Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Egy az egy ellen
– így foglalta össze a többi ellenzéki párttal szembeni követelését Tóth Bertalan utolsó előtti felszólalóként a Kossuth téren, és ezzel sikerült mindenkinél nagyobbat mondani. Az MSZP elnöke ugyanis már az EP-választásra egységbe fogná össze a pártokat. Eddig minden pártvezető azt mondta: májusban külön, októberben együtt. Legutoljára Fekete-Győr András nyilatkozott így a hvg.hu kérdésére. Vagyis minden közös harciasság ellenére mérkőzzenek meg az ellenzéki pártok egymással az Európai Parlament magyar mandátumaiért. Azon a választáson ugyanis a szabályok nem büntetik az egymással szembeni küzdelmet. Az őszi önkormányzati választásokon jöhet aztán az összefogás, a ki-ki-meccs a hatalom jelöltjével.
Az MSZP elnöke tehát vagy már májusra egységlistát állítana, vagy ezzel a követeléssel akar bevágódni a kormányellenes tüntetőknél. A demonstráción elhangzott beszédekből ugyanis két dolog derült ki:
- minden párt felfogta, hogy az utcára vonulók az összefogást várják el tőlük,
- de ők azért politikusok, hogy a saját politikai közösségüknek szerezzenek előnyt.
Az együttes kiállás nem jelenti azt, hogy ne lenne mindenkinek saját érdeke. Már a helyzet értékelése sem volt teljesen azonos.
Míg a DK, a Jobbik és a Momentum politikusai a tettek szükségességéről beszéltek párpercesre szabott szónoklataikban, addig a Liberálisok, az MSZP és a Párbeszéd képviselője közös politikai cselekedetet sürgetett. Ebből a mezőnyből is kilógott az LMP, amelynek nevében Csárdi Antal beérte annyival, hogy a rabszolgatörvény eltörlését követelje, a jogszabály káros következményeire hívja fel a figyelmet. Nem volt lényegesen radikálisabb Hadházy Ákos sem. A volt ökopárti képviselő arra kért mindenkit, hogy az európai ügyészséghez csatlakozáshoz gyűjtsön aláírásokat, és ezzel bizonyítsa rátermettségét az önkormányzati választások előtt. Egyfajta előválasztás lenne ez a kisebb településeken.
Az ellenzék egy része úgy gondolja, hogy a választások megfelelő lehetőséget teremtenek Orbán rendszerének megdöntésére.
A legtisztábban Bősz Anett mondta ezt ki. A Liberálisok független képviselője azt magyarázta, hogy az ellenzék egy választáson, egyetlen napon véget vethet a NER-nek, és helyreállíthatja a demokráciát. Mindeközben Donáth Anna beszélni sem igen volt hajlandó, mert szerinte most cselekedni kell. A Momentum politikusa azt nem magyarázta el, hogyan. Jakab Péter arra szólított fel mindenkit, hogy a most utcára kerülő új kormányplakátok kreatív rongálásával és átírásával üzenjenek a hatalomnak. A nemzeti ellenállás konzultációját indítaná el így a Jobbikkal. A legradikálisabb pedig Molnár Csaba volt a DK részéről, aki azt mondta, a lázadó népet nem köti Orbán illiberális alkotmánya (a kormánysajtó idegrángása garantálható). A politikai különbségeket pedig a helyzet felülírja: nem azt kell nézni, mi volt a múltban, hanem hogy mit tesznek a jelenben.
A Kossuth téren nem lehetett kivenni, hogy a tömeg azonnal ítéletet is mondott volna a különböző politikusi víziókról. A demonstrálókat pillanatnyilag csak az egység foglalkoztatja, az kapja a legnagyobb tapsot, aki a legnagyobb átéléssel örül a többiek jelenlétének. Tóth Bertalan javaslata ilyen téren taktikai húzás is lehetett.
Főleg annak ismeretében, hogy továbbra sincs politikai realitása a közös EP-listának, és különösebb hozadéka sem lenne.
Az ellenzéknek egy közös lista felállításához előre döntenie kéne a köztük lévő erősorrendről. Egy viszonylag friss kutatás négy mandátumot jósolt a Jobbiknak, minden más pártnak egy-kettőt. Akkor az első tíz helyből Sneider Tamásék jelölhetnek ki majd négyet? Hova kerül az LMP embere vagy a Momentumé a listán? Hogyan számolják ki a helyeket abból kiindulva, hogy végül a jelenlegi kilenc EP-képviselőt küldheti az ellenzék? És ha kevesebbet? Tóth Bertalan ötlete egyetlen esetben lehet megvalósítható, ha csak pártokon felüli embereket jelölnének. De akkor meg miért kellene a pártok összefogása? Akkor elég lenne az eltűnésük.
Tóth részéről a hülyeségnek tűnő ötlet bedobása akár okos húzás is lehet. Tudja, hogy nem lesz belőle semmi, de az MSZP ezek után azzal kampányolhat, hogy ők megpróbálták az egységet, amit a nép követelt. Ők az ellenzéki összefogás igazi pártja. (És a Fidesz is örülhet, hogy az ellenzék újra posztokról kezd végtelen egyeztetésbe.) A másik oldalon a DK be is érheti azzal, hogy a lázadásról csak szavakban beszél. A párt keménymagja hasonlatos az Orbán-drukkoló mélyfideszesekhez. Az üzenetek területén számukra semmi sem lehet elég radikális. Ha pedig erre ugrik a kormány és médiája, annál jobb. A hangzavarban ők akarnak a leghangosabban kiabálni.
A Jobbik és a Momentum már más helyzetben vannak, nekik bizonyítani kell, hogy a lázadáshoz szükséges tetteket is ismerik. A plakátrongálás ehhez kevés lesz, a füstbomba úgyszintén. Ez a két párt állhatott talán legnehezebben fel a közös ellenzéki színpadra, hiszen nehezen közösködhet az utcán túl másban. Ráadásul az önkormányzati választások legfontosabb meccsében is mellékszerepbe kényszerülnek: a Jobbik és a Momentum érdemben aligha szólhat bele a főpolgármesteri meccsbe.
Az ellenzéki egység látványos képeket produkált szombaton. A szavak szintjén már más a helyzet.
