Orbán látja magában a világhódítót, de addig is hosszan sajnáltatja magát
Egy globális jelentőségű politikus tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Budapesten – gondolta saját magáról Orbán Viktor. A magyar kormányfő távlati céljai mellett nem jutott más a magyar belpolitika szereplőinek, mint megvetés, lesajnálás és szemrehányás.
1. Teljes gőzzel előre
Nincs változtatás. Ha valaki azt hitte, hogy annak önmagában üzenetértéke van, hogy Orbán Viktor maga tartja a kormányinfót, akkor tévedett. A kormányfő semmit sem változtatott Lázár János találmányán. Kiállt, bevezetőként mondott néhány önfényező és a lakosság döntő többségének teljesen elvont gazdasági adatot, ráakasztott pár érdektelen határozatot a legutóbbi kormányülésről, majd tartott egy kis átmozgató edzést a globális migráció szörnyű veszélyeiről. Ezt követően jöhettek a kérdések.
Nem volt tehát semmi, ami változtatna a magyar belpolitika dinamikáján. Nem volt sem bejelentés, sem gumicsont. Nem döntötte el, milyen konkrét lépésekkel törik le az ellenzéki pártok parlamentben mutatott ellenállását. Nem igyekezett semmivel sem pacifikálni a tüntetőket. Business as usual. Pontosabban:
Csak a Fidesz!
2. Már a világ színpadán szerepel
Ha az esemény után az ember a sajtótájékoztató értelmét kereste, akkor egy valamire való választ tudott kiizzadni magából. Orbán a nemzetközi sajtónak akart üzenni, és itt alkalma is volt válaszolni pár kérdésre a következő szerkesztőségeknek: Reuters, Bloomberg, AP és AFP, valamint Le Monde, BBC, ZDF, Frankfurter Allgemeine, Die Welt és ARD. Az Orbán által élesen kritizált, gyűjtőfogalomként „liberálisnak” nevezett nemzetközi sajtó több lehetőséget kapott, mint a hazai függetlenek.
Orbán világképe újabban Brazíliáig ér, ahol az új elnök beiktatásán járt (és a vendéglátók az amerikai külügyminiszternek nézték). A kormányfő nem említette külön, de nyilván olvas arról is, hogyan követel kerítést Donald Trump a drogosok, terroristák és szexuális bűnözők ellen a mexikói határra. Szóba hozta viszont a konkrét eset említése nélkül, hogy olyan időket járunk, amikor a rend hazájában, Németországban politikust vernek az utcán. A héten ugyanis bántalmazták az AfD brémai vezetőjét, a tettes egyelőre ismeretlen, az viszont már biztos, hogy a populista párt sokszorosan eltúlozta az eset részleteit. (Orbán akkor nem szólalt meg, amikor Henriette Reker kölni főpolgármestert egy neonáci szúrta le a nyílt utcán pár éve).
Orbán a sajtótájékoztatón nem csak az AfD mellett állt ki, áttételesen Angela Merkel politikai pályáját is lezártnak nyilvánította mondván, neki Helmut Kohl tanította meg, hogy a pártelnökség és a kancellárság csak együtt megy. (Merkel előbbiről már lemondott.) Újra elmondta, hogy Matteo Salvini olasz belügyminiszter az ő személyes hőse, majd ködösíteni próbált, találkozott-e a Fidesz a Marine Le Pen-párt vezetőivel. Mintha bárki elhinné, hogy egy ilyen stratégiai kérdésben a magyar kormánypártban bárki más léphessen, mint Orbán Viktor. Ezen a ponton azért volt derültség.
3. A látnok mindent lát
Orbán teljes energiáját és figyelmét a globális politikai ambíciójának szenteli, és ráadásul azt érzi, hogy minden jóslata bejött. Az illiberális mozgalmak mindenütt erősödnek, Brazíliában a haverja az elnök, és Trump is kiverekedi magát minden gondból. Szerinte valós lehetőség van arra, hogy az Európai Parlamentben a migrációt ellenzők legyenek többségben júniustól. Ez viszont csak akkor képzelhető el, ha jelenleg még a másik oldalhoz sorolt pártok is átállnak az illiberális oldalra. Orbán úgy reméli, hogy populista barátai májusban minél nagyobb szeletet harapnak ki mindenütt a hagyományos pártokból. És aztán ő a néppárton belül kikényszeríti a fordulatot.
Az EPP jelenleg a (jobbközép) liberálisokkal, a szociáldemokratákkal és időnként a zöldekkel keresi a parlamenti többséget. Orbán számára ez hátrányos és kellemetlen. Legjobb példa erre a Sargentini-jelentés megszavazása, amikor a néppárt nagyobb része a liberálisokkal és a baloldallal tartott. Azt szeretné elérni, ha a populisták képviselnének a jövőben akkora erőt, hogy a néppárt velük együtt már többségbe kerülhet, és akkor már csak Manfred „bepalizott” Webert kell rávennie arra, hogy a szélsőjobb felé orientálja a pártcsaládot. (Azzal nem számol, hogy Nyugaton a populisták és a néppártiak sok esetben öldöklő meccsben vannak, és kizárják az együttműködést egymással, ahogy például a CSU is az AfD-vel.)
Orbán a sajtótájékoztató legvégén, az AP kérdésére mondta el enyhén ingerülten, hogy a liberalizmus térvesztésének korszakát éljük, még fölényben vannak képviselői, de ennek feltartóztathatatlanul vége. Visszatérően úgy fogalmazott, hogy „még” többségben van a liberális média, azt nem fejtette ki, ez hogyan fog megváltozni, és milyen eszközök használata legitim ennek siettetésére. Harcról beszélt, a Soros György elleni nemzetközi küzdelemről, amelyben neki is vannak már nemzetközi szövetségesei. Miközben a harc elvileg nyitott kimenetelű, számára az is egyértelmű, hogy ki nevet a végén. Ő.
4. Korrupció márpedig nincs
Az Esőembert jellemző önmegerősítés határát súrolta, ahogy Orbán a visszatérő korrupciós kérdések egyikére így felelt:
„a miniszterelnök nem hagyja magát beleprovokálni ilyen válaszba”.
Egyes szám harmadik személyben mondta tehát, mintha ennyi idő kéne a lenyugvásra. Majd újra elmondta, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik. A hvg.hu is ebbe az irányba érdeklődött, mire kollégánknak a miniszerelnök azt mondta, már tizenhatodszor állítja azt, hogy nem foglalkozik ilyen ügyekkel. A kommunikációs stábbal lebeszélt stratégiát tehát nem kell a megfigyelőknek visszafejteniük, Orbán elmondta azt maga: nem akart hagyni semmi játékteret szavai értelmezésére.
És mégsem sikerült a terv teljesen. Egy ponton azzal érvelt például, hogy a gazdasági fejlődés kizárja a korrupciót, mert a szegény országok betegsége a kenőpénz. Ha ránézne a statisztikákra, a legnagyobb gazdasági növekedés jól megfér a legrosszabb szegénységi mutatókkal és a legmagasabb szintű korrupcióval Kelet-Európában. Magyarország mellett elég Romániát és Bulgáriát említeni, amely azonos cipőben jár. Ha Orbán logikája működne, akkor a 6,9 százalékkal bővülő Románia harmadannyira korrupt, mint a kenőpénzben nyilván fuldokló Finnország a 2,6 százalékos növekedéssel.
Orbán abba is kapaszkodott, hogy Magyarországon jelentősen csökkent azon tenderek aránya, amelyen csak egy ajánlattevő van. Azt nem mondta el, hogy a saját veje úgy lett milliárdos, hogy önkormányzatok tucatjai írtak úgy ki pályázatot, hogy csak az Elios feleljen meg annak. A leginkább szürreális jelenet mégis az volt, amikor azt állította, hogy minden külső finanszírozás nélkül, az állami párttámogatásból kampányt lehet nyerni Magyarországon, és ez neki nem csak kormányról, de ellenzékből is sikerült. Ha ilyenkor lehetne kapcsolni Simicska Lajos házát, hogy lássuk az arcát, ahogy a közvetítést figyeli...
5. Az ellenzék és a tüntetők csak megvetést kapnak
Én már elég sokat dolgoztam, sosem hagytam, hogy az elvégzett munkát ne fizessék ki
– mondta Orbán Viktor, és ezzel azt akarta elmagyarázni, hogy minden munkavállaló maga ki tudja követelni a járandóságának megfizetését. Az érvelés azonban többet elárult Orbán gondolkodásáról, mint a túlóratörvénnyel szembeni helyes önvédelemről. A kormányfő ugyanis egész életében parlamenti képviselőként, illetve miniszterelnökként dolgozott. Csak az államtól követelhetett munkája után pénzt, és soha kötött munkaideje nem volt (nem, nem azt állítjuk, hogy nem dolgozott volna akár rengeteget is). Mondásának akkor van értelme, ha ezen a ponton az általa elkövetett korrupcióra utalt, de hát ez meg kizárt, hiszen közlése szerint korrupció a NER-ben nem létezik.
Senki sem tudja még, milyen hatása lesz a törvénynek, ami ellen néhányan az utcára mennek – mondta továbbá Orbán, és elhallgatta, hogy számos munkahelyen már alá is íratták a 400 túlórára emelt keretet. A tüntetőknek azt üzente, hogy a véleményüket kifejezhetik, ha már egy nemzetközi Soros-kampányhoz adták magukat, és bevándorlóországgá akarják tenni a hazát, de ne legyenek erőszakosak. Egyébiránt nem hagyja, hogy bárki felülírja a legitim kormánytöbbség akaratát.
A kormánysajtó spontán vagy szervezetten többször is magasra dobta számára a labdát az ellenzék kioktatására. Érdekes módon ezt sokkal kevesebb kedvvel és kreativitással tette, mint amikor a (nemzetközi) kritikus sajtót igyekezett ekézni. Az ellenzék számára öngyilkosság a közös EP-lista, ergó neki csak jó, ha meglépik. Egy órával később viszont atyáskodó szerepre váltott, és a baloldalt óvta attól, hogy pillanatnyi érdeke szerint összeálljon az antiszemita szélsőjobbal. (Míg a mondatok elhagyták a száját, gondolatban ellenőrizte, hogyan állnak a Mi Hazánk törpefasisztái a Fidesz keltetőjében.)
6. Nem áll tőle messze a nyafogás
Mindenkit megkért a „liberális” oldalról, hogy tűrje méltósággal azt, hogy nekik leáldozott, konyec, finito. Ne hisztizzen azért, mert "a kultúra, a filozófia, a politika és média területén" a pozíciók nagyobb részét átveszi az illiberális oldal.
Csak maga Orbán Viktor nem tűri jól, hogy ebben az általa láttatott „harcban” neki is van némi kényelmetlensége. Azt mondta, hogy „nagy árat” fizet a Soros György ellen folytatott harcban. Amikor az ATV munkatársa visszakérdezett, mi ez a személyes áldozat, akkor Orbán a nyugati lapok róla szóló cikkeit emlegette. A balliberális sajtó kritikája egyébként is visszatérő eleme volt a kormányfői válaszoknak. Mint kiderült, azért nem ad interjút, mert nem remélhet fair bánásmódot. Beolvasott még a gazdasági elemzőknek, amiért alulbecsülték a magyar gazdaság neki köszönhetően erős növekedését.
Kiderült, hogy nehezen tudja tűrni a tüntetéseken hallottak egy részét. Abban egyébként nem látta a saját felelősségét, hogy a közbeszéd néhány indulatszóra szűkült, az az O1G-t kiáltók hibája. De hosszasan panaszkodott, hogy neki harminc éve a magánéletét is átvilágítja az a páratlanul szigorú vagyonvizsgálati rendszer, amellyel évente kénytelen meztelenre vetkőzi a nyilvánosság előtt. A sokak által kritizált Várba költözését pedig ezzel magyarázta:
a világ legszebb munkahelyéről, a Parlamentből mentem el egy kolostorba.