A DK feljelenti Orbánt a Gruevszki-ügy miatt

Közben furcsán magyarázkodik a Miniszterelnökség.

  • hvg.hu hvg.hu
A DK feljelenti Orbánt a Gruevszki-ügy miatt

A Demokratikus Koalíció embercsempészet és illegális határátlépés segítése miatt feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt. A DK ügyvezető alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, hogy a magyar kormány napok óta hazudozik a hazájában elítélt Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök megszöktetéséről. Az albán média tudta meg, majd az albán rendőrség megerősített, hogy az elítélt politikus a tiranai magyar nagykövetség autójával hagyta el Albániát – emlékeztetett Molnár Csaba. Az Orbán-kormány tehát nem pusztán bújtat egy elítélt bűnözőt, hanem a magyar adófizetők pénzén segíti is az illegális határátlépésben – jelentette ki a politikus.

Az EP-képviselő arra szólította fel a kormányt, hogy "hagyjon fel végre a hazudozással, és mondja el, hogyan csempészték be illegális módon Magyarországra ezt az elítélt bűnözőt". A DK egyúttal kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a jövő hétfői ülésén vegye napirendre és tárgyalja meg az esetet – jelentette be Molnár Csaba.

A Miniszterelnökség pénteki közleményében pedig azt írta, a sajtóban megjelent feltételezésekkel és álhírekkel ellentétben Magyarország kormánya és a magyar hatóságok semmilyen formában nem segítették Nikola Gruevski Macedóniából való kijutását. Nikola Gruevski egy magyar külképviseleten jelezte szándékát, hogy menedékjog iránti kérelmet kíván benyújtani. „A magyar hatóságok biztonsági okokból jogszerűen tették lehetővé, hogy Nikola Gruevski – aki 10 évig hazája miniszterelnöke volt – menekültügyi kérelmének benyújtására és meghallgatására a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal budapesti központjában kerüljön sor. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a menekültügyi eljárást a magyar jogszabályoknak megfelelően a nemzetközi joggal összhangban folytatja le” – írta a tárca. (Fenti mondataik tehát azt nem cáfolják, hogy a Macedónián túli országokból hogyan jutott Magyarországra Gruevszki.)

A menekültügyi eljárás további részleteiről a magyar jogi szabályozással és a nemzetközi gyakorlattal összhangban – az eljárás lezárásáig – a magyar hatóságok további tájékoztatást nem ad több tájékoztatást a Miniszterelnökség. „Ugyanakkor leszögezzük, hogy Nikola Gruevski  a menekültügyi eljárások jogszabályi előírásainak megfelelően jogszerűen tartózkodik Magyarországon” – írták.

Nikola Gruevszki Magyarországra szökéséről itt olvashatnak további részleteket.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.