szerző:
hvg.hu

A túlóratörvény megszavazása óta eltelt napokon egy kivételével volt demonstráció, keddre is szerveztek. Ez viszont, úgy tűnik, hamar véget fog érni.

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Friss cikkek a témában

Újabb demonstrációt szerveztek a Facebookon kedd délután 5 órára a „Minden Nap Tüntetünk! – Menjünk Ki A Kossuth Térre Kedden Is!” címmel. Bár az esemény oldalán 560-an jelezték a részvételüket, a helyszínen csupán néhány tucatnyian gyűltek össze.

©

Délután ötkor még csak lézengtek az emberek a Parlament előtt, akkor az egyik szervező, egy egyetemi hallgató beszélt arról: nem szeretné, hogy ellaposodjanak a tüntetések, és fontos, hogy a résztvevők kiálljanak egymásért, támogassák egymást, érezzék, hogy egy közösséghez tartoznak. Szerinte nem szabad hordozni a dühöt, szeretettel kell egymás felé fordulni, mert az tartós. Őt legfeljebb harmincan hallgatták.

©

Ezután egy másik felszólaló azt az öt pontot olvasta fel, amelyet az ellenzéki képviselők akartak beolvasni a közmédiába, amikor vasárnap este bementek az MTVA Kunigunda útjai épületébe.

Kollégánk a helyszínről azt mondja, sokkal inkább beszélgetés, mint tüntetés jellege van a gyűlésnek.

©

A mikrofont bárki elkérheti, egy devizahitel-károsult is beszélt a tapasztalatairól a résztvevőknek.

Este nyolcra koncertet ígérnek a szervezők a térre, a hírek szerint Gregory G Ras lép majd fel.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Nem elég, hogy drágul az építőipar, a számlákkal is egyre többen csúsznak

Nem elég, hogy drágul az építőipar, a számlákkal is egyre többen csúsznak

A perek legtöbbjét elbukta a kormány az Európai Bíróság előtt

A perek legtöbbjét elbukta a kormány az Európai Bíróság előtt

Keményen megbírságolta a Google-t Franciaország

Keményen megbírságolta a Google-t Franciaország

A Néprajzi Múzeum után az Új Nemzeti Galéria építési engedélyét is elkaszálta a bíróság

A Néprajzi Múzeum után az Új Nemzeti Galéria építési engedélyét is elkaszálta a bíróság

Blikk: Andy Vajnára a villa gondnoka talált rá vasárnap reggel

Blikk: Andy Vajnára a villa gondnoka talált rá vasárnap reggel

Egyszer csak belépett a Twitchen futó adásba a 29 éves politikusnő, hogy transznemű fiataloknak gyűjtsön pénzt

Egyszer csak belépett a Twitchen futó adásba a 29 éves politikusnő, hogy transznemű fiataloknak gyűjtsön pénzt