Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben is megjelent.
A Tett és Védelem Alapítvány közlése szerint a kabinet a napokban fogadta el azt a határozatot, amelynek értelmében 2019-ben 525 millió forinttal, 2020-tól pedig a költségvetésbe automatikusan beépülő 500 millió forinttal támogatják az európai szintű antiszemitizmus elleni küzdelmet – írja a 168 Óra.
A költségkeret az Európai Tett és Védelem Liga felállításához és fenntartásához járul hozzá, amely a törvényalkotás, az igazságszolgáltatás, a monitoring-kutatás és az oktatási rendszer területén fog kiterjedt tevékenységet folytatni. A kezdeményezést az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu mellett a holland, a belga, a francia és a spanyol zsidó közösség is üdvözölte – írja a lap.
[Köves Slomó: Az egyházaknak kötelesség együttműködni Orbánnal]
A napokban a Magyar Közlönyben is megjelent kormányhatározat a brüsszeli központú Európai Tett és Védelem Liga (APLE – Action and Protection League of Europe) megalakításának támogatásáról szól. Az APLE ötletét Köves Slomó rabbi vetette fel egy zsidó konferencián. Elmondása szerint az APLE feladata “az Európai Uniós tagállamok igazságszolgáltatási rendszerének átfogó értékelése, javaslat egységes jogalkotásra az antiszemitizmus elleni hatékony küzdelem érdekében.”
A projekt keretein belül létrejön egy 24 órás antiszemita incidens-bejelentő zöldvonal; a nemzeti tantervek és az alkalmazott oktatási anyagok átfogó elemzése és javaslattételek a tagállamokban; a médiában, közösségi médiában és közéletben megjelenő antiszemitizmus nyomon követése; monitoring jelentések közreadása mind a 28 tagállamban, beleértve az európai arab és török nyelvű médiát és közösségi médiát is.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.