Miután az egykori Józsefvárosi pályaudvar előtt a kormány képviselője a nyilvánosságra hozta, hogy jövőre megnyílik az építészetileg már negyedik éve készen álló Sorsok Háza, elszabadultak az indulatok. Mindazoknak, így e sorok szerzőjének is, akik a nyilvánosság előtt üdvözölték az Európai Oktatási Központ megnyitását, támadásokat, sőt, sértéseket kell elviselniük. Attól internetes portáltól, a hvg.hu-tól is „megkaptam a magamét”, melynek hosszú évekig 2005 és 2011 között a munkatársa voltam.

Ezen a helyen jelent meg szeptember 28-án egy cikk, mely a Magyar Időkben előző nap publikált, Megnyitás előtt a sorsok háza című írásom ismertette. Benne a következő, a szándékaimat minősítő vád olvasható: „Ha jól értjük, a holokauszt kutatásának az lett volna a célja, hogy a faji tömeggyilkosság nagy áldozatának, Horthynak emlékét tisztára mossák.” Ez a hangvétel már megjelent a MAZSIHISZ szeptember 13-i közleményében is, mely tudatta, hogy a szervezet, ellentétben a Sorsok Háza megnyitását támogató, és annak kezelésére vállalkozó EMIH-hel, „nem árulja el a magyar zsidó közösséget”.

Honnan fakad ez a mérhetetlen gyűlölet? Miért neveznek egyesek történelemhamisítónak, árulónak, kollaboránsnak mindenkit, aki azt a célt tűzte ki maga elé, hogy előbbre jussunk a magyar történelem legnagyobb traumájának, a mintegy 550 ezer áldozatot követelő holokausztnak a feldolgozásában? Miért utasítják el, hogy ezt a történelemben páratlan népirtást a felelősség nézőpontját megőrizve más oldalról is bemutassa egy korszerű kiállítás, és együttérzést ébresszen a magyar társadalom többségében a legyilkolt zsidók, köztük több mint százezer gyermekáldozat iránt?

A kollektív tragédiáért viselt megkerülhetetlen, de teljes mértékben meg nem válaszolható felelősség megítélését nem lehet kisajátítani, s rá hivatkozva előre pálcát törni egy olyan kiállítás fölött, melyről csak töredékes információk állnak rendelkezésre. „Holokauszt-látványpark: A Sorsok Háza a tűzzel játszik, ha a borzongásra épít”, olvasható a hvg.hu október másodiki cikkében. De Windisch Judit visszafogottabb cikkéből is kitűnik, hogy nincsenek naprakész értesülései arról, hogy mi látható majd az egykori Józsefvárosi pályaudvaron. (Itt érdemes megjegyezni, hogy az intézménynek több épülete lesz, bennük különböző kiállítások és oktatási intézmények kapnak helyet.)

Lehangoló ugyanakkor, hogy ez a cikk is feltételezi: a Sorsok Házában „tisztára akarják majd mosni” Horthyt, kizárólag a németekre akarják kenni a felelősséget a deportálásokért. Holott ezt a szándékot Köves Slómó, az EMIH vezető rabbija a Magyar Narancs szeptember 27-i számában megjelent hosszabb interjúban is cáfolta. Senki nem akarja felmenteni a vidéki zsidóság deportálásának szörnyű bűne alól a magyar államapparátust, élén a Sztójay-kormánnyal, és a kormányzót sem, aki lényegében szabad kezet adott a radikális antiszemitáknak.

„A koncepció nem nyilvános, de a hvg.hu megkapta azt az értékelést, amelyet Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár vezetője készített”, írja cikkében Windisch Judit, aki viszont a lead-ben közli:  „A Sorsok Háza koncepciója szó szerint félkész, vagyis 50-60 százalékban tekinthető csak véglegesnek.” Vagyis a 2014-es, látványelemeket tartalmazó koncepcióra vonatkozik a bírálat. Centrumában egy hipotézis áll, „a bűnöket relativizáló történelemértelmezés”, melyre állítólag a kiállítás létrehozói készülnek. Itt aztán a kör bezárul, hiszen a történelemhamisítás szándékának gyanúja ellen senki nem védekezhet. Ilyen gyűlölködő közegben, a kölcsönös bizalmatlanság légkörében több mint érthető, hogy a Sorsok Házának létrehozásának kezdeményezője, Schmidt Mária – aki a MAZSIHISZ elnöke, Heisler András szerint „évekkel ezelőtt kiírta magát a holokausztkutatók sorából” – a látványtervek 2014-ben történt bemutatása óta semmiféle dokumentumot nem adott közre arról, mi lesz látható a „holokauszt gyermekáldozatainak szentelt oktatási központban”.

Érdemes itt kitérni az Auschwitz magyar szemmel című 2016-ban megjelent tanulmánykötetemre, melynek borítóján éppen a Sorsok Háza üres épülete látható.  Három olyan tanulmány olvasható benne, mely a Közép- és Kelet-európai Történelem- és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKTTKK) megbízásából készült, azzal a céllal, hogy a múzeummá alakítandó Józsefvárosi pályaudvar egyik épületében berendezendő, a vasútállomás és a városrész múltjával foglalkozó „zsidó helytörténeti kiállítás” alapjául szolgáljon. A negyedik oldalon fel is tüntettem: „A Magyar Államvasutak és a holokauszt történetéhez, a Józsefváros zsidó múltja, és A holokauszt utolsó felvonása című tanulmányok a KKTTKK megbízásából és a Sorsok Háza – Európai Oktatási Központ előkészítő kutatási programja keretében készültek.”

Vagyis a látványterveken túl terjedelmes tanulmányok is rendelkezésre állnak, melyekből meg lehet ítélni, mennyire megalapozott a „tervezett történelemhamisítás” és a „bűnöket relativizáló történelemértelmezés” vádja a  Sorsok Házában.  Szerencsére semmi ilyesmit nem vetett fel az említett tanulmányokkal, illetve kötetben szereplő többi írásommal kapcsolatban a Népszava 2017 januárjában megjelent kritikája, sem pedig a MAZSIHISZ honlapján megjelent méltatás sem.