"Őrület, itt most mindent szabad!" - mondták, majd el kellett ásnia egy filmet a kukoricásban
Wisinger István a legismertebb tévés személyiségek egyike volt a Kádár-korszakban. Volt egy illúziója a BBC szintjére emelt szabad Magyar Televízióról. Képesnek érezte magát arra, hogy ennek felépítésében vezető szerepet vigyen. Az illúziók elvesztek. Amióta 2000-ben "leépítették", tanít, könyveket ír, és elborzadva nézi, mivé lett a Magyar Televízió. Interjú.
hvg.hu: "Azt hittem, hogy ha nem lépek be a pártba, akkor megőrizhetek egyfajta függetlenséget. Ebben tévedtem." Ezt mondta egy interjúban. "A Pártnak elkötelezett újságírók voltunk. A pártonkívüliek is" – írta 1990-ben a Népszabadságban. Nem lépett be az önfelmentők seregébe.
Wisinger István: Chrudinák Alajos, a televízió egykori pártbizottságának oszlopos tagja Csurka István hetilapjában, a Magyar Fórumban azt állította rólam, aki a folyamatos presszió ellenére sem léptem be pártba, hogy „a bolsevizmus utolsó bástyája” vagyok az MTV-ben. Amikor ezt említettem egy rádióinterjú után Bereményi Gézának, ő ezt mondta: "Pista, ne nyavalyogj! A rendszer képernyőjén a rendszer emblémája voltál. Akár tetszett neked az a rendszer, akár nem, akár becsületes voltál, akár nem, aki ott volt, az a rendszer emblémája is lett." És ez igaz. Lojális voltam a televízióhoz, tehát a rendszerhez is. Volt két vastag dossziém, az egyikben a nívódíjak papírjai, a másikban fegyelmik és megrovások.
| Névjegy |
Wisinger István (1943, Budapest) Pulitzer-emlékdíjas újságíró, szociológus. 1967-től 2000-ig a Magyar Televízió munkatársa. A Radar, az Ablak, A Hét, a Panoráma, a Filmszem és más műsorok riportere, műsorvezetője. 1980-ban a kaliforniai Stanford Egyetem ösztöndíjasa. 1988-1989-ben az MTV 1-es csatornájának igazgatója. 1997-2004 között a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke. Két kötetben jelentek meg Göncz Árpáddal készített rádiós interjúi. „Fel nem robbant csecsemő” címmel adta ki önéletrajzát. A Szent–Györgyi Albertről szóló A Nobel-díjas kém című dokumentumregénye kiemelkedő sikert aratott. Neumann Jánosról írt könyve szeptemberben jelenik meg. |
hvg.hu: 1989 elején önállósult az 1-es csatorna a vezetése alatt. Azokban a rendszerváltó időkben volt az MTV közéleti súlya a legnagyobb. Milliók nézték a politikai műsorokat, késő este a kettesen Napzártát is.
W. I.: A Napzártában az egyik nagy áttörés az volt, amikor 1989 elején a rákosista miniszterelnökből lett ellenzéki szociológust, Hegedűs Andrást meghívtuk, és ketten Horvát Jánossal kifaggattuk mindenről, amiről addig a közönség szinte semmit nem tudhatott. A műsor este tízkor kezdődött - és hétszázezres nézettsége volt! Utána egymásra néztünk a Jánossal, és egyikünk kimondta: "őrület, itt most mindent szabad!"
hvg.hu: 1989 végén, amikor elkezdődött az igazán éles harc a televízió birtoklásáért, lemondott.
W. I.: A késő esti Híradó végén egyenes adásban. Mert úgy láttam, hogy a televízió modernizálására kapott megbízásom feltételei megszűntek. A legszabadabbnak viszont akkor éreztem magam, amikor már lemondott, de még hivatalban lévő vezetőként december 22-én senkitől engedélyt nem kérve megszerveztem, hogy kapcsolódjunk bele, amilyen gyorsan csak lehet, a romániai forradalom bukaresti élő tévéközvetítésébe. Láthassa az egész ország, amit a tévések bámultak az aulában.
hvg.hu: Piac kell, verseny kell, szabadság kell, váljon szét a kereskedelmi és a közszolgálati televízió, az egyikhez engedjük be a külföldi tőkét, a másikat szabadítsuk meg a reklámterrortól - ezt írta 1990-ben a Népszabadságban. Ekkor tehát volt egy víziója arról, milyen tévét kellene csinálni.
W. I.: Ezt volt az álmom. Az RTL Klubot akkor szervezték, ott nekem vezető állást kínáltak, de nem vállaltam. A közszolgálati televízióhoz értek igazán, gondoltam, minek mozdulnék. A 100 éves a mozi-sorozat, amelyért Szabó Istvánnal rengeteg elismerést és megosztott Pulitzer-emlékdíjat kaptunk, bizonyította: lehet értékes kultúrát sugározni a közszolgálati csatornán úgy, hogy a közéleti, közismereti, politikai tartalom nem szorul háttérbe. Ahogy a BBC-ben láttam. Képesnek éreztem magam arra, hogy ilyen európai szintű televízióban akár vezető szerepet is vállaljak. Megjegyzem, már a pártállami televíziónk is a legjobbak közé tartozott volna Európában, ha politikailag nem lett volna pudvás. Egyedülálló volt Európában, amit Szinetár Miklós vezetésével megteremtettek ott a drámai és a zenei területen, vagy a gyerekműsorokkal. A Magyar Televízió hozta el a legtöbb díjat a legnagyobb fesztiválokról. Azt gondoltam, életem hátra lévő része azzal telik majd, hogy részt veszek a Magyar Televízió talpra állításában. Aztán az első Orbán-kormány alatt, 2000-ben kirúgtak. Az volt a Magyar Televízió történetének egyik legmélyebb mélypontja. Szabó László Zsolt elnöksége alatt. Volt akkor egy műsorigazgató, aki kitalálta, hogy mindenkinek le kell vizsgázni, aki a képernyőre kerül. Ha a rádióban meg kell szerezni a mikrofonengedélyt, akkor a tévében legyen képernyőengedély. Én mondtam neki, nem tudom, mit tudsz rólam, de úgy gondolom, hogy az én eddigi pályám vizsgának elég. Ha ez itt nem elég, inkább keresek másik munkahelyet. Aztán vizsga nem volt, de "leépítés" volt.
hvg.hu: Éppen a MÚOSZ elnöke volt, amikor "leépítették".
W. I.: És a MÚOSZ az élvonalban harcolt a közszolgálatiságért és a sajtószabadságért. Az általam vezetett elnökség hívta meg az Újságíró Világszövetség delegációját, hogy vizsgálja meg a közszolgálatiság helyzetét Magyarországon. Emiatt kerültem az öt „most wanted” ember közé a Fidesz listáján. Volt nap, hogy három cikkben gyalázott a Magyar Nemzet, és természetesen volt APEH-vizsgálat is. Ebben az időben meglehetősen kemény nyilatkozatokban és cikkekben minősítettem a sajtó és a közmédia helyzetét. Egyszer például azt írtam, hogy a Magyar Televíziót már csak a falakban futó drótok és az egymás iránti gyűlölet tartják össze.
hvg.hu: Nem volt éppen a magyar televíziózás csúcspontja az az időszak sem, amikor a kormány által megszállt, Nahlik Gábor vezette televízióban elkészítették a nagy visszhangot kiváltó dokumentumfilmet Demeter Béláról, a „meggymagosról”.
| A "meggymagos" |
Demeter Béla tekintélyes szőregi kertészdinasztia sarja. Az ötvenes években testvéreivel együtt a nagy szegedi kulákperben, 1972-ben pedig a reformellenes kurzus jegyében megrendezett üzérkedési perben ítélték el. Demeter felismerte, hogy a konzervgyár által hulladékként kezelt meggymagra jelentős kereslet van, és azzal jó üzletet lehet csinálni. Demeter ellen heves és demagóg sajtókampány folyt, amelyben a televíziós Kék fény és a Népszabadság vitte a prímet. A meggymagos üzlet és az élelmes kertész megítélése már a nyolcvanas évek elejétől pozitívra fordult. A per hátterében álló politikai folyamatokat és a Kék fény manipulációs szerepét Wisinger István és Zolnay Pál dokumentumfilmje tárta föl. |
W. I.: Az egy nagyon hosszú történet. Itt most legyen elég annyi, hogy forgatás közben feltörték a tévé folyosóján álló szekrényt, amelyben a már felvett anyag volt. Én írásban rendőrségi feljelentést kértem Nahlik Gábor alelnöktől, hiába. Végül a kazettákat egy vagy két hét múltán legnagyobb döbbenetünkre visszalopták a helyére. Vagyis kétszer törték fel ugyanazt a szekrényt. Feltehetőleg valamilyen titkosszolgálati akció keretében nézték meg, hogy ebben a kényes ügyben mire jutottunk. Mindenesetre én még a lopás előtt a leforgatott anyagról egy teljes példányt Kecskemétnél, egy kukoricaföldön elásattam. Gondolom, azóta is ott van. A Kék fényes Szabó László, aki a Demeter elleni kampány kulcsembere volt, megpróbálta a film sugárzását perrel fenyegetőzve megakadályozni. Ez nem sikerült neki, de a filmet csak egyszer adták le a 2-es csatornán, miközben az 1-esen vele egyidőben kupadöntőt közvetítettek. Csoda, hogy így is akkora port kavart.
W. I.: Így határoztam. Tizenhét éven át tanítottam különböző felsőfokú iskolákban, csak hát olykor igen kínos volt, mert a második médiatörvényt is kellett tanítanom, s ennek a valóságos médiapiachoz semmi köze sem volt. A mai magyar televízió pedig már semmi nem egyéb, mint egy kínlódó kormányzati propagandaszócső. Az elfogadható, hogy ilyen sok csatornát csináltak. De akik ott dolgoznak, azoknak a többsége nem ért a szakmához, a képernyősök nem tudnak beszélni, a szerkesztők nem tudnak minőségi műsort produkálni. Képesek bemondani, hogy este „a vb-n Ferencváros–Belgium meccs lesz”, mert csak azt tudják, hogy amit a súgógépre felírattak, azt fel kell olvasni.
hvg.hu: Szakkönyvek, interjúkötetek, emlékiratok után hetven fölött megírta első dokumentumregényét Szent-Györgyi Albertről.
W. I.: Amely nagy siker lett. Nyolc hónap alatt négy kiadását jelentette meg az Athenaeum Kiadó. Több regényt nem akartam írni, de rábeszéltek, hogy írjak Neumann Jánosról. Amerikában csináltunk már filmet korábban Neumann Jánosról is, éppen akkor, amikor Szent-Györgyi Albertről 1983–ban. Interjút készítettem Neumann lányával, még élő munkatársaival, ezekre alaposan felkészültem, tehát Neumann élete nem volt ismeretlen számomra. De éppen ezért tudtam, hogy ez milyen nehéz lesz. Kivált egy magamfajta humán képzettségű embernek. De megírtam, a kéziratot most adtam le, ősszel tervezik megjelentetni. Szent–Györgyi élete kalandosabb volt, de Neumann szellemi teljesítménye szerintem jelentősebb. 1999 végén a Financial Times és a Time magazin megnevezte, hogy szerintük ki az évszázad embere. A Time Albert Einsteint, a Financial Times Neumann Jánost választotta.
| Mi történik velünk? |
/…/A divat és a piac kettős diktátumának árnyékában lassan elérhetetlen vagy megfizethetetlen a szakma igényes elsajátításának lehetősége, sőt esélye is! Nem is az a baj elsősorban, hogy ide is betört, méghozzá igen mohó formában a profitszerzés vágya, hanem az, hogy kisebbségbe került a klasszikus értelemben vett igazi újságíróképzés. Az utánpótlás előteremtése kimerül a „kommunikáció” szak formájában zajló tömegtermeléssel. Így a valóságos igények és a piac befogadóképességének figyelembe vétele nélkül pusztán csak az érdeklődés és a fizetőképes kereslet jelent mennyiségi korlátokat, miközben gyorstalpaló vagy igen ritkán igényes, de túlzsúfolt, és főleg a valóságos értékénél drágább diplomagyárak születtek. A magyarországi médiumháborúk egyebek között azért is húzódhattak el ilyen tartósan, mert az átalakulással együtt az új körülmények közé kerülő régi újságíró-generáció túlságosan is hoszszan ragaszkodott e folyamatban a régi konfliktuskezelő technikához. Eközben az új generáció szinte kizárólagosan úgy jutott karrierlehetőségekhez, hogy egykét kivételtől eltekintve el sem kellett sajátítania sem az új szerephelyzeteket, sem pedig az új szakmai módszereket. Kevéssé a tanulás, sokkal inkább az utánzás lett az elvárt vezérelv, különösen a televíziókban és rádiókban. Az érvényesülés során és a magyar sajtó gyötrelmes átalakulása közepette a siker oltárán feláldozták a személyiség eredetiségét, a tehetség erejét. Az első pillanatra láthatónál súlyosabb helyzet ez, hiszen valószínűleg fel sem cseperednek azok a személyiségek, meg sem születnek azok a művek, amelyekre a későbbi sajtótörténetek mint „klasszikusokra” hivatkozhatnak majd. Igazán persze attól félek, hogy eljön az idő, amikor ennek sem felismerésére, sem megváltoztatására nem születik meg semmilyen igény. Észre sem vesszük majd a hiányt. S eközben feléljük saját szakmánk történetének nemes hagyományaiból örökölt értékeket és tartalékainkat. Ne legyen igazam!/…/ (Wisinger István, Népszabadság, 2002. augusztus 29.) |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
