint azok is, akik nemrég temették el a rutinműtéten átesett családtagjukat, mert nem élte túl, hogy a kormány a kórházi fertőzések helyett egy másik földrészen élő bácsi ellen harcol. Az az anyuka, aki végiggörcsölte az egész tanévet amiatt, hogy a túljelentkezés ellenére felveszik-e a kicsi fiát a kiszemelt gimnáziumba, szintén a Fideszre szavazott, habár végül nem vették fel, a túljelentkezést pedig a Fidesz állította elő, miután valamelyik idióta kitalálta, hogy kevesebb érettségizőre van szükség.

Azért ez figyelemreméltó, valljuk be.

Nagy szociálpszichológiai kísérlet alanyai lettünk, amely azt vizsgálta, hogy tényleg át lehet-e tolni újra az országot a téboly határán túlra. Át. Biztosan sokan vannak, akik sosem tudták igazán megérteni azt a folyamatot, melynek végére a lakosság nagy része úgy tekintett a zsidókra, mint a nemzet ellenségeire és az összes bajuk forrására, akikkel szemben az embertelen bánásmód is elfogadható. Más olvasni róla, és más élményszerűen átélni. Most lehetőség nyílt közvetlen közelről szemlélni, ahogyan egy hasonló társadalmi pszichózis a propaganda hatására felépül. Elég kicserélni a szavakat, a vonuló migránsok fotója helyére karikaturisztikus zsidót képzelni (ööö, várjunk csak), és nyilvánvaló, hogy ugyanazok, akik olyan jogfosztó törvényeket helyeselnek mint a Stop Soros, 80 éve a stop zsidót is támogatták volna.

Annyival őröltebb a mai helyzet, hogy akkor voltak az országban zsidók, most viszont nincsenek migránsok.

Az ágy közös, a párna nem

Az biztos, hogy az ország egyik fele nagyon kiszúrt a másik felével. Magával is, de arra még ránthatnánk vállat, a döntésekért a felelősségét vállalni kell, a többiek azonban teljes joggal estek kétségbe.

Azzal, hogy az ország egyik fele újraválasztotta a kormányt nem egyszerűen legitimálta a morális züllést, hanem győztes stratégiaként igazolta vissza. Mondok néhány példát. A független sajtó éveken át próbált interjút kérni a politikai vezetőktől, de nem kapott. Kérdéseket tett fel különböző ügyekben, a minisztériumok nem válaszoltak. Közérdekű adatokat szeretett volna megszerezni, perelni kellett értük. A kormány bojkottálja a sajtót, rajtuk keresztül olvasók millióit, azaz a népet. Nem tenné, ha emiatt a választók megsértődnének. A vasárnapi sikerből joggal vonják le azt a következtetést, hogy amennyiben a nép leszarásával is győzni tudnak, akkor miért ne szarják le a népet. Le fogják, azt a felét is, amelyiknek ez jól esik, és azt is, amelyiknek nem.

Ha a választók méltóságát nem sérti, hogy a miniszterelnök nem áll ki vitázni a kihívóival, akkor miért kockáztasson? Alulról bűzlik ez a hal. Ha megírják, hogy egy politikus az anyján keresztül akar magának átutaltatni felfoghatatlan összegeket, mégis 50 százalékot kap a választókerületében, akkor miért ne próbálja meg máskor is? (Azért ne, mert elviszi az ügyészség. De nincsen ügyészség. Ha a nép felét nem zavarja, hogy nincsen ügyészség, akkor miért legyen ügyészség? Ugyanott vagyunk.)

Az erkölcsi romlást jól illusztrálja az a várakozás, amely végigkísérte a kampányt: vajon mikor dobja le Simicska Lajos azt az „atombombát”, amely megtöri a Fideszt. Fel se tűnt, hogy ledobott többet is. Egyik-másik akkora volt, hogy a nyugati félteke bármely kormányát elsöpörte volna, de akadtak olyanok, amelyek egész pártcsaládokat számoltak volna fel. 800 millió anyunak? Tendernyertes vállalkozó költségén helikopterből vadászni? Mi az atombomba, ha nem az, hogy a miniszterelnök által vezetett apparátus milliárdossá teszi a saját vejét (lányát)?

De Orbán látta, hogy az ország egyik felének ez így jó. És lőn a harmadik kétharmad.

Van másik

A vasárnap óta tartó örömünnep/gyász közben tökéletesen elfelejtődött az a tény, hogy az ország nem Fideszre szavazó fele pontosan ugyanakkora, mint az az oldal, amelyik örömmel ajánlotta fel a saját és a többiek pénzét újabb száz kihasználatlan stadion megépítésére. Nem csoda, hogy most sem vesszük észre őket, Magyarország nem fideszes fele évek óta nem látszik. Mintha nem lenne. Nincs megszervezve, összefogva, képviselve. Nem ad nekik reményt senki, az az elképesztő erő, amit egy fél ország dühe táplál, még az érzékelés szintjéig sem jut el.

Ez a vasárnap nem csak a Fidesz győzelméről szól. Illetve arról szól persze, de szólhatna arról is, hogy 2,6 millió magyar nem rájuk szavazott. Él közöttünk 2,6 millió ember, aki kisebb problémának tartja a magyar határszakaszon hetente felbukkanó 1 darab eltévedt menekültet, mint azt, hogy a kórházi ellátás minősége ellentétes az emberi jogok egyetemes nyilatkozatával. Hihetetlen! A másik 2,6 millió fordítva van ezzel, de vasárnap kiderült, hogy nincsenek többségben. Ez fontos fejlemény.

Az önámítás csodálatos óráit leszámítva, mindenki tudta, hogy a saját rendszerén belül lebonyolított választást megnyeri az állampárt. Azt viszont nem sejtettük, hogy ennyien vannak ellene. A narancsszínű parlamenti patkó eltakarja, hogy két egyforma részre bomlott az ország: van az ő országuk, és van a mi országunk.

Normális körülmények között az ellenzék feladata az lenne, hogy Magyarországnak ezt a felét politikailag megjelenítse, megvédje, tartást adjon neki. A régi-új ellenzék erre tökéletesen alkalmatlan. Annál, hogy nem sikerült kormányt váltani, csak az fájdalmasabb, hogy ellenzéket se.

Ezen a ponton kellene kitérni arra, hogy melyik ellenzéki párt mit rontott el és miben hibás, de nem fogunk, mert semmi értelme. Mindössze annyi volt az elvárás velük kapcsolatban, hogy ne engedjék teljhatalomhoz jutni azt az embert, aki megtorlással fenyegeti az ellenfeleit. Ezt a szerény célt önmagában Budapesten el lehetett volna érni, de erre sem voltak képesek. Tök mindegy miért nem. Tök mindegy. Könnyű utólag butának lenni.

Ez a harc lesz az első

Az ellenzék pártjai elárulták a másik Magyarországot, és még most sem egyértelmű nekik, hogy beülni a rezsim formális jelleggel fenntartott parlamentjébe legitimációs dísznek pont olyan szánalmas, mint amilyen felesleges. Mennyi haszna volt az elmúlt nyolc évben a parlamenti munkájuknak? Haszon alatt nyilván egyetlen egy dolgot értünk: a NER bukását. Megtörtént ez a parlamenti jelenlétüknek köszönhetően? Nem. Meg fog történni ugyanazokkal a szereplőkkel? Nem.

Politikai újítás, váratlan húzás, az asztal felborítása, a rendszerből való kilépés nélkül el fogják tékozolni a következő négy évünket is, majd azt, ami utána jön, végül az életünket. Az új stratégia azzal kezdődne, hogy nem fogadják el ezt a választást legitimnek. Eleve el kellett volna utasítani azt, hogy a rezsim játékszabályai szerint versenyezzenek, de még most sem késő.

És akkor beszéljünk a választási csalásokról. Vannak zavarba ejtő jelenségek, amiket nehéz megmagyarázni. Rengeteg ellenzéki szavazótól hallani, hogy azért lepte meg őket az eredmény, mert egyszerűen nem látják a környezetükben ezt a mennyiségű fideszest. Régebben látták, de egy ideje nem.

Nehéz ártalmasabb tevékenységet elképzelni, mint amit azok művelnek, akik szakmázással hűtik ezeket az indulatokat (nem volt átfogó, technikailag lehetetlen, négy éve is ennyi, stb). Nem csak az számít csalásnak, ha meghamisítják a szavazatokat. Az is csalás, ha fiktív lakcímre jelentenek be olyan külhoni szavazókat, akik egyéni jelöltre nem szavazhatnának. Persze alapvetően nem ezen a szinten csaltak, hanem magával a választási rendszerrel, a pártfinanszírozással, a körzetek átrajzolásával satöbbi. Mindegy, hogy a másik Magyarország polgára melyik részcsalás miatt háborodik fel. Amiatt is tiltakozhatnának, hogy az országtól keletre lévő embereknek elég a postáig elsétálniuk, míg a nyugaton tartózkodóknak száz kilométereket kell utazniuk, ha szavazni akarnak. Mert ez is csalás.

Ráadásul a szakmázók szokás szerint teljesen félreértenek mindent. A másik Magyarország nem azért ismételgeti a csalás vádját, mert abban reménykedik, hogy változni fog az eredmény. Az általános értetlenkedés az öntudatra ébredés jele, annak a felismerésnek a megfogalmazása, hogy rengetegen vagyunk – mégsem nyertünk. Fantasztikus alapanyag ahhoz, hogy valaki végre politikát csináljon.

Ehhez képest: „Minél előbb jövünk le a drogként ható csaláselméletről, annál jobb, és annál hamarább lehet hozzáfogni az érdemi politikai munkához” – írta posztjában egy jó szándékú és értelmes ember. Holott azt kéne megérteni végre, hogy a kétharmados parlamentben nem lehetséges érdemi politikai munka. Amíg nem jön le az ellenzék arról a drogként ható elméletről, hogy egy illiberális rendszerben lehetséges érdemi politikai munka, addig maradni fog a Fidesz.

A rendszer legitimitásának megkérdőjelezése az egyetlen lehetséges politikai munka. Az az ellenzéki párt, amelyik a vasárnapi eredményt legitimnek nevezi, azt se érdemli meg, hogy leköpjük.

Innen kell elindulni. A régi módszerek a régi eredményeket ismételnék meg. Mindenekelőtt meg kell értetni a kormánnyal, hogy csak az ország fele áll mögöttük. Bele kell ordítani az arcukba, hogy mi is itt vagyunk. Pontosan ugyanannyian mint ők. Ha az ellenzékék erre képtelen, akkor nekünk kell megtenni egyesével.

Idézzük fel magunkban azt a vasárnap délelőtti néhány órát, és menni fog.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!