Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint 50 intercity vonatra fogyott el a helyjegy a hosszú hétvégén. A MÁV-Start szerint pedig 100 többletkocsit bevetettek, és náluk nem panaszkodtak zsúfoltságra.
Az október 23-ai hosszú hétvégén is beszámoltunk róla: rengeteg intercityre fogytak el a helyjegyek. Ilyenkor az utasok vagy egy lassabb vonatra szállhatnak föl, már ahol van ilyen, vagy ha felszállnak az intercityre helyjegy nélkül, ki kell fizetniük az 500 forintos büntetést, és ezután végig kell állniuk az utat.
A november 1-i hosszú hétvégén ugyanez volt a helyzet: a Közlekedő Tömeg szakmai szervezet szerint 50 intercityre adták el az összes pótjegyet már indulás előtt. Még a 23-ai eset után megkérdeztük a vasúttársaságot, ugyanez lesz-e a helyzet a november 1-i hétvégén is, vagy készülnek valamilyen megoldási stratégiával. A vasúttársaság kérdéseinkre azóta sem válaszolt.
De ugyanaz a helyzet alakult ki, aminek az egyik legfőbb oka, hogy a MÁV-Start tárolóvágányokon hagyja lerohadni a legjobb intercity kocsijait, mert azokat nem tudja levizsgálztatni, mivel az IC+ program miatt a legfőbb, szolnoki karbantartó műhely hatalmas kapacitáshiánnyal küzd – emlékeztet a Közlekedő Tömeg.
De az IC+-programtól hiába várjuk a kocsihelyzet megoldását, a Közlekedő Tömeg szerint 2016-ra 50 IC+ kocsinak kellett volna elkészülnie, azonban mindössze 2,5 darab lett kész.
Frissítés, MÁV-Start: Igenis több kocsi volt, és nem panaszkodtak zsúfoltságra
A vasúttársaság cikkünk megjelenése után kiegészítést kért, ebben azt írták: a hosszú hétvége során a vasúttársaság a kiemelkedő csúcsforgalom kezeléséhez is megfelelő számú kocsival rendelkezett. A legutóbbi hosszú hétvégén egymillióan, ezen belül vasárnap 414 ezren (kétszer többen, mint egy átlagos vasárnap) utaztak vonattal.
A négy nap alatt az intercityk kétharmadát meg is erősítették plusz kocsikkal, összesen mintegy 100-zal. Az október 31. és november 4. közötti hosszú hétvégén az ügyfélszolgálaton sem zsúfoltságra, sem utaslemaradásra nem panaszkodtak, a jegyvizsgálók sem jeleztek ilyet, ahogy az október 23-ához kapcsolódó hosszú hétvégén sem voltak jellemzők az ilyen kifogások.
Hozzátették azt is, a nemzetközi vonatokat nem az ő dolguk bővíteni. Azt is megemlítették, hogy 2012 óta mintegy 700 kocsit újítottak fel.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.