Utasra szakadt az álmennyezet a ferihegyi repülőtéren

Nagyjából két négyzetméternyi álmennyezet vált le és zuhant egy brit turistára, aki a poggyászára várt.

  • hvg.hu hvg.hu
Utasra szakadt az álmennyezet a ferihegyi repülőtéren

Az álmennyezet egy darabja vasárnap este szakadt le, röviddel fél nyolc, az EasyJet Manchesterből Budapestre tartó járatának érkezése után. Az esetről egy szemtanú számolt be a Magyar Nemzetnek; azt mondta, embernyi nagyságú rész szakadt ki a plafonból, és a szállítószalag mellett a csomagjára várakozó utas fejére esett.

A lappal az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a baleset a repülőtér 2B terminálján, a poggyászkiadó szalagoknál történt. A szerencsétlenül járt utas, egy brit állampolgár könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyben a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomozást rendelt el.

Az utas a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) szóvivője szerint minimális hámsérülést szenvedett. Hardy Mihály hozzátette: a BA kezelésében lévő épületeket folyamatosan ellenőrzik, rendszeresek a műszaki és a balesetvédelmi bejárások, a balesetet azonban nem a társaság kezelésében lévő szerkezet okozta.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.