Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A zivatarok mellett felhőszakadás is kialakulhat, emiatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a fővárosra, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna és Veszprém megyére.
Veszélyjelzésükben azt írták: szerda éjfélig elszórtan valószínűek zivatarok, kezdetben elsősorban a középső országrészben, majd nagyobb valószínűséggel a Dunántúlon. Zivatar környezetében éjfélig egy-egy helyen felhőszakadás, viharos szél, kis méretű jég előfordulhat.
Csütörtök hajnalban néhol, főként délnyugaton valószínű zivatar, amelyet felhőszakadás kísérhet. Csütörtök éjfélig szórványosan várhatóak zivatarok. Délután és este a Dunántúlon és a középső országrészben néhol intenzívebb zivatar is kialakulhat viharos (60-90 kilométer/órás) szél, jégeső (két centi átmérőjű jéggel), felhőszakadás (több mint 30 milliméternyi eső) kíséretében, másutt gyengébb kísérőjelenségek valószínűbbek.
Csütörtökön hajnalban általában 13-17 fok közé hűl le a levegő, napközben 22-29 fok várható, délnyugaton lesz a legmelegebb.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.