Menczer Tamás sem említette az oroszok érintettségét a munkácsi támadásban
Helyette inkább a béke szükségességét hangsúlyozta.
HVG
„Az elmúlt éjszaka eseményei nem azt bizonyítják, hogy nincs szükség béketárgyalásra. Épp ellenkezőleg, azt bizonyítják, hogy a béketárgyalásra mindennél nagyobb szükség van” – írta Menczer Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője és a párt kommunikációs igazgatója.
Sorai lényegében megismétlik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter délelőtti mondandóját. Szijjártó szintén a béke fontosságát hangsúlyozta, további diplomáciai intézkedésekről nem írt, pedig a városban több ezer magyar él.
Érdeklődtünk a Külügyminisztériumnál, hogy az oroszok által végrehajtott támadás után várható-e az orosz nagykövet behívása, vagy bármilyen konkrét intézkedés, de csak a külügyminiszter korábbi posztját küldték vissza válaszként.
Korábban Sulyok Tamás köztársasági elnök szintén a Facebook-oldalán reagált a támadásra, ő (ellentétben a kormány tagjaival) először orosz rakétatámadásról beszélt, azonban posztját egy órával később átszerkesztette, így már nála sem szerepel, hogy az oroszok érintettek lennének az ügyben.
A diplomáciában az óvatos fogalmazás nem ismeretlen, azonban míg a csütörtök hajnali támadással kapcsolatban kifejezetten kerüli a kormány a felelősség kérdéskörét, júliusban a kárpátaljai templomot ért támadás után az első perctől kezdve egyértelmű volt, hogy kit tesznek felelőssé. Rácz András történész, Oroszország-szakértő korábban lapunknak arról is beszélt, hogy mindez miért kiemelten káros a kárpátaljai magyar kisebbség szempontjából.
Orbán Viktor miniszterelnök, aki a palágykomoróci templomtámadás után már az első sajtóhírekkel párhuzamosan reagált az esetre, a munkácsi támadásról egyelőre nem nyilatkozott. A tegnapi ünnepségre viszont már reagált, a Harcosok Klubjában arról írt, hogy „magyarnak lenni a legjobb dolog a világon”.
Csütörtök hajnalban légicsapás érte Munkácsot, nem sokkal később pedig egy feltehetően orosz drón is lezuhant Kárpátalján. Azt, hogy eddig mit lehet tudni a támadásról, az alábbi cikkünkben foglaltuk össze:
A hónap legnagyobb támadását vitte véghez az orosz légierő Ukrajna ellen csütörtökön. Munkácson egy amerikai tulajdonú üzemet találtak el, Lvivben halálos áldozatot is követeltek a csapások.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.