szerző:
MTI

A Jobbik helyi önkormányzati frakcióvezetője mögé állnak be.

Kőszeghy Csanád Ábelt, a Jobbik helyi önkormányzati frakcióvezetőjét indítja közös polgármesterjelöltként Debrecenben az őszi önkormányzati választáson a Jobbik, a Momentum és az LMP – jelentették be a három párt képviselői kedden a városháza előtt sajtótájékoztatón.

Mándi László, a Momentum debreceni elnöke azt mondta, hogy a jelöltet kilencéves önkormányzati képviselői gyakorlata, frakcióvezetői és pénzügyi bizottsági elnöki munkája teszi alkalmassá, hogy a három párt közös jelöltjeként induljon a városvezetői posztért.

Kőszeghy Csanád Ábel közölte: hárompárti szövetségük továbbra is nyitott más pártok, illetve civil szervezetek előtt, ezért a képviselőjelölti listát csak később hozzák nyilvánosságra. Ugyanakkor jelezte: az MSZP-vel és a DK-val "zátonyra futottak" a tárgyalások, további egyeztetéseknek a két parlamenti párt helyi szervezeteivel nem látják értelmét.

Jármi Péter, az LMP hajdú-bihari elnöke kijelentette: pártjuk és az új pártszövetség "a politikai élet megújítására törekszik Debrecenben". 

Kőszeghy Csanád Ábel a készülő hárompárti, illetve polgármesterjelölti programjából a debreceni kertségekben élők falusi csokkal támogatott házépítési lehetőségének biztosítását, a bérlakásépítést, a belvárosi zöldfelületek növelését és a városi közlekedés racionalizálását emelte ki.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Jön az új Penge, és nem akárki kapta a főszerepet

Jön az új Penge, és nem akárki kapta a főszerepet

Lecseréli, nem megújítja az OKJ-t a kormány

Lecseréli, nem megújítja az OKJ-t a kormány

Tömegbalesetet okozott egy szakszerűtlen fékpróbás mikrobusz, amelyhez még egy trélert is csatoltak

Tömegbalesetet okozott egy szakszerűtlen fékpróbás mikrobusz, amelyhez még egy trélert is csatoltak

Szenzációs idővel nyitott Hosszú Katinka a vizes vb-n

Szenzációs idővel nyitott Hosszú Katinka a vizes vb-n

Ezer tűzoltó küzd az erdőtüzek ellen Portugáliában

Ezer tűzoltó küzd az erdőtüzek ellen Portugáliában

A szorongásáról mesélt, aztán összeesett és meghalt a színpadon egy komikus

A szorongásáról mesélt, aztán összeesett és meghalt a színpadon egy komikus