HVG: Nemrég figyelemre méltó tanulmányt közölt, amelyben az orbáni államot a demokrácia és a diktatúra közti „hibrid rendszerként” írja le. Azt is kimutatta, hogy ez a fajta hatalomgyakorlás nemzetközi trendbe illeszkedik. A reakciókat végignézve sokan túl puhának tartották a meghatározását, volt, aki szerint a NER-re még a fasiszta jelző is helytálló lenne.
F. G.: Filippov Gábor: Azt hittem, ezen már túl vagyunk. A magyar történettudomány már a hetvenes években felhagyott például a Horthy-féle autoriter rezsimek lefasisztázásával. Az Orbán-rendszer definíció szerint nem nevezhető diktatúrának, és ez a skatulya gyengíti a tisztánlátásunkat is, miközben felmenti az ellenzéket. A fasizmus diktatórikus rendszer, amelyet nem lehet választással leváltani. Azokat a hibrid rezsimeket viszont, amelyek közé az Orbán-rendszer is tartozik, számos esetben megverték már választásokon.
HVG: Ön sokat foglalkozik ezekkel rezsimekkel, árulja el a rendszerbuktatók receptjét!
F. G.: 2000-ben Szenegálban az ellenzék összefogásával, Mexikóban egyetlen párt megerősödésével sikerült leváltani a hatalmat. Volt, ahol a korrupció volt a hívó szó, másutt a gazdasági felemelkedés. Univerzális recept tehát nincs, legfeljebb annyiban, hogy minden esetben valóságos, országos hálózattal rendelkező pártok hajtották végre a hatalomváltást. Magyarországon viszont épp az ellenzéki pártok szervezeti elsorvadását látjuk.
Filippov Gábor
Fazekas István
HVG: Macron Franciaországban egy médiapárttal győzött, a színes forradalmakat civilek vívták, mintha a magyar ellenzék is ezt az utat preferálná.
F. G.: Csakhogy Macron konszolidált demokráciában győzött, hibrid rendszereket pedig a hatalom által ellenőrzött médiában nem nagyon lehet megverni. A színes forradalmak példája sem jó, hiszen a hibrid rendszerek tanultak ezek sikeréből: ma ezért bélyegzik meg, lehetetlenítik el a civileket. Csűrhetjük, csavarhatjuk, de a pártok helyett senki sem fogja legyőzni a Fideszt. Az ellenzéknek pedig a sikeres rendszerbuktatásokat kellene tanulmányoznia.
HVG: Miért fogadta el ilyen könnyen a társadalom az orbáni szisztémát?
F. G.: Az autoriter rendszerek nemcsak elnyomással tartják meg a pozíciójukat, hanem például gazdasági eredményekkel, vagy ideológiával és ellenségképpel, amelyben közös identitásra lehet lelni. Ez a Fidesz esetében a stabilitás és a „merjünk nagyok lenni” üzenete. Míg a szociálliberális felzárkóztató kísérletezés megbukott, az Európához csatlakozás csak részben sikerült, Orbán a menekültválság értelmezésével és a rezsicsökkentéssel sikeresen épített a magyar társadalom biztonság iránti igényére és a lecsúszástól való félelmekre. A Fidesz pontosan tudta, hogy nem spórolható meg a saját világértelmezés, mindenekelőtt pedig a szervezeti építkezés.
HVG: Miért esett szét a szocialisták és a Jobbik országos szervezete?
F. G.: A „győzteshez húzás” a helyi párttagokat, aktivistákat éppúgy érintette, mint a többi szavazót. A szocialistáknál pedig a pártvezetés „felvilágosult abszolutizmusával” már 2010 előtt is elégedetlenkedtek a párt helyi „talpasai”. Miközben akkor is virágzott a korrupció, csakhogy a pénzekből nem forgattak vissza semmit struktúraépítésbe, ellentétben a Fidesszel.
HVG: Az LMP-s Ungár Péter nemrég arról írt, hogy fel kell hagyni a Fidesz állandó támadásával. Tényleg az lenne a siker kulcsa, hogy támogassuk a határkerítést, ha a társadalomnak az tetszik?
F. G.: Ungárnak abban igaza van, hogy az ellenzék régóta mást sem tesz, mint a Fideszre reagál, és ezen változtatni kell. Abban viszont alighanem téved, hogy az ellenzéknek kapcsolódnia kell a Fidesz fő témáihoz. A kognitív pszichológia már rég bebizonyította, hogy nem lehet egy politikai ellenfelet a saját nyelvi keretei között legyőzni. A politika nemcsak követi, hanem alakítja is a valóságot, ebben egyelőre nincs vetélytársa a Fidesznek.
HVG: Ungár azt is mondja, hogy önmérsékletre van szükség, és Medgyessy Pétert hozta példaként.
F. G.: Medgyessy visszafogott karaktere valóban sikeres politikai termék volt, de a szocialisták 2002-es kampánya minden volt, csak mérsékelt nem. A Fidesz politikája is régóta a konfliktusok generálásán alapul. Jól tudják, hogy a konfliktus összezárja a saját tábort, segít megkülönböztetni az ellenséget a baráttól – és valahol ez is a politika lényege. A CEU, a genderszak ügye vagy a kultúrharc mind erről szól.
Fazekas István
HVG: Olyan sokakat érdekel Esterházy Péter trónfosztása?
F. G.: A legtöbb emberhez eljut a lényeg: hogy a szemüvegesek a pesti kávéházakban veszélyt jelentenek a hazára. Ami a magyarországi jobboldal régi frusztrációjával is összekapcsolódik, miszerint „a valódi nemzet kultúra” az uralkodó liberális elit miatt nem kap hangot. Így az értelmiség kiváló arra a szerepre, hogy a Fidesz megmutathassa: nyolc éve kormányon is az elit ellen lázad. A saját tábornak pedig azt üzeni, nem dőlhetnek hátra. Az más kérdés, hogy az egész történet mennyire hat a valódi kulturális politikára. Orbán nem mondja meg pontosan, hogy mit kell csinálni – delegálja a harcot, engedi kibontakozni a lelkes feljelentgetőket.
HVG: Nem lesz egy ponton túl sok a konfliktusból, ami már a saját tábort is szétzilálja?
F. G.: Nem, mert aki lojalitást mutat, azt akkor sem hagyják az út szélén, ha távolabb kerül a centrumtól. Szomorú példája volt ennek, ahogy a Petőfi Irodalmi Múzeum megtámadott igazgatója, Prőhle Gergely Orbán Viktor-idézetekkel védekezett.
HVG: Az értelmiség ellen nem túl nehéz harcolni, hiszen rohamosan gyengül a szerepe.
F. G.: Ez sem magyar jelenség, a nyilvánosság demokratizálódása világszerte maga után vonta az elitek szerepének csökkenését. Bizonyos szempontból ez a demokrácia logikájából is ered, hiszen egy komment többekhez eljuthat, mint egy politikai elemzés. A Fidesz ezt felismerte, és tudatosan építkezett, új politikai nyelvet teremtett az online térben is. A szocialisták pedig ekkoriban engedték el a saját médiájukat.
HVG: Az EU miért nem képes kezelni a lengyel és magyar hibrid rendszereket?
F. G.: Mert nem erre találták ki. A hibrid rendszerek azért tudtak létrejönni, mert az USA és az unió a demokráciának csak a formális jegyeit kéri számon. A hibrid rezsimek rájöttek, hogy nem kell, sőt nem szabad a demokrácia intézményeit felszámolni, elég meghackelni azokat. Kicsit olyan ez, mint a dizájnerdrogok és a jog viszonya: az előbbiek mindig egy lépéssel az utóbbi előtt járnak. Minden összetevő legális, csak a folyton változó kombinációktól rohad le az ember bőre. Amint betiltják az egyiket, máris jön a következő.
HVG: Van veszélye annak, hogy a klasszikus nyugati demokráciák is rákapnak erre a „drogra”?
F. G.: Nagyon is. A demokratizálódás is hullámokban jelentkezik, de az „antidemokratizálódás” is. Nyugat-Európa egy részét talán védi még, hogy ott a demokráciának mélyebbek a hagyományai, és a hozzá szükséges készségeket kisgyermekkortól kezdve tanítják az iskolákban. Persze nagy kérdés, hogy mi lesz az USA-ban. Kevés visszhangot kapott a magyar sajtóban, hogy Trump épp adminisztratív bűvészkedéssel, a személyazonosítási rendszer manipulálásával próbálja kiszorítani a választójog gyakorlásából a jellemzően nem republikánus, fekete és latin szavazók egy részét.
HVG: Az illiberális eszme terjedéséhez nem járul hozzá az a mód, ahogy Nyugat-Európa kezelte a migrációs krízist, és a jogos félelem a muszlim bevándorlók térnyeréséről?
F. G.: A muszlim népesség európai növekedése önmagában nem tragédia: a vizsgálatok azt mutatják, hogy zömük jól integrálódik, a normáik idővel közelítenek a befogadó országokéihoz, és ők is demokráciában szeretnének élni. Ez nem civilizációs háború, ahogy itthon a kormány láttatni szeretné, hanem politikai kihívás: a hiányos oktatási és munkaerőpiaci integráció közülük is kitermel egy erőszakos kisebbséget, ahogy a „keresztény” fiatalok közül is, amely mindig láthatóbb lesz, mint a normális többség. A globális migráció azonban így is válsághelyzet, amely csak rosszabbodni fog azzal, hogy az Európán kívüli világ sűrűn lakott részei rohamos mértékben válnak lakhatatlanná. Erre a mai menekültjog sincs felkészülve: aki azért menekül, mert otthon nincs ivóvíz, vagy lehetetlen élelemhez jutni, azt tényleg észszerű „gazdasági bevándorlónak” minősíteni? Idővel azt is felül kellene vizsgálni, hogy tényleg nekünk jár-e a világ javainak 80 százaléka, csak azért, mert európaiak és fehérek vagyunk.
HVG: Épp ezért erősödnek a klasszikus liberális, emberjogi elveket átértékelő ideológiák!
F. G.: Akkor viszont az emberi egyenlőségre vonatkozó elveinkkel kell leszámolnunk.
A cikk eredetileg a HVG 2018/36. számában jelent meg.
