Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Van-e esély megmenteni azokat, akiket zsarolással, átveréssel, fenyegetésekkel rabszolgává tesznek ma Magyarországon? Meg lehet-e akadályozni, hogy a „felszabadított” áldozat ne kerüljön ismét csapdahelyzetbe? És mit kockáztat az, aki megtöri a hallgatást, és beszélni kezd?

Szexuális szolgáltatásokra kényszerítettek egy nőt hónapokon keresztül egy kisvárosban – a gyerekével zsarolták. Mindenki tudott róla, az önkormányzat, a polgármester, még a gyermekjóléti szolgálat is. Végül valaki nem bírta tovább a hallgatást. Felismerte, hogy az áldozat belehal, ha senki nem lép közbe. Persze ő is félt, amikor a hivatalba kérette az elkövetőt, és kilátásba helyezte a szankciókat, de erről csak ennyit mondott: „levettem a szemüvegem, hogy ha kimegyek, és kapok két nagy pofont, legalább az ne törjön össze”. Semmi bántódása nem lett.

A magyar társadalom egyik láthatatlan betegsége a modern kori rabszolgaság.

A jelenségről nemrég a Verzió fesztivál győztes dokumentumfilmje adott hírt: az Egy nő fogságban egy szerencsés megszabadulás történetét mondja el. De kevesen ússzák meg így ezt a drámai helyzetet. A hvg.hu-nak az Élet Kenyere Alapítvány munkatársa, Kóbert Ildikó mesélt a jelenségről. A szervezet célja ugyanis éppen az, hogy leleplezze a modern kori rabszolgaság intézményét. Ennek a beszélgetésnek a leiratát olvashatják.

Kóbert Ildikó
©

Csak a jéghegy csúcsa látszik

A modern kori rabszolgaság elleni küzdelemnek több eleme van:

a megelőzés, maga a kimentés, illetve az áldozatok újbóli felépítése, reintegrálása.

A kimentéshez profik kellenek, hiszen ott a szervezett bűnözéssel is találkoznak a mentők. Róluk, a Baptista Szeretetszolgálaton belül működő részlegükről közöltünk riportot nemrég.

De nem kisebb feladat az áldozatok személyiségének újbóli felépítése. Nagy részük olyan közegből jön ugyanis, amely miatt soha nem is volt a társadalom része, mindig a periférián élt. A hétköznapi ember számára természetes napi rutin és életvezetési készség nekik sokszor ismeretlen. Hónapokon át védett házakban tanulnak „túlélni” egy másik világban, de még ez is túl nehéz számukra.

Az Élet Kenyere Alapítvány a megelőzés területén dolgozik. Mint mondják, ez sem egyszerű, de még mindig érdemesebb ebbe befektetni, mint később – sokkal több pénzért és energiával – a keletkező problémát kezelni.

A modern kori rabszolgaság problémája valójában alig látható, pedig az áldozatok itt élnek köztünk. A napvilágra került esetek pedig csak a jéghegy csúcsát jelentik ennek a jól virágzó, milliárdos üzletnek.

Komplett kisvárosok tudják: valaki csicskáztat

A probléma nincs tehát benne a köztudatban, ezért külön figyelmet kell fordítani a társadalom szemének felnyitására. Arra, hogy az emberek érezzék át, mi történik körülöttük, miközben ők elfordítják a fejüket. Sokan egyszerűen csak ítélkeznek, és azt mondják: "ő választotta, az ő sorsa". Mások értik, mi zajlik, de megrettennek. És végképp kevesen vannak azok, akik tesznek is valamit az áldozatokért. Ildikó érzékenyíteni próbál. És ez megint csak nem egyszerű. Mint fogalmazott: „ha az emberi tömeget nézem, nem tudok segíteni, de ha az egyént, akkor igen”.

©

Hányan lesznek a rabszolgaság áldozataivá? Nagyon nehéz megbecsülni. 40-50 millió emberről beszélnek világviszonylatban, illetve 36 ezerről Magyarországon, de ez csak becslés.

Az áldozatok hallgatnak, kevés ügy megy végig az igazságszolgáltatáson.

Pedig több formában is létezik ez a jelenség: idetartozik a prostitúció vagy a koldultatás, amikor az áldozatoknak le kell adniuk a pénzt a nap végén a „munkáltatóknak”. De e gyűjtőfogalomhoz sorolandó a háztartási rabszolgaság és a csicskáztatás is.

Az előbbi a női verzió, amikor a „rabszolgáknak” a házimunkát, a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokat kell elvégezniük. A csicskáztatás a férfiakat érinti, és leginkább vidéken: őket ház körüli, mezőgazdasági tevénységre kényszerítik. Az áldozatok pedig főleg idősebb, magányos emberek, akiket nem keres senki. Az elkövetők család helyett családot, otthont ígérnek, végül elveszik a nyugdíjukat, aztán kiszorítják őket a lakásaikból, melléképületekben, pajtákban kell élniük, a „gazdák” maradékát eszik, és mindent megcsináltatnak velük.

A csicskáztatásról vidéken sokan tudnak: szomszédok, ismerősök, akár a polgármester, a jegyző, de ritkán szólnak.

Az okok pedig tragikusan kézenfekvőek. Hiába fejlődik a vidék, a mélyszegénységben élőknek nem jut munka, ha 4-5-6 osztályt végeztek, írni-olvasni sem tudnak. Van azonban például tévéjük, és látják, miként élnek mások, tehát szeretnének kitörni a sorsukból. Nekik lehetőségnek tűnik, hogy viszonylag kis munkával több pénzt tudnak keresni, mint közmunkával, így könnyen belekerülnek az ilyen csapdákba: prostitúció, hamis álláshirdetések, amelyek nyelvtudás, szakképzettség nélkül is jó keresettel csábítanak. És rengeteg ember nem veszi észre, hogy ez megtévesztés, csalás, manipuláció.

Nem ítélkezni, hanem emberszámba venni az áldozatokat

Az áldozatok sokszor szégyellik a sorsukat: a nők a prostitúciót, a férfiak az átverős álláshirdetés utáni kizsákmányolást. A rabszolgakereskedelmet és a rabszolgaságot hivatalosan 70 éve eltörölték, de a jelenség nem szűnt meg, csak átalakult – rafináltabb lett, az erőszak helyébe a megtévesztés lépett.

Ráadásul gyakorta a kimentettek is visszatérnek az áldozati sorba, mert számukra az biztonságot jelentő, ismert közeg, míg a szabadság tele van bizonytalansággal. Ezért is olyan nehéz a rehabilitáció.

A gyermekotthonokban nevelődő fiatalok különösen veszélyeztetettek. Nagyon sokukból szinte törvényszerűen bűnelkövető vagy áldozat lesz. Ildikó találkozott olyan 11 éves, gyermekotthonban nevelkedő kislánnyal, aki 3 éves kora óta járja a rendszer állomásait. Zaklató apa, prostituált anya, nevelőszülők-gyerekotthon egymás után. Őt végül egy olyan asszony fogadta örökbe, aki hasonló nehézségek között nevelkedett, de sikerült kivergődnie ebből az ördögi körből.

Az alapítvány próbál mobilizálni, oktatni, és a területen dolgozó civil szervezetek szerveződését, információcseréjét elősegíteni.

A mi felelősségünk abban áll, hogy felemeljük a szavunkat azokért, akik nem tudják ezt megtenni, mondja Kóber. Vagy egyszerűen csak észrevenni a környezetünkben élők fájdalmát. Odafordulni a szenvedőhöz. Empátiával látni a szegénységet, a tudatlanságot. Ítélkezés nélkül segíteni. Nem kell nagy dolgokat tenni. De ezeket mindenki megteheti a saját környezetében.

(Kiemelt képünk az Egy nő fogságban c. dokumentumfilm képe)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Radar 360: az MSZP akciózott, és beteget rugdosott egy ápoló

Radar 360: az MSZP akciózott, és beteget rugdosott egy ápoló

Gondoskodnak az államtitkári tisztségéből felmentett Kara Ákosról

Gondoskodnak az államtitkári tisztségéből felmentett Kara Ákosról

Sokkal színesebb lenne az utcakép, ha nálunk is lenne az új kis Cadillac

Sokkal színesebb lenne az utcakép, ha nálunk is lenne az új kis Cadillac

Katonákat küld Szaúd-Arábiába az Egyesült Államok

Katonákat küld Szaúd-Arábiába az Egyesült Államok

Százezrek tüntettek a klímavédelemért Ausztráliában

Százezrek tüntettek a klímavédelemért Ausztráliában

A tunéziai kormány engedélyezné, hogy hazájában temessék el Ben Alit

A tunéziai kormány engedélyezné, hogy hazájában temessék el Ben Alit